Kezdőoldal » Sport, mozgás » Egyéb kérdések » Megelégeltem a "puhaságot"...

Megelégeltem a "puhaságot" szeretnék ellene tenni, már ahogyan módom van rá, mondanál róla véleményt?

Figyelt kérdés
Kiskorom óta, ha nem is kövér, de "erős" voltam, aztán extrémen elhíztam ( 160 cm és 110 kg), majd nagy küzdés árán, még mindig kisgyerekként lefogytam(60 kg-ra), ez, mind 5 éve volt, azóta nőttem is, de híztam is jelentősen(176 cm és 77 kg), bár a nem nevezném magam kövérnek, mert szerintem ez nem itt kezdődik. Még is úgy gondolom, hogy majdhogynem ugyanott vagyok, mint régen. Borzalmasan "puha" vagyok, nem lóg a bőröm ugyan, de nagyon látszik h semmit nem mozgok évek óta, semmi tónusom nincs...úgy gondolom, hogy mindössze 15 évesen nem tehetem ezta testemmel, hogy maradni hagyom ezt az állapotot, hiszen még fiatal vagyok, később nehezebb lesz, sőt mi lesz velem 10 év múlva elfolyok?.. Nincs túl sok lehetőségem, az életkorom, a lakóhelyem, és a "pénztárcámat" figyelembe véve. Terveim szerint itthon tornáznék,: 1,5 kg-os súlyzók, továbbá van két Réka DvD-m is, felülést, hasprést, fekvőtámaszt pedig bárhol lehet végezni. Tudom, hogy borzalmasan nehéz lesz, ezzel a nulla erőnléttel, de akkor is megpróbálom..Adnál pár tippet, tanácsot ehhez az egészhez, az előbb említettek alapján? 15/L
2012. aug. 24. 21:58
1 2
 11/14 poiu ***** válasza:

Ez mind jó tanács, kis helyesbítéssel: a gyors szénhidrátokat kerüld (tehát a keményítőt). A paradicsom is szénhidrát, de eheted.

Fogyás szempontjából szinte mindegy, hogy tk vagy fehér kenyeret eszel, a glikémiás indexük szinte azonos (tehát gyorsan megemelik a vércukorszintet. A sajtokban sok a zsír, a fogyási szakaszban csak mértékkel. Magvakat ehetsz, azokban is sok a zsír, de azok "jó" zsírok. Zöldségből ami belédfér.

2012. aug. 26. 15:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/14 anonim ***** válasza:
Így igaz, keményítők és egyszerű cukrok kuka. Itt jön képbe a glikémiás index, de egy dologgal nem értek egyet. A fehér kenyér GI-je 70 fölötti, amég a teljes kiőrlésű kenyéré 50 alatt van. Reggel a szénhidrát töltés fontos, így elkerülhető a nap folyamán a "zabálási roham". Ha reggel bedob 100g (nagyjából 3 szeletke) teljes kiőrlésű kenyeret, akkor kb 70g szénhidráttal lesz gazdagabb, ez nem nagy mennyiség, ennyi belefér.
2012. aug. 26. 15:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/14 poiu ***** válasza:

acm: rendben, csak az a baj, hogy ránézek egy kenyérre, fogalmam sincs, hogy mit tud - ezért nem eszem. Itt találsz néhány száz kenyeret és meglepetést:


[link]


:-)

2012. aug. 26. 16:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/14 anonim ***** válasza:
Ezért van az, hogy én csak előre csomagolt kenyeret veszek, általában a Ceres pékség termékeit, azoknak a csomagolásán az összes tápérték fel van tüntetve. Relatíve nem olcsó, mert 350g 300ft körül van, de ha azt nézed, hogy ez 3 napra elég, akkor már nem is vészes. Ennek a pékségnek a kenyerei elég nagy választékban vannak a Tesco áruházakban. Ezt nem reklámból írom, csak segítségként. :) Nagyon jó a tönköly és graham kenyereik, én azokat szoktam venni.
2012. aug. 26. 18:10
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!