Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Életveszélyes fenyegetés?

Életveszélyes fenyegetés?

Figyelt kérdés
Augusztus elsején hajnali 1-2 órakor szórakoztunk nyitott ablaknál, elég hangosan amikor arra lettem figyelmes hogy a lépcsőházban valaki kiabál. Nem tudtam kivenni amit mond, de gondoltam miattunk "balhézik". Szóltam a többieknek, hogy kicsit vegyenek vissza a hangerőből és becsuktam az ablakot, leengedtem a redőnyt. Másnap estefele cigiztünk a barátnőmmel a folyosón amikor az alattunk lévő emeleten az egyik lakó kijött és közölte, hogy hajnali fél kettőkor kijött és kiabált, hogy maradjunk csendben. Ellnézést kértem tőle, mondtam hogy igen, hangosak voltunk. Aztán közölte idegesen, hogy menjek le és beszéljük meg ott. Továbbra is mondtam neki, hogy ne haragudjon. Végül feljött, megállt a rács előtt és közölte, hogy én vissza szóltam neki. (Semmi ilyesmi nem volt, szerintem egy másik lakó lehetett) Mondtam, hogy nem szóltam vissza, de igen, hangosak voltunk amiért elnézést kértem. Majd mondta hogy ne nézzem hülyének, nem ma kezdte a szakmát (???) Végig ordibálva mondta, hogy kitépi a belem, rám gyújtja a lakást meg hozza a fegyverét. Kijött édesