Mit gondoltok? Túledzett lennék így?
Szerintem pedig igen!
Kyokushin-t csináltam egy pár éven keresztül. Az egyes technikák gyakorlásaira szánt extrém számú ismétlések és az erősítő gyakorlatok rendesen megdolgoztatják az egész szervezetedet, nem beszélve arról, hogy az esetlegesen levezetésnek szánt egymás elleni küzdelmek során még sérüléseket is szerezhetsz. Ahhoz hogy a következő edzésen tovább tudjál lépni az előző szintről mindenképpen pihent izomzat és lélek szükségeltetik. Ezért van a küzdősportoknál maximálisan kétórás edzéstartalom amit aztán heti két-három alkalmi gyakorlási lehetőséggel művelnek.
Szépen lehet haladni előre az általam közölt tempóban és majd csak mester korban vállalj be ennél erősebb edzéstempót.
Egyébként pedig jó ha tudsz róla, hogy így is károsodnak a könyék a térd és a medencék ízületei, a combizmok nyújtása (a kellő lazaság elérése érdekében) pedig a biztos lábakon történő állást csökkentheti.
Bruce Lee is abba halt meg hogy túlzásba vitte az edzésprogramot, pedig az Ő szervezete már nagyon rá volt állva az extrém terhelések elviselésére.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!