Kezdőoldal » Sport, mozgás » Egyéb kérdések » Mit kezdjek magammal?

Mit kezdjek magammal?

Figyelt kérdés

Egyszerűen nincs olyan sport, amiben jó lennék. (Persze nem próbáltam az összeset...) A labdajátékokban ügyetlen vagyok, a focilabdát nem tudom vezetni, de elrúgni sem, vagy ha sikerül is biztos nem oda megy ahova akarom, a kosárlabdát, kézilabdát nem tudom elkapni, kiejtem a kezemből, eldobni úgyszintén ritkán sikerül.


Azokat a mozdulatokat, amiket a tesitanár megmutat nem tudom utánozni, a legegyszerűbb technikák is gondot okoznak pl.: kislabdahajítás.


A vízben nem érzem magam biztonságban. Régebben úsztam, szerettem is, de a vízbe ugrástól és a hátúszástól egyenesen rettegek.


Kézilabdáztam kb. fél évig, ahol rájöttem az egyetlen dolog, ami - a magam szintjén - jól megy az a rövidtávú futás, de már 2x60 méter után rosszul leszek, és alapjáraton is gyorsan ver a szívem.


Hetente öt tesiórám van, mivel semmi nem megy jól, gyűlölöm. Az osztályban csak nekem nem sikerül a kézenállás stb. (Szerencse, hogy kulturált osztálytársaim vannak, akik nem foglalkoznak ezzel, és nem zavarja őket, ha inkább félreállok foci közben, viszont ez engem borzalmasan idegesít, mert szeretem a mozgást, szívesen túrázom például) Mit csináljak, hogy ügyesebb legyek?


*Nincs súlyfeleslegem, sőt inkább sovány vagyok.


16/F 177/58



2014. febr. 1. 22:15
 1/10 Galaxis. ***** válasza:
75%
sakkot próbáltad már?
2014. febr. 1. 22:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim válasza:
Biciklizést próbáltad már ? Azt írtad szeretsz túrázni biciklivel nagyon messzire el lehet jutni :) és kondit is szerzel vele ha sokat csinálod
2014. febr. 2. 00:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim válasza:
A kézilabdát imádom kapus vagyok te is probálkoz meg a kapuságal sztem . 14/L
2014. febr. 2. 14:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 A kérdező kommentje:

Első: Tudok sakkozni, de nem lelek benne túl sok élvezetet, a nagypapámmal szoktam néha játszani. :)


Második: Ritkán szoktam biciklizni.


Harmadik: Ha elkapni nem tudom, bizonyára a védés sem fog menni. Egyébként a kézilabda edzéseken kipróbáltam az összes posztot, így a kapust is. Nem ment (vagy nem szerettem és úgy éreztem, hogy nem megy)


---


"Mit csináljak, hogy ügyesebb legyek?"

2014. febr. 2. 17:32
 5/10 anonim válasza:
Szia. Ha jobban megy a futás, akkor próbálj egy kicsit ráerősíteni. Járj el konditerembe, és ha rendszeresen csinálod akk az állóképességed is nőhet. Szívesen ajánlanám a kosárlabdát, én nagyon szeretem. Ha valamit nagyon akarsz elöbb-utóbb eléred, csk rá kell találj a megfelelő sportágra. Én is nagyon sok mindent kipróbáltam amíg rájöttem, h egy régebbi sportom a megfelelő, a kosár (mellette táncolok, lovagolok). Mindenben jó voltam, de semmiből sem kiváló (sport), de pontosan ezért kezdtem el újra a kosarazást, mert mindenáron jó akartam lenni... 1 kérdés : maximalista vagy? Mert ha igen gyorsabban tanulsz. :) 14/L bocsii a regényért.
2014. febr. 2. 17:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 Raktarosjoe válasza:

Fallabda? Megmozgat rendesen, fejleszti a reakcióidőt, 1 óra fallabdában rendesen el lehet fáradni.


Vékony testalkattal inkább hosszú távfutást javasolnám nem a rövidtávot, Kb ugyanilyen voltam középsuliban testalkatilag mint Te, de hosszú távon mindig jó voltam. Nézd meg az olimpikonokat, a sprinterek szét vannak gyúrva, nagyobb a combjuk mint a fejem, a maratonisták meg épp rád hasonlítanak.


