Kezdőoldal » Sport, mozgás » Egyéb kérdések » Tényleg nem harcolhatok a...

Tényleg nem harcolhatok a genetika ellen?

Figyelt kérdés

Kislány - és kamaszkoromban elég gebe voltam. Aztán amint elértem a 20-at, rohamosan hízni kezdtem, pedig semmit sem változtattam az életmódomon, nem ettem többet, mást, nem lustultam el stb. Most, 25 éves koromra 171 cm és 67 kg vagyok, ami szerintem túl sok. Hájas vagyok, undorodom magamtól, amikor tükörbe nézek. Ezért kb 1,5 hónapja elhatároztam, hogy véget vetek ennek. Azóta heti 3-4x edzek, kardió és erősítő edzéseket felváltva. Anyukám szerint azonban hiába, lehet hogy izmosabb leszek, meg jobb lesz az állóképességem, de fogyni biztosan nem fogok, mert apukám genetikáját örököltem (ő fiatalkorában szintén vékony volt, most 60 évesen pedig majdnem 100 kiló. Állítólag a mamám és a dédim is ugyanilyen volt.) Először csak legyintettem, hogy ez hülyeség, de most már kezdek kételkedni...másfél hónap telt el mióta edzek, és semmi eredmény nem látszik :( Pedig jóval kevesebbet is eszek mint előtte. Anyu szerint ez van, fogadjam el magam így, sőt ha gyerekem lesz, valószínűleg még kövérebb leszek utána. De én ebbe nem tudok beletörődni! Le szeretnék adni minimum 15 kilót!

Szerintetek tényleg nincs értelme harcolnom a genetikám ellen? Úgy szeretnék olyan vékony lenni, mint régebben :(


Valaki jár esetleg ugyanebben a cipőben, akinek sikerült???



2016. márc. 26. 12:52
 1/10 anonim ***** válasza:
31%
Nem a genetikáddal van baj, hanem az agyaddal. Súlyos önértékelési gondjaid vannak. Kezeltesd.
2016. márc. 26. 12:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
0%

Félig igaz, félig hülyeség, mármint amit leírtál.

Ha nem lustultál el akkor sportolsz. Ha sportolsz nem lehetsz olyan hájas, 67 kg-an főleg nem, mert az neked NORMÁL súly.

Ha pedig voltál régen 40 kg 160-170 cm-hez, akkor voltál túl vékony.

A 15 kg fogyás megint egy eltúlzott cél, akkor már kórosan sovány lennél.

Tehát ezek alapján keress fel egy orvost, mert a baj egy része a fejedben van.....

2016. márc. 26. 12:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 A kérdező kommentje:
a "nem lustultam el"-t úgy értem, hogy nem vagyok az a fajta, aki egész nap a gép vagy a tv előtt döglik, és megmozdulni sem akar. Szeretek kimozdulni, hétvégenként járom a közeli erdőket, hétköznaponként meg 5-6 km-eket sétálok, csak úgy kedvtelésből, mert megőrülök, ha egy helyben kell ülnöm.
2016. márc. 26. 13:04
 4/10 anonim ***** válasza:
74%
20 éven keresztül ez volt az egyik kifogásom. Már túl vagyok -20 kg-on. Nem a túlsúly öröklődik, hanem a rossz étkezési szokások, a családi receptek...
2016. márc. 26. 13:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 Cortez70 ***** válasza:
80%
Simán lehetsz vékony, étrend és edzés kérdése. A genetika ott határol be, hogy a csontok szélessége, ízületek vastagsága, izmok tapadása az adott. Tehát egy vaskos térdű csaj sosem lesz fitnesz bajnok.
2016. márc. 26. 14:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
50%
Az első kettő válaszolót nem értem, hogy részegen miért adnak tanácsot. 171 cm-hez maximum 60 kg mehet, de inkább 55 kg körül. Szerintem le tudnál fogyni, csak talán többet kell edzened. Kitartás! :)
2016. márc. 26. 16:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
52%
2. vagyok, és te kedves utolsó akkora idióta vagy, hogy az nem igaz. Az 55 az már sovány ehhez a magassághoz a 60 épp hogy normál. Én egészségügyi szempontból néztem a kérdést.
2016. márc. 26. 16:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
Amit örököltél azok inkább rossz táplálkozási szokások,nem pedig rossz genetika.A rohamosan hízni kezdtél ugyanannyi kalóriától dolog általában kezdődő inzulin rezisztencia plusz lassuló anyagcsere.Ezért van az a mondás,hogy edzés és viszonylag normális étrend nélkül a legjobb csajok garanciája is lejár 25 felett.
2016. márc. 26. 21:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 A kérdező kommentje:
Nem hiszem, hogy a táplálkozási szokásokkal lenne a gond, hiszen anyu és a hugom is ugyanazt eszi, ők mégsem híznak, tök vékonyak. Anyukám pl még este 10-kor is simán nekiáll rántott húst enni ha éhes, és nem látszik meg rajta. Én pedig max egy joghurtot merek enni, vagy annyit sem. Ők jobban hasonlítanak is egymásra, rám pedig mindenki azt mondja, hogy apura ütök, ezért is gondoltam, hogy örököltem a "hízási hajlamait" is.
2016. márc. 30. 22:01
 10/10 anonim ***** válasza:
Ez már ilyen nők lapja szint amit nyomsz.Nem lázadni kell,meg okolni a természetet,másokhoz hasonlítgatni magad hanem kiismered a szervezeted és a szerint állítod össze az étrendedet.Estére a rántott hús egyébként egy jó kaja,ha nem olajban sült és menne mellé egy kis zöldség,semmi gond nincsen vele.A joghurt viszont gáz,mert tejszármazék ami emeli az inzulin szintet és gyulladásfokozó cukros sza/r.Ilyesmi nem való estére.
2016. márc. 31. 18:32
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!