A harcművészetek/ karate, nem a pozitív spirituális életszemléletről szól?

Én még gyermekkoromban jártam karatéra, hogy megerősödjek. Mondták a szüleim. Ott minden alkalommal, ha beléptem vagy kiléptem a teremből meg kellett hajolnom egy nagymesternek, aki egy képen lógott. Aki nem tette és látta fél szemmel az edzőknek fenntartott helyről annak kemény 50 fekvőtámasz járt és ha nem mentél jó mélyre lábbal rásegített a mester, hogy jól csináld. Azt tanultuk, hogy nem szabad senkit sem megverni, megtámadni. Csak akkor használhatjuk a karate tudományunk (ami nem volt sok) ha már nincs más lehetőség és védekezni kell.

A médiából az ömlik, hogy ez egy spirituális hagyomány. A karate az élet személetére, önfegyelemre tanit. "Legyél olyan mint a víz, átmegy mindenen de a legkisebb lyukba is bemegy" by Bruce Lee filmből. Olyannak mutatják be, mint a Karate Kölyök Trilógiában az idős bácsika aranyköpései. Most nem ismétlem szerintem mindenki látta. Mindenki tudja miről beszélek...

Most ebben ami a kalandparkban történt, hogy egy aktívan praktizáló 3 danos (nagy dolog!) karate nagymester akkorát rúgott egy kisgyerekbe, hogy fejre pördült sírt erre otthagyta. Nem is ragozom. Teljesen ellentmond, szem bemegy mindennel amit a keleti spirituális harcművlszetkről tudunk. Ha olyan képzésen ment át mint mondjuk én, akkor ezt már nem tenné meg szerintem. Viszont, ha később a magas rangú edzőkkel más mentalitást sajátított el, amit a közvéleménnyel nem osztanak meg és ami a harcművészetek igazi énje, pl amita Cobra Kai is képvisel, akkor már érthető valamennyire miért tette ezt. Mi lehet az igazság?