Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Elviheti-e a főbérlő azokat a...

Bali Mária kérdése:

Elviheti-e a főbérlő azokat a berendezéseket az albérletből, amivel kivettem a lakást?

Figyelt kérdés
4 éve lakunk egy albérletben, és a régi főbérlő eladta az ingatlant, egy rokonuknak, aki befektetesnek vette meg a házat, így továbbra is maradunk. A régi főbérlő tegnap előállt azzal, hogy azokat a berendezéseket ami az övéké, megakarom-e venni, vagy vigyék el. Konyhabútor, tűzhely, páraelszívó. Teljesen kiakadtam, és azóta sem tudok lenyugodni. Mert annak idején én azokkal a feltételékkel vettem ki a házat, hogy azok ott voltak, arra fizettem a kaukciót, és a bérleti díjat 4 éve, azzal a felszereltseggel vettem ki. Most úgy érzem, hogy ők megszegik ezzel a fennált egyességet, illetve vélemenyem szerint, nem velem kellene ezekről a tárgyakról tárgyalniuk, hanem az új tulajdonossal. Jól gondolom? A kaukcióm nem adódik vissza, hanem továbbítódik az új tulajdonosnak, tehát a feltételeknek is változatlanoknak kellene maradniuk.

2018. nov. 25. 10:21
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
39%
Az új tulajnak nem kellenek a régi tulaj cuccai. Ti nem veszitek meg, neki nem kell. Ezért eladja a SAJÁT holmiját. Hol a gond? Nektek is adott volt az esély ha ragaszkodtok a cuccokhoz nem?
2018. nov. 25. 11:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 anonim ***** válasza:
100%

Jól gondolod, ingatlan bérbeadásának azzal a feltételekkel kell teljesülnie, ahogy az ki lett véve. Bérbeadónak kötelessége az eredeti állapot fenntartása és visszaállítása, pl elromlik a páraelszívó, akkor köteles gondoskodnia a megjavításáról, még ha nem is használod (ez így pont paradoxon, de remélem érthető). Szóval az ingóság is hozzátartozik annak az értékéhez, amennyiért bérled az ingatlant. Ha ez csökken, akkor kérheted ennek kompenzálását.


De ezt a baromságot felejtsük már el. Itt nincs olyan, hogy főbérlő. Van bérbeadó, aki kiadja az ingatlant és bérlő, aki kiveszi. Főbérlő-albérlő viszony teljesen más.

2018. nov. 25. 11:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 anonim ***** válasza:
100%
Vagy másképp fogalmazva. Függetlenül, hogy az adott ingóságok tulajdoni viszonyában beáll-e változás, azokat kizárólag a bérlő jogosult használni.
2018. nov. 25. 11:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 anonim ***** válasza:
66%

A dolog kettős.

Az egyik, hogy eladta az ingatlant a tulajdonos és úgy néz ki, hogy az eladási árba nem tartoztak bele az ingatlanban levő holmik. Vagyis amiket ti most használtok az nem annak a tulajdona akinek ti a bérleti díjat fizetitek. Márpedig a tárgyak tulajdonosának joga van azokat elvinnie ha már nem kap értük cserében használati díjat - hiszen ti már nem neki fizettek.

Másik: ti a bérleti díjat egy berendezett ingatlanért fizetitek az új tulajdonosnak. Tehát nektek jogotok van ahhoz, hogy 1. vegyen helyettük nektek az új tulajdonos másikat, 2. alacsonyabb bérleti díjat fizessetek, hiszen a szerződésetek már nem érvényes ha nem bútorozott a lakás (legalábbis azok nem lesznek benne amikkel kibéreltétek).

Ami üthet mindent ha nincs szerződésetek és csak feketén bérlitek a lakást. Akkor a régi tulaj elviheti a cuccát ha ti nem veszitek meg (ez a lehetőség az új tulaj előtt is áll, neki szóljatok, hogy vegye meg azokat is a lakáshoz, mert anélkül értéktelen) és az új tulaj mondhatja, hogy ha nem tetszik akkor mehettek.

2018. nov. 25. 11:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 anonim ***** válasza:

Ahogy a 2. válaszoló írja.

Plusz: Az ingatlanban lévő ingóságok sorsáról az ingatlan adás-vételével egy időben kellett volna rendelkezni. Ha maradnak bútorok, berendezések, azokat általában fel szokták tüntetni az adás-vételi szerződésben, hogy azokkal együtt veszi meg az új tulajdonos a lakást. Egyéb esetben az szerepel a szerződésben, hogy a régi tulaj (az eladó) kiürítve adja át az újnak (a vevőnek) az ingatlant.