Elmehetsz esetleg TRX-ezni, tanulj meg mellé normálisan étkezni, és amellett hogy edzésre jársz még hízni/erősödni is fogsz. Ráadásul csak a saját testsúlyoddal kell dolgozni és általában a csoportok edzői is rengeteget tudnak segíteni. Egyik ismerősöm keresztszalag műtét után kezdte, 3 hónap alatt 8 kilót hízott tisztán izomban.

2014. febr. 2. 18:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 A kérdező kommentje:

Igen, maximalista vagyok, az élet egyéb területein, a sport egy darabig aggasztott, most elég lenne, ha csak egy kicsit ügyesebb lennék. El is felejtettem a lovaglást, azt is elkezdtem még kisebb koromban, de beköszöntött a tél, tavasszal meg már nem kezdtem újra..


Igazából, bármibe belekezdek vagy nem érdekes számomra, vagy a sorozatos kudarcok miatt feladom.

2014. febr. 2. 18:07
 8/10 A kérdező kommentje:

Hatodik: Nagyon köszönöm a válaszodat. Sem a fallabdát sem a TRX-et nem próbáltam még.


---


Ha valaki tud olyan sportot ajánlani, aminek rendszeres végzését feltehetőleg tudok igazolni, annak még jobban örülnék, ugyanis az iskolában be kell mutatnom, hogy heti 90 percet sportolok az iskolai tesiórákon felül..

2014. febr. 2. 18:35
 9/10 Raktarosjoe válasza:

szerintem bármelyik edzőteremben, vagy ilyen sportközpontnál aláírják neked hogy havi hány órát sportolsz.


Amúgy nem tudom milyen városban laksz, de ha van lehetőség vízi sportokat is ki lehet próbálni. Sárkányhajó, kajak-kenu, evezés, bármi.

2014. febr. 2. 18:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim válasza:
Nyafogsz nyafogsz és kifogásokat keresel komolyan csak ennyi lennél csak ennyire tartod magad ha akarsz valamit küzdj nem kell keresned hogy mien sportba vagy jó mert elárulom hogy semmibe az ember így születik ha valaki ért valamihez az kemény munka van akinek a vérében van van akinek többet kell érte tennie albert enstejn nem toom hogy írják asztmondta ha valaki valamiben a legjobb az 1% tehetség 99% verejték a tehetség inkább a motiváció adja meg irritáló mien nyafka vagy jaajjj ez ezért nem jó ez meg amazért állj már talpra és küzdj keményen ha valamiben jó akarsz lenni ne aszt keresd miben vagy jó hanem hogy mit szeretsz a legjobban csinálni és érd el hogy jól csináld én mikor megszülettem széthúzták a nyakcsigojáim ezmiatt a reakció idő az ügyetlenség az egyik szememre aliglátok ennek kijavítására törekszem agy meg szem tornával és nem nyafogtam egyszerse hogy ezért nem lehetek jó keményen edzettem kosármeccseket nyertem egyszinten játszom a csapattársaimmal és ehhez 3 szor annyit edzek mint ők az orvosok szerint képtelenség nek kéne lennie hogy úgy kosarazzak mint most hát idefigyelj én nem kerestem kifogásokat a csapattársaim nemistudnak a problémámról de aszt tudják hogy én edzés előtt már ott gyakorlok és edzés után még maradok és én leszek a világ legjobb kosarasa ugyhogy ha akarsz valamit ne rinyálj nemérdekelnek a kifogásaid jajj 2 szer tökömtuggya hány méter után elfáradok férfi vagyte? tudod mikor nembirod ha akaratlanul össze esel és tudod az állóképesség fejleszthető igaz valakinek könnyebb de mindig az győz aki mindent belead úgyhogy emeld fel a segged és küzdj el keményen küzdeni ha jó akarsz lenni valamiben javaslom abba amit a legjobban szeretsz még ha nemis sport
2014. júl. 8. 13:46
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!