Tényleg ennyire ostobák az emberek?
Sziasztok!
Itt szeretném elmesélni, mi is történt velem/velünk a napokban. Ezzel nem panaszkodni szeretnék, vagy olyan válaszokat várni, hogy jó, kit érdekel?, csupán érdekelne, szerintetek hogy süllyedtek az emberek ekkora tudatlanságba, és ti is tapasztaltatok hasonlót, vagy csak mi vagyunk rossz helyen? :)
Jómagam 15 éve foglalkozom a testépítéssel, a fiam 16 éves. Mivel a párommal mindketten elköltelezett hívei vagyunk a testépítésnek (párom fitnessedző), így igyekeztünk a fiunkat is az egészséges életmód irányába terelni, bár úgy döntöttünk, ha különösebben nem fogja a sport érdekelni, nem erőltetjük, úgysem fogja kitartással, és örömmel csinálni. Idáig nem is mutatott túl nagy érdeklődét, azonban néhány hete egyik nap elém állt, és azt mondta: "Én is lemegyek veled a konditerembe!" Az örömöm felhőtlen volt, hogy a fiamat is érdekli az én szenvedélyem, valakinek átadhatom a tudásomat. Nagyon szépen elkezdte csinálni, nagyon tetszett neki a dolog, el is kezdett ígyis étkezni, azt jelentette, hogy vitte be a suliba a kaját, (csirke-rizs szokásos módon, olyan is volt, hogy ha nem tudott valamiért bent enni, javasoltam neki, vigyen be egy adag turmixot.
A bajok itt kezdődtek, engem ez a mértékű tudatlanság megdöbbentett. Az osztálytársai szépen elkezdték cikizni, hogy minek eszik ilyeneket, meg a testépítéshez nem kell így kajálni, csak gyúrni kell, stb. (megjegyzem, ezek a fiúk szívnak el napi egy doboz cigit, és rúgnak be minden hétvégén 16 évesen)
Erre még azt mondtam oké, hát kis hü.lyegyerekek, ne foglalkozz velük. Utána jöttek a tanárok, ami odáig fajult, hogy be kellett mennem az iskolába, mivel a tanár látta, hogy a gyerek egyik nap az iskolában reggel veszi be a vitaminját, és délután ivott egy turmixot. Az osztályfőnök szinte idegbeteg módon kérdezte, hogy engedhetem meg a gyereknek 16 évesen, hogy szteroidot szedjen, és egyáltalán tudok-e róla, hogy "izomnövelő szereket" iszik. Nem tudtam meggyőzni, ott hagytam. A tornatanár(!!!) is hasonló véleményen volt, hogy 16 évesen még átmozgató szinten se kéne egyáltalán konditerembe menni, ilyen nagy menyiségű táplálékkiegészítőt, (reggel 1 csomag Multi Pro, edzés után vagy esetleg napközben 1 adag Volumass) sem kéne szedni, nagyon veszélyes. Ezek után nem is csodálkoztam, ha a fiamnak elment tőle a kedve, egész nap ezeket hallgatva. Most már meggyőztem őt, hogy ne foglalkozzon ezekkel az emberekkel, mert semmi nem értenek hozzá, de érthető, hogy rosszul esett neki.
Elnézést, hogy hosszúra sikeredett, de érdekelne a ti véleményetek, mitől lettek ilyen tudatlanok az emberek, vagy nektek volt e hasonló élményetek. Köszönöm a válaszokat.
38/F
Ez tényleg vicces hogy ennyire nem értenek az emberek valamihez és jár a szájuk, közben tényleg fogalmuk sincs semmiről. Csak néha valahol hallanak ezzel kapcsolatban valamit, az megmarad bennük, persze csak a rossz, a jó nem. Az így kapott információt meg összerakják egy nagy kupacba és elkezdenek hülyeségeket beszélni amikor ilyen téma van.
Én még nem rég óta vagyok benne a témában, kb 5 éve. De nekem a szüleimmel voltak először gondok. Hogy egyszerűen képtelen voltam velük elhitetni hogy amit szedek az egyáltalán nem káros, és nem fog felfújni és nem teszi tönkre a szervezetemet, mert csak sima fehérje, ami a húsokban is ugyanúgy megtalálható. Azóta sem sikerült velük megértetnem, és nagyon mással sem, és én belefáradtam igazából ezekbe a magyarázkodásokba. Azóta inkább úgy készítem el a fehérje turmixomat, úgy veszem be a vitaminokat, hogy ne lássa se szülő, se barátnő, se barát, se rokon, se senki, aki esetleg bármilyen hülyeséggel elkezdene traktálni.
Szánalmasak ezek az emberek, szerencsére az én rokonságom, ismerőseim nem ennyire naivak, és felfogták hogy a szteroid és a táplálékkiegészítő nem egy és ugyanaz, talán ezt kéne elmagyarázni nekik (de gondolom már megtetted).
A másik meg az, hogy egy sz*jb*baszott matek tanárak vajon milyen fogalma lehet arról hogyan is kell étkezni
én szerencsére elkerültem az ilyen embereket.
sulis koromban még nem voltam ennyire benne mint most de maúgy sem dumáltak volna osztálytársak sem meg tanárok sem.
első meló helyemen nem szóltak sőt még hülyéskedtek is meg mondták is a kollegák a többieknek hogy ááá ő nem iszok ő edz.
mostani meló helyen meg még a főnököm is edz,és beszélgettünk is tápkiegekről de még a kollegák közt is volt aki edzett.
szóval szerencsére engem kikerültek a hülye emberek.
sajnos tényleg ennyire ostobák az emberek :/
Velem is ez van h osztálytársaim mindig beszólogatnak h már megint zabot eszel meg megint rizst+húst eszel meg megint a vitaminodat szeded ez van sajnos le kell az ilyen tudatlan f.aszokat sz@rni kezdetben elkezdtem nekik magyarázni aztán érthetetlenkedtek utána már eljutottam arra a szintre h jó mondjál azt amit akarsz leszarom nem magyarázkodom senkinek.
