Szerintetek egy 13 eves fiu szedhet feherjet? (100% whey protein) kb 170-175 cm,68kg
Tartanék most példabeszédet ennek károsságáról, de minek? Inkább elmondom, hogy miért is felesleges a fehérjepor vagy bármilyen táplálékkiegészítő fogyasztása számodra.
Sokan azt hiszik, hogyha nem fogják magukat napi egy-egy tonna rizs és csirkemellfilé diétára, nem esznek két-három óránként és nem tolnak emellett fehérjeport, akkor nem fognak fejlődni. Hadd szegezzem le, hogy önmagában mindez persze nem hülyeség. Csak nem mindegy, hogy kinek! A profi testépítőknek tényleg kell mindez, sőt, sokkal több is, és ha nem tartják be, leépülnek. Miért? Mert extrém és mondhatjuk, természetellenes izomtömeget kell megtartaniuk, és ennek bizony ez az ára. Viszont ha valaki csak fel akar szedni magára némi izmot, jól akar kinézni, erősödni akar kicsit, és nincsenek tényleg komoly szándékai a testépítéssel, akkor felesleges. Ehhez bőven elég sok húst, fehérjét enni, rendszeresen és rendesen táplálkozni, és edzeni. Azért, mert a vérprofiknak szükséges valami, értelmetlen dolog a kis csirkéknek is úgy gondolni, hogy szükség van rá. Nézz utána egy megfelelő edzéstervnek, állj neki ésszel edzeni, és szépen, néhány hónap után már határozott változást fogsz látni. Az étkezéseden gyakorlatilag úgy hagyhatod, ahogy most van, ha több fehérje kéne esetleg, úgyis ösztönösen megkívánnád!
A 2. válasz félig-meddig hasznos.
Kérdésre válaszolva:
Szükség van-e rá?
Étrend függvénye. Tapasztalatból mondom, hogy a kezdők azért akarnak tápkieget szedni, mert büdös a meló! Sajnos ezt vettem észre! Nem a táplálékkiegészítőtől kell várni a csodát!
13évesen súlyzós edzést nem tartom a legjobbnak (de gondolom ehhez kell), én 14évesen kezdtem.
pl. Ha tömegelsz, akkor 135-140fehérjét kell bevinned naponta, ennek kb 40%-a lehet táplálék KIEGÉSZÍTŐ!! Szóval a maradék 60% (kb82-85g fehérje) meg kajából. Ehhez meg kell enned 30dkg csirkemellet, meg vagy 15dkg túrót.
Erről órákig tudnák mesélni, mit hogy, de felesleges.
Röviden: Lehet szedni persze, ez csak táplálék kiegészítő. Ha pl. a winstrol depot, deca durabol került volna szóba nem ezt mondanám, de fehérje mehet.
De egyébként ez a 100% whey jó lenne edzés után, mert gyors felszívódású. (tejsavó)
Ha új vesét szeretnél akkor csak tömjed magadba ezeket az izéket.
Egyik ismerősöm is tömte magát ilyenekkel, aztán most meg mindenféle baja van a veséjével.
Ha 20 évesen majd dialízisre akarsz járni 2-3naponként akkor hajrá. Nem kell semmi extra, változatosan kell kajálni, de úgyis észre fogod venni, amikor 2x szedsz magadnak.
Gyengébbek kedvéért a fehérje "káros" hatásairól:
"Esetleges mellékhatásai
Biztonság: a fehérje a négy makronutriens (fehérjék, szénhidrátok, zsírok és víz) egyike, mely nélkül az élet elképzelhetetlen. Ha nem visszük be rendszeresen a megfelelő mennyiséget belőle, nem csak az egészségünk károsodik, hanem életveszélyes hiányállapot (malnutricio) is kialakulhat. Ennek ellenére mégis meg kell említeni azt, hogy a nagy mennyiségű fehérje fogyasztásának egyes tudományos kutatások szerint lehetnek ha nem is káros, de kellemetlen mellékhatásai. A kivételesen nagy izomtömeg olyan mértékű fehérjefogyasztást kíván meg, ami már veszélyes lehet az emésztőrendszer, a máj és a vese működésére. Azt be kell látni, hogy a kivételes testalkat kivételes áldozatokat igényel."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!