Kezdőoldal » Sport, mozgás » Egyéb kérdések » Hogy kezdjek bele?

Hogy kezdjek bele?

Figyelt kérdés
Az a helyzet, hogy szeretnék legalább egy-két hónapot eltölteni edzéssel és diétával. Nem feltétlen a fogyás, inkább a felfrissülés, a megegészségedés (ezt nem tudom máshogy mondani) és az állóképességem növelése a célom most. Viszont hát persze ha zökkenőmentes volna nem kérdeznék most. Az a gond, hogy rettenetesen elszoktam a testmozgástól, így az elején nyilván nehéz lesz. A kinti mozgás, és ezzel együtt a futás is sajnos nem megoldható, viszont mindent, amit bent meg lehet csinálni, azt meg is tudom csinálni. Gyakorlatokat ezernyi helyen tudok találni, a jógát is ki szeretném mellette próbálni. A diétát is össze tudom állítani, szerencsémre vegánként annyira hozzászoktam a zöldségekhez, hogy nem lesz kín mondjuk egy salátát vagy egy adag brokkolit megennem. Viszont félek, hogy sokszor rám tör majd, hogy nekem márpedig most süti kell, szénhidrát kell, cukor kell, ez kell meg az kell és elég nehezen állom meg. Ahogy az edzésnél pedig attól félek, hogy kihagyok egy napot azzal, hogy "majd holnap" és abban a pillanatban indul el a "majd holnap" lavina, és mindig csak majd holnap lesz. Szóval nagyon sokat segítene most nekem, ha írnátok tanácsokat, tippeket, tapasztalatokat, bármit, akár a kedvenc diétás ételeiteket, akár egy dalt, ami mindig kedvet hoz az edzéshez, akár azt, hogy mikor nehéz volt hogy küzdöttétek le, mert most komolyan szeretnék belevágni és mindennapossá tenni ezt a dolgot, nem pedig egy hét után feladni aztán ülni itt durcásan, mert csalódtam magamban, csak mert a kitartásom annyira gyenge, mint most én. Hálás lennék érte:)

2017. szept. 2. 21:25
 1/1 anonim válasza:
Én 6 éve sportolok és gyakran nincs kedvem mozogni, de ez addig tart, amíg el nem kezdem a bemelegítést, aztán megy minden könnyedén. Ügyelni kell a pihenésre néha nézni kell egy két motiváló videót (nem olyat amiben gyúrnak és zene van alá vágva). Előfordul, hogy az ember fáradt vagy abszolút nincs kedves mozogni. Olyankor nem biztos, hogy érdemes erőltetni, főleg ha csak hobbiból csinálja az ember.Tehát nem kell véresen komolyan venni. Döntsd el hogy egy héten x napot edzel azt tartsd be és lényegében ennyi. Nem bonyolult. Nekem is van hogy kimarad egy-két edzés. A lényeg hogy figyelj a testedre. Mert az agyad lehet nem szeretne mozogni de a testednek meg pont jól jönne a mozgás. A túledzetlenségnek vannak bizonyos tünetei, ha azokat észleled, akkor mg azonnal kezdj el pihenni. Sokat segít ha van konkrét célod az edzéssel kapcsolatban mert úgy könnyebben tudod magad edzésre bírni :) Sok sikert. Ha valami szeretnél tudni esetleg akkro írj egy üzenetet és segítek ha tudok.
2017. szept. 3. 11:54
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!