Az viszont durva h a tanárok is ilyenek .o.O
Sok sikert a fiadnak :) Kitartás:) 1x csak megunják :)
Ez a 99%!
Mi az 1% normális réteg vagyunk és erre büszkének kell lenni.
Sok sikert és kitartást!
A tanárnak meg mondd meg,ha a fiad figyelmét az efféle zaklatással elvonják a tanulmányairól,megteszed a kellő lépéseket. AZT ESZIK ÉS AZT SZED AMIT CSAK SZERETNE,amíg nem mutatnak fel arra vonatkozóan bizonyítékot,hogy törvény ellenes.
n.a.
A tesitanárok nagyrészének sincs több fogalma mint egy döglött macskának.
Köszönöm az eddig válaszokat, ha lehet, még várok!
Igen, igyekeztem a tanároknak elmondani, hogy a kettő nem ugyanaz, de nagyjából végig sem tudtam mondani, végülis csak annyit mondtam: "Hát, lehet hogy az a reggeli vitamin igen erős szteroid, de akkor ha a tanárnő C vitamint szed, akkor ön is hagyja abba a szteroidozást."
Megjegyzem halkan, hogy ezzel vannak elfoglalva, hogy az 500 gyerek közül pont az én fiam tesz az egészségéért, és a testéért, az senkit nem érdekel, hogy szünetekben a WC-ből ömlik a füst, és a sulijuk előtt is lesz@arják azt, ha 100 gyerek füstölög reggelente. Azt hiszem, ezzel mindent elmondtam, a tanári hozzáállásról.
Igen. Tényleg ennyire ostobák. Még jobban is, nagyon, iszonyatosan, elképesztően. De mindenben ám. Ahhoz is túl ostobák, hogy felfogják, hogy ostobák, rengetegszer bebizonyították. Azt sem tudják, hogy mit miért hisznek.
Teendő: A kedvencem az, amikor megkérem őket, hogy na akkor most _pontosan_, _konkrétan_ fejtsd ki, miért is rossz ez, sőt támaszd is alá. Nem fog nekik menni. Csak hadoválnak majd hülyeségeket, és talán, talán észreveszik, hogy nem mondtak semmit, és nem tudnak semmit. Ilyenkor sokatmondóan kell mosolyogni rájuk (: Aztán jöhet valamiféle tudományos eredmény, jegyzőkönyv, igazolás ezek működéséről és élettani hatásukról. Jöhetnek képletek, vegyületnevek. Dobj be valami kutatóintézet vagy egyetemnevet, mert mivel a leírtakat úgysem értik, ettől majd okos tudományosnak hiszi, és talán elfogadja.
A lényeg az, hogy okosnak kell látszani (nem hátrány, ha valóban az is az ember), mert azért van ekkora ellenszenves sztereotípia ezekkel szemben, mert azonosítják a kigyúrtkopasz bunkó gyúrósokkal, akik edzenek, böfögnek és vakaróznak egész nap. Meg beszólnak mindenkinek ugyebár. Ha meglátják, hogy van emögött komoly szaktudás, akkor talán elfogadják, hogy ti másmilyenek vagytok.
Sajna élőben még nem volt alkalmam ezt kipróbálni (suliban nem is nagyon történne ilyen, mert kémiaszakos vagyok), itt a neten meg a sok hülyének nem lehet a pofájába ordítani, és amikor úgy érzi, hogy nem tud válaszolni, nem beismeri, hanem eltűnik, hogy aztán elfelejtse az egészet. Volt itt nemrég egy válaszadó, akitől direkt külön megkérdezték, hogy miért gondolja rossznak, de egy épeszű választ nem adott, csak ostobázott. Egy másik nénike dettó, külön többször rákérdeztem dolgokra, és ő sem válaszolt. Fölöttébb érdekes...
Szóval, a lényeg: bizonyításra kell kényszeríteni a hülyéket, majd ha nem megy nekik, egy fölényes "ennyit tudsz, barom"-nézéssel otthagyni, és ignorálni.
GreenTea
Sajnos sok a hülye. A testnevelőknek is pont olyan arányban értenek ezekhez a dolgokhoz, mint úgy általában az emberek. Valóban az egyetlen hatásos módszer az, hogy megkéred őket, hogy bizonyítsák be neked, hogy amit használ a fiad, az káros. Azt is megmagyarázhatják, hogy miért szarják le a klotyóban való dohányzást és egyes tanárok miért kocsmáznak a diákokkal. Végül pedig érdemes megkérdezni, hogy ő jó példát mutat-e azzal, hogy bagózik vagy iszik, esetleg azzal, hogy nulla tudással hülyeségeket beszél.
Ezt te szemtől szembe megteheted. Itt neten viszont sokszor tényleg az a helyzet, hogy hiába kéred a bizonyítékot, az illető vagy eltűnik, vagy tovább hajtogatja a sztereotíp hülyeségeit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!