Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Ezekszerint nincs annyi...

Ezekszerint nincs annyi bizonyíték, hogy vádat lehessen emelni?

Figyelt kérdés

Tavaly novemberben bevittek egy lopás ügyben kihallgatni,üzletszerűen elkövetett lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt, őrizetbe vettek,másnap elengedtek, de még másnap is kihallgattak folytatólagosan. Mind a két nap tagadtam bűnösségem, mivel nem követtem el és panaszt is tettem de az ügyész elutasította mint alaptalant.


Azóta semmi nem volt május 3-ig, de telefonon beszéltem a rendőrséggel és tájékoztattak, hogy majd még kihallgatnak megint folytatólagosan,de előtte itt a sértetteket kell kihallgatni meg tanúkat.


Május-3 -án megtörtént a folytatólagos kihallgatás megint és panasszal éltem a gyanusítáy ellen ,mert nem követtem el, de most vallomást tettem, nem az hogy bevallottam, hogy én loptam, hanem épp azt, hogy miért és mi célból jártam ott,de lopáshoz közöm mem volt, csak ezt is vallomásnak hívják.


A kihallgatás végén megkérdezte a nyomozó, hogy ha szembesítésre kerül sor, elmegyek-e,feleltem igen.


Kérdésem, az hogy nem hiába kérdezték meg , hogy elmegyek-e szembesítésre,gondolom azért, hogy tervezik a szembesítést, és hogy azért jött szóba a szembesítés,mert nincs annyi bizonyíték,hogy vádemeléssel elküldjék az ügyészségre aki vádat emelne?



2019. máj. 13. 19:54
 1/6 Thispain ***** válasza:
Szembesítés ha jól tudom, akkor szokott lenni, ha egy ügyben több ember is lehetséges bűnös lehet, és a felperes látható arcok alapján felismerheti a bűnöst.
2019. máj. 13. 20:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
Megkérdezték, hogy elmész-e? Tehát nem kötelező? Én nem biztos, hogy mennék. Azt tudod, kivel akarnak szembesíteni?
2019. máj. 13. 20:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 A kérdező kommentje:

Nem te vagy a rendőrgyerek?:D

Már politika>törvények,jogbai is itt vagy:D


Tudom kivel akarnak szembesíteni,igen.

2019. máj. 13. 20:57
 4/6 A kérdező kommentje:
Már csak azért kérdezem, mert a rendőrség kat.-ból is válaszolt már egy 74%-,os válaszadó egyszer-kétszer aki rendőr,legalábbis azt írta, és mindig félrevezetett,nem jó válaszokat adott.
2019. máj. 13. 21:59
 5/6 A kérdező kommentje:
De ahogy írtam, tudom kivel szembesítenének,biztos arra akit gondolok és el is mennék a szembesítésre.
2019. máj. 13. 22:01
 6/6 anonim ***** válasza:
Lett belőle bírósági tárgyalás? Hogyan alakultak a dolgok?
2020. nov. 14. 13:28
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!