Aikijutsu, Aikido, (japán) Ju-Jutsu, mi a lényeges különbség közöttük?

Először is mindhárom MODERN harcművészet, nem authentikus egyik sem. Mert:

(1) Az aikido már nem az, ami a háború előtt volt, hanem lágyabb, együttműködőbb, spirituálisabb.

(2) A ju jutsuban is olyan elemek (pl. rúgás) és edzésmódszerek (pl. kesztyűzés) vannak, amelyek a régi japán szamurájokra nem volt jellemző.

(3) Az aikijujutsu lényege pedig, hogy van egy család, amely kitalálta, hogy ők még az "igazi" Sokaku Takeda-féle "aiki" letéteményesei -- szóval ez csak egy név vita, ők szeretnének "sajátot". Különben tök ugyanaz az aikido csak keménykednek közben.

A válasz: bármelyikben vagy mester szinten, attól a többiben nem leszel, mert rivális szervezetek. (De a ju jutsu annyi mindenben több mint az aikido, hogy nem is lehetnél még informálisan se.)

Az aikibudo aikijujutsu más kérdés, mert egy aikido mester simán megcsinálja ugyanúgy bármelyik technikát -- tehát csak annyit kellene szerintem aikido fekete övvel tenni, hogy írni egy alázatos levelet az aikibudo stílusvezetőnek hogy szeretnél "tovább"tanulni, és némi szemináriumok után gyorsan megkapod szerintem ott is a fekete övet pár hónap vagy 1-2 év után.

De, fontos: tudás szempontjából nincs különbség, tök ugyanaz a repertoár, egy aikido mester is tud úgy keménykedni mint egy aikibudós...

Hát, ehhez kellett némi wikipedia. Izgalmas kérdés :D Bár a jujutsu-részét a kérdésnek szerintem egy jitsus jobban meg tudja válaszolni. Ha jól értem...

A jujutsu egy összefoglaló név arra a közelharc rendszerre, amit a szamurájok használtak anno. A jutsu maga technikát jelöl, a ju pedig egy elv, kb. annyit tesz, lágyan: ebből a repertoárból hiányzik a karate vagy a box blokkoló védekezése, a hangsúlyt az időzítésre helyezik, hogy a támadást „kikerülve”, elvezetve vissza lehessen forgatni a támadó erejét a támadó ellen. Vagyis nem erő-erő küzd egymás ellen, védekező fél nem használja a sajátját. Az aiki-jujutsu annyiban lehet más, ha jól értem a szöveget,hogy hangsúlyozza az aiki alapelvét. Vagyis anélkül csatlakozik be egy támadásba, hogy ütközne vele (eddig kb. ugyanaz, mint a ju), és úgy nyomja le az ellent, hogy a belső erejére, a ki-re koncentrál. Az aiki annyira alap elv, hogy más harcművszetek is alkalmazták már Takeda előtt.

Ha jól sejtem, a ki-hangsúly az, vagyis a belső erő alkalmazásának kiemelése, ami elméletileg elkülöníti a többi jitsus irányzattól az aiki-jutsut.Bbár, ha jól sejtem, technikai szinten nem lesz számottevő különbség.

Ezek mind közelharcra vanak fejlesztve, ahol a lényeg az ellenfél legyőzése. Az aikido annyiban más, hogy az „ellenfél” fogalmát értelmetlennek tartja. Értelmetlennek annyiban, hogy Ueshiba egy idő után megkérdőjelezte a harcművészetek hasznát, ti. a profi tudástól boldogabb nem lesz az ember. Vegyük észre, hogy ekkorra már túl volt két háborún is, látott elég szenvedést, miközben Japán helye a világban többször is megváltozott. A háború után igény volt a békére, ami természetes egy lerombolt gazdaságban. Szóval, Ueshiba azon lamentált, mire jó, ha mások fejére szenvedést hozunk, és arra jutott, amire egyébként Oyama is, hogy a harcművésznek a társadalom hasznára kell válnia. Mert, ahogy Saotome fejtegeti, az emberek egymásra vannak utalva, és ha az egyik fél eltűnik az egyenletből, másik szenvedni fog. Kb. úgy, ahogyan a pocok és sas viszonya áll: ha nincs pocok, a sas éhen hal. Ha nincs sas, a pockok elszaparodonak, megesznek minden táplálékot, és éhen halnak. Ebben van igazság, ha megnézzük, milyen ökológiai katasztrófát tucsinálni pl. ha egy csúcsragadozót eltávolítunk egy ökoszisztémából.

O-Senseinek minderre egy megvilágosodás élményen keresztül jött rá. Koichi Tohei könyvében ezt olvasni tőle: „martial training is not training that has its primary purpose to defeating others, but practice of God’s love within ourselves.” „Isten szeretete” önmagunkban, ahogyan Süle Ferencnél olvasni, leegyszerűsítve kb. annyi, hogy „a másik embert gyarlóságában is, a mindenkori adott helyzet >>itt és most<<-jában elfogadni, és megtalálni a számunkra idegen másságában is annak méltóságát, (...) embertestvériségünket.”

Ennek gyakorlati alkalmazása, ahogy Saotome írja: nem akarom, hogy megöljenek, de azt sem akarom, hogy a másik gyilkossá váljon. Főleg a háború utáni aikido törekszik erre: hatékony technika, anélkül, hogy a másik károsodna. Ez a jujutsu iskolákban talán nem kapott ekkora hangsúlyt (azt hiszem), ahol az „ölsz vagy megölnek” lényegesebb lehetett: hiszen háborúban használták a technikákat. Ennek megfelelően megváltozik az aikido gyakorlásának legalapvetőbb része: a másikról és magunkról való gondolkodás. Legalábbis idővel. A cél, hogy mindenki (legalább) minimális károsodással ússza meg a dolgot. Technikai szinten ez azt jelenti, hogy a töréseket elég feszítésig vinni, ill. kontrollig: az „ellenfél” (az ellenfél-koncepciója törlődik, hiszen az embertestvériség jegyében nincs –ellen-) megakadályozása a károkozásban. Ez már más, mint az ellenfél harcképtelenné tétele. Technikailag annyira nem nehéz (annyira viszont igen, hogy a tanulási folyamatot alaposan meghosszabbítsa). A fő gond a gondolkodással van: az alapelvek nyugati agyak számára szinte felfoghatatlanok. Evvel párhuzamosan, egyes technikák módosulnak, ami nagyon látványos pl. egyes shihonage variánsoknál. A jitsus pl. vállat és könyököt tör (na jó, nem edzésen azért :D), az aikidos viszont úgy mozog, hogy a feszítés és billentés megmaradjon, de ne legyen belőle törés (itt most inkább nem általánosítok azért). Ezért lehet az, hogy pl. egyes jitusok élcelődnek: az aikidosok nem tudnak jól esni, mert egyes mozdulatokra nincsenek felkészülve.

Röviden talán ennek (is) köszönhető, hogy a győzelem-vereség kérdése értelmetlen az aikidoban. Ami azért elég lényeges különbség a jitsuhoz képest, hiszen ott a győzelem-vereség kérdés létfontosságú lehet.

Ennek ellenére, technikai szinten (elvileg) ezek a különbségek minimálisak, ahogyan azt Aikiboxer már elmondta, különösen azokban az aikido iskolákban, amik közelebb állnak a jitsuhoz.