Térdsérülés futás közben, félrevezetett volna az edzőm?
Idén Január végén ahogy elkezdtem futni egyből egy éles fájdalmat éreztem a térdemben, ami séta közben egyből elmúlt, nem fájt semmilyen tevékenység során, de amint elkezdtem futni egyből, de olyan szinten, hogy meg is kellett állnom, és amikor futottam se tudtam például rendesen megemelni a lábamat.
Jeleztem ezt az edzőmnek (egy rendes futóedzővel készülök az idei áprilisi félmaratonra November óta, többszörös magyar bajnok, hiteles szakember, egyesületi edző) aki mondta, hogy ez pár nap alatt elmúlik, menjek el a gyógymasszőrhöz, aki kimasszírozza ezt az izmaimból, mert ez tipikus futó sérülés, és izom eredetű.
Mondom jó, elmentem, kifizettem, megmasszíroztak, meg rá pár napra is, jól esett, elmentem futni egy laza 10 percet, éreztem közben azért a térdem, de nem volt akadályozó tényező, az edző mondta, hogy akkor mehet a visszaszoktatás, rá 2 napra megint ugyanaz a fájdalom ami miatt legelőször abba hagytam, nem tudtam 3 percnél tovább futni.
Következő ötlet, menjek el gyógytornászhoz, elmentem, 2 hétig csináltuk a gyakorlatokat, közben pihentem, elkezdek futni, ugyanazt éreztem amit legutóbb, hogy picit fáj a térdem, de kezelhető, rá 2 napra megint 3 perc múlva kiálltam mert konkrétan nem hajlott a térdem a fájdalomtól.
Ezek után 3 hét pihenés következett, a térdem soha semmilyen helyzetben nem fájt, elmentem futni hétfőn, ugyanúgy éreztem, hogy picit fáj, 1km után kiálltam, az edző mondta, hogy akkor mehet egy laza edzés csütörtökön.
Ma pedig 2 percet se tudtam ismét futni mert mint akinek belelőttek a térdébe olyan fájdalom van a térdemben.
Az edző ragaszkodik hozzá, hogy ez izom eredetű, és erőltessem a futást, hogy az izmaim és az izületeim hozzáerősödjenek a terheléshez.
Mondta, hogy ortopédust ne látogassak meg, mert az pénzkidobás lenne, higgyem el neki, hogy ez tipikus futó térdfájdalom, 100 ilyet látott már.
Ehhez képest én azt látom, hogy január óra nem tudok kettőt edzeni egy huzamban, mert a térdem folyamatosan szar, és egy picit sem javult, és nem is fog ameddig a nagy szakértő tanácsait követem.
Hs olyan hulye vagy hogy egy orvosi kepzettseggel nem rendelkezore hallgatsz, ahelyett hogy elmennel egy olyanhoz akinek ez a szakmaja.. hat meg is erdemled.
Nyilvan nem izomeredetu ha mindig visszater. Elobb gondolnek valami porclevelasra peldaul. De erre van az orvos es megnezi valamilyen kepalkoto eszkozzel.
Mindenképpen pihentetni kell (több hétig). Ha nem múlik el, akkor pedig el kell menni orvoshoz.
Addig is ezt ajánlom figyelmedbe:
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!