Miért rossz a karate?
Jó a téma,de már szinte kezdem azt érezni,hogy ott tartunk,hogy (kinek az apukája az erősebb) vagy,hogy a tojásnak van e esélye a kalapács ellen.
Sok stílus van és mindegyikben nagy az önbizalom. Ezzel semmi baj nincsen.
Volt egy haverom,aki azt mondta,hogy azért jár Shito-Ryura mert szép. Maga a bunyó része kevésbé érdekelte inkább a katák bűvölték el a levegőbe rúgások,ütések minél szebbé tétele. Bunyózni tényleg nem tudott.
Már rengetegen leírták, hogy azért rossz elsősorban, mert nincs vagy kevés benne az ember ember elleni küzdelem, ezért éles szituációkra nem készít fel.
Ettől függetlenül én úgy vélem, hogy vannak benne szép és látványos elemek, a gyakorlása több, mint a semmi.
Aki tisztességesen eljár akármilyen edzésre annak lesz egy alap erőnléte. Utcai küzdelemben egy teljesen amatőr ellenfél ellen azért megállják a karatésok is a helyüket.
Nem valószínű, hogy egy UFC bajnokkal, vagy egy tengerészgyalogossal akadsz össze.
Ennek ellenére nem tanácsos senkivel sem kötekedni és jobb a küzdelmet elkerülni, mert bárkinél lehet kés vagy egyéb veszélyes eszköz. Óvakodjatok a gyűrt fülű egyénektől, mert azok tényleg nagyon veszélyesek.
A válaszokat végig olvasva elképedtem, hogy egyesek olyan nagy embereket is leszóltak, mint Andy Hug. Ez tiszteletlenség és primitívség is. Egyrészt egy egykori nagy bajnokot gyaláztok, aki már nincs az élők között.
Másrészt ő sokakkal ellentétben valóban tett valamit le az asztalra. (Pl a K-1 pályafutása, még akkor is ha esetleg vannak, vagy voltak és lesznek is nála jobbak, akkor is ért el eredményeket.)
Gondolom akkor már Semmy Schilt is piskóta.
Itt csak az MMA meccsei vannak amiből 26/14 a mérlege,
emellet a K-1 történetének legeredményesebb harcosa. Mindezt úgy hogy ő is Kyokushin és Ashiara karatéval kezdte és a mai napig tiszteli a két ágazatot.
Igaz a harcok során főleg egyenes ütésekkel és térd rúgásokkal operált. Nem a tradicionális karatés technikákkal nyerte a meccseit.
Számtalan olyan versenyzőt lehet találni aki karatéval kezdete és eredményeket ért el a küzdősportokban itt nem akarok mindenkit felsorolni. Az is tény, hogy a mai legeredményesebb versenyzők Thai-box kik-box, box, birkózás bjj stb legfontosabb elemeit gyakorolják, mert úgy néz ki ezek a leghatékonyabbak.
Végezetül megjegyezném, hogy a hazai meccseket elnézve én nem igen láttam még magyar K-1-es vagy egyéb küzdősportolótól igazán meggyőző világszínvonalú élvezetes meccset produkálni. Nagy sajnálatomra. Az összes magyar harcos meccsét nem is láttam, de az eddigi tv-ben is közvetített gálák nem voltak meggyőzőek a box gálákat sem beleértve.
Nem értem, hogy itt egyesek mire vágnak ennyire fel.
Több tiszteletet kéne tanúsítania mindenkinek.
Végezetül annyit, hogy aki igazán jó küzdősportoló szeretne lenni, annak érdemes ellátogatnia Hollandiába.
Ott leckéket venni a Golden Glory vagy a Mike's Gym-be.
Aki pedig mindenképpen utcai terminátor szeretne lenni, annak a speciális alakulatok pusztakezes küzdelmeit kéne átnéznie, azok vannak az ellenfél minnél előbbi likvidálására kiélezve.
Az egyik ilyen irányzat a Combat Sambo, de ilyen volt régen a magyar kézitusa is.
Kérdező, az edződ... érdekes fazon.
De amíg a világ olyan, hogy ilyen emberhez is járnak edzeni.. tanulni (?) vagy akármit csinálni, fizetni neki, addig.. az emberek baja akik lejárnak hozzá.
Én harcművészetpárti vagyok, de amikor ilyen történetek vannak, akkor én is azt mondom, hogy menjen le mindenki normális box edzésre, azzal nagyot nem bukhat..
Egyáltalán nem rossz a karate.
Ha jól oktatják
Sok idő megtanulni nem annyira letisztult mint például Box,bírkózás.
"Egyáltalán nem rossz a karate."
Konkrétan nagyon szar a karate.
https://www.youtube.com/watch?v=lvuAjJk11-I
Szerinted ki az a hülye aki így fog majd ütni? Aki elhiszi, hogy ez működik az nem is normális. Pont erről írtunk eddig, a karate életszerűtlen, és csak a saját technikáit tudja hárítani. Utcán viszont senki sem fog jodan tsukival vagy shuto uchival ütni, amit te le tudnál védeni egy age uke-val.
77!
Miért hiszed és hiszitek sokan azt,hogy az utcán a videon látható módon fog egy kratés küzdeni? Miért hiszik azt,hogy robot mozgásokkal fok a testi épségéért küzdeni?
Egy karatés sem fog az utcán kata mozdulatokat bemutatni. De ha már sokan említik itt a boxot és társait,akkor csak halkan közlöm,hogy a mai világban egyik sem ér semmit ha egy hülye lőfegyvert tart magánál és nem fél használni vagy lehet akármilyen hiper szuper boxoló vagy ketrcharcos bárki is nem ér semmit a tudása ha rá támad egy kb 6-8 fős kemény kötésű banda. A karate,Box,ketrecharc igazából nem készít fel a lőfegyver ellen és a bandában járó ki ha én nem legények ellen.
A néhai Bruce Lee is csak a filmekben tudott olyan szépen bunyózni,de a valóságban nem pózolt volna bunyó előtt és nem sikoltozott volna ez 100% ! Felhívom a felháborodni készülők figyelmét,hogy mielőtt kikelnétek magatokból csak közlöm minden tiszteletem Bruce Lee munkásságáért és mindazokért amit elért. De ő sem úgy bunyózott volna az utcán olyan látványosan mint a filmjeiben.
Az a helyzet 61% hogy ha valaki nem gyakorolja az emberi fej megütését, akkor az élesben se fog menni. De ezt csak az tudja, aki boxol és ezért próbálta már.
A másik meg, hogy ha nem ezt fogja csinálni élesben akkor minek ezt gyakorolja?
Khmm, utolsó ez azért nem biztos, hogy így van.
Aki küzdősportol (most soroljuk ide a harcművészeteket is) az szeret bunyózni, ügyesebb, erősebb akar lenni. Tök mindegy, hogy elméletileg rádobnak egy atombombát és akkor cseszheti a harci készségeit.
Viszont egy másik férfival szemben megállná a helyét. Ennyi, ez komoly férfi szerep :D
Az tök mindegy, hogy erőfölény (túlerő, tűzfegyver stb.) ellen kevés a puszta ököl. De a puszta ököl a maga nemében legyen jó. Mellette lehet hobbiból célba lőni (és lőfegyvert hordani, ha valakinek nagyon ez a célja).
Na most hogy karatésok hogyan küzdenek, az sparringokon látszik. Nem lehet tudni semmit a valódi mozgásukról, mert ez ilyen titkos lenne? Na most én is voltam karatés.. nem tudtam bunyózni. Miért nem? Mert nem azt tanultam. Oké, valamilyen szinten a mozgásom legalább karban volt tartva, mármint későbbiekhez, legalább fel tudtam emelni a lábam. Igaz, hogy újra kellett tanulni MINDENT, meg ennyi erővel balettozhattam volna is, az kevesebb káros mozgásminta rögzülésével járt volna :D
De hát meg kell nézni mindig, más küzdősportok ellen mit csinál valaki. Karatés mit csinál boxoló, thai boxoló, birkózó stb. ellen. Jah, tulajdonképpen ennyire egyszerű.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!