Hogy kell biztonságosan felmondani?
Úgy néz ki, hogy váltani fogok munkahelyet, 30 nap a felmondási idő.
Ez az első munkahelyem, szóval nem tudom, hogy pontosan mit hogy kellene.
Ha megállapodok az új munkáltatóval akkor meg is írjuk a munkaszerződést amiben szerepel, hogy mikor kezdek?
Esetleg szándéknyilatkozatot írunk alá?
Arra gondolok, hogy nem szeretnék úgy felmondani, hogy mondjuk szóbal megbeszéltük, hogy akkor 1 hónap múlva kezdhetek, aztán 1 hónap múlva azt mondja az új munkaadó, hogy bocsi mégsem.
Nem tudsz biztosra menni, hiszen jelenleg alkalmazásban vagy, bármiféle szerződést csak akkor írhatsz meg ha felmondtál. Amit ugye éppen el akarnál kerülni.
Sok évvel ezelőtt dolgoztam olyan helyen ahol az egyik kollégát attól a cégtől csábították át ahol már előtte évtizedekig dolgozott, hogy oldjon meg egy nehéz feladatot, amivel más nem boldogult. Pár hónap alatt megcsinálta - és egyből fel is mondtak neki. Odadobta a régi jó munkahelyét egy ígéretért, egy lehetőségért és az új cége csakis a saját hasznát nézte, amikor már nem volt nekik fontos akkor kidobták.
Nyilván van mód arra, hogy valamiféle kötelezettséget vállaljon az új céged, de nem fogják megtenni. Nekik nincs abban semmi üzlet ha bekorlátozzák magukat, a kockázatot bizony rád fogják hagyni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!