Szóval ezt a részét rendezzék le ők, téged nem érint.


És még egy plusz: ha utólag valamilyen módon úgy egyeznének meg, hogy a régi tulaj viheti a cuccait, akkor az új tulaj kötelessége biztosítani neked az alapdolgokat, vagy pedig arányosan csökkentitek a bérleti díjat, mivel ugye egy konyhabútor és tűzhely nélküli lakásért nem illik ugyanannyit kérni. (Bár ez tényleg csak erkölcsi kérdés, jogi akadálya nincs, mivel a bérleti díj kölcsönösen kialkudott dolog, a két szerződő félnek kell megegyeznie róla.)


Szóval szerintem az lenne a legegyszerűbb, ha maradnának a cuccok, a két tulaj meg rendezze le egymás között.


És ha már volt javítás is, akkor még egy: kaució, nem kaukció.

2018. nov. 25. 11:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 A kérdező kommentje:
Takács Zs5..annak idején beköltözéskor,egy elismervényt kellett aláírnom,hogy pl,a lakáshoz milyen bútorok tartoznak,ezt most úgyis vehetjük,hogy a tulaj elismerte,hogy ezért az állapotért vette el tőlem a pénzt. Arról nem is beszélve,hogy a szerződésben szerepelt hogy egy évig minimum itt kell laknom,különben nem jár vissza a kaukció,de ő ugye felrúgta a szerződést,amikor elkezdte a fejem fölül árulni a házat. És van itt más is,pl építettünk saját pénzből,saját erőből egy előtetőt,hogy ne ázzon a bejárati ajtó,és ne kelljen sárban tapickolni az ajtóban,arra azt mondta a főbérlő,hogy ha elkel a ház,és mennünk kell,akkor ne bontsuk el,hanem megegyezünk majd egy árban és maradjon...na erről most lapítva halgatnak,mivel továbbra is maradunk,így azt gondolják,hogy nem rájuk tartozik,viszont az új tulajnak eladáskor nagy büszkén mutogatták,és egy szót sem szóltak arról, hogy ez plusz költség ként felmerülhet velünk kapcsolatban.
2018. nov. 25. 12:03
 7/18 anonim ***** válasza:
56%
Szerintem meg a bérleti szerződés az előző tulajjal volt, az most megszűnik, egymással elszámoltok. Az új tulajjal meg írtok új szerződést.
2018. nov. 25. 12:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 A kérdező kommentje:
Ez akkor lenne így jogos,ha a kaukció,nem vándorolna át a régi tulajtól az újhoz. Mert akkor a kezdetekben létrejött feltételeknek is,folytatódniuk kell-ene véleményem szerint. Így most hátrányos helyzetben ,és becsapva érzem magam, és úgy érzem,hogy ebben a történetben az én érdekeim elvannak taposva,holott az új tulaj is zsebre teszi UGYANAZT a kaukciót,amit a felszerelt konyhás lakásra adtam,és elvárná ugyanazt az albérleti díjat. Hozzáteszem,egyszer találkoztam az új tulajdonossal,szimpatikusnak tűnt,és lehet,hogy teljesen egyetértene azzal amit mondok,de a régi tulaj gyakorlatilag hermetikusan elzar bennünket egymástól😂,és mindkét féllel csak külön külön tárgyal,pont az ilyen problémák simlis megoldása érdekében
2018. nov. 25. 12:51
 9/18 anonim ***** válasza:

Ahogy #7 is írta - te az előző tulajjal szerződtél, ő van feléd kötelezettséggel, nem az új tulajdonos.

Vagyis ha az előző tulaj elviszi a bútorokat - mert az az övé - akkor neked az új tulajdonossal kell lejátszanod, hogy mennyit kell fizetned ezután vagy pótolja-e a bútorokat.

Az előtető szintén az előző tulajjal kötött megállapodásod, az új tulajdonoson nem kérheted számon ha nincs írásban. Ha van, akkor az szerintem (hangsúlyozom szerintem) érvényes az új tulajra is, ellenben kifizetni nem köteles csak lelakhatod az árát vagy elbonthatod.

2018. nov. 25. 12:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 A kérdező kommentje:
De akkor elvileg, ha elszámolásról beszélünk,joggal kérhetem vissza a kaukciómat,és,hogy fer legyen és elviselhető a helyzet mindenki számára,az új tulajdonossal megbeszélhetem,hogy a visszakapott kaukció árán,megvehetem és pótolhatom az elvitt berendezéseket,amik ha egyszer elmegyünk,itt maradnak. Ez így lenne szerintem velem szemben fer,mindenki részéről.
2018. nov. 25. 13:18
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!