Fekete László mennyire hiteles?
Vannak ugye ezek a negatív képet festő sztorik róla, hogy a saját versenyeit csak azért nyerte meg, mert nem hívott meg rá senkit, aki veszélyezte volna a címét, meg hogy tulajdonképpen nem is akartak elmenni a versenyeire komoly sportemberek, mert komolytalannak tartották a versenyszámokat. Például, hogy csak olyan versenyszám volt, amiben ő jó volt és ezt nem találták sportszerűnek.
Ezek a sztorik pontosan honnan erednek és mennyi valóságalapjuk van? Azt tudom, hogy sokat szerepelt a TV-ben és talán maga a csatorna figurázta ki a személyét, hogy ezzel nézettséget szerezzenek neki?
Igazak amiket hallottál róla.
Leginkább azért nem ismerik annyira el, mert saját maga által rendezett versenyeken lett "világbajnok", ahova alapvetően ő döntötte el kiket hív meg, illetve nagyrészt olyan versenyszámok voltak ezeken a versenyeken amikben ő jó volt.
Ezzel ellentétben egy tisztességes sportoló évek óta edz, hogy mindenféle selejtezőkön átvergődve mondjuk bejusson egy országos döntőbe, ahol hasonló sportemberekkel csap össze, és innen jut ki esetleg egy EB/VB-re ahol iszonyú brutális mezőny van.
Érzed a különbséget gondolom.
Nem tudom, hogy a saját belterjes versenyein kivül nyert e máshol bármit amúgy.
Persze ezzel azok akik annnyira nem követik a sportot nincsenek tisztában. A média előszeretettel akasztotta rá a jelzőket.
A világ legerősebb embere meg egyenesen non sense
Ez olyan mintha valaki alapitana egy labdarúgó szövetséget, és csinálna ott egy saját VB-t ahova meghivna törpeországokat, meg saját magát aztán megnyerné kb. A kutyát nem érdekelné igazából
Én testépítő vagyok. Ha létrehozok saját szabályokkal saját szövetséget, melynek bajnokságaira csak olyan versenyzőket hívok meg, vagy csak olyan versenyzők kvalifikációját teszem lehetővé, akiknél jobb a formám, akkor 1. helyezett leszek. Ha ezt nemzetközileg csinálom, akkor futtathatom magam a médiában Európabajnok vagy Világbajnok bodybuilderként. Egy valamirevaló IFBB bajnokságon sereghajtó lennék, de a saját versenyeimen én vagyok a legjobb.
Na ezt csinálta Fekete Laci a strongman sportágban. Ettől függetlenül csípem őt, többször találkoztunk személyesen is, tényleg rohadt erős a mai napig, de ami tény, az tény.
"Ezzel ellentétben egy tisztességes sportoló évek óta edz, hogy mindenféle selejtezőkön átvergődve mondjuk bejusson egy országos döntőbe, ahol hasonló sportemberekkel csap össze, és innen jut ki esetleg egy EB/VB-re ahol iszonyú brutális mezőny van."
Azért ne essünk át a ló túlsó oldalára. Lehet, hogy saját maga által szervezett bajnokságokkal fényezte magát, valóban nem egy szimpatikus dolog, de ettől még mint erősportoló, komoly szinten volt. Amit #2-es belinkelt világverseny, ott az 5. hely volt a legjobb, amit elért. Az európai bajnokságot pedig meg is nyerte.
"2-es belinkelt világverseny, ott az 5. hely volt a legjobb, amit elért. Az európai bajnokságot pedig meg is nyerte"
Mikor lett hivatalos World's Strongest Man bajnokságon 5. helyezett? Meg mikor nyert EB-t? Melyik EB-ről beszélünk?
én se vágom
nem a natural worlds strongest manre gondolsz??
csak mert annak köze nincs az igazi strong man ligához amibe pl eddie hall vagy thor indult
offical wsm-be soha nem is indult fekete laci
be se jutott volna
5.? Ok
Ő meg a világ legerősebbkkjének nevezte magát
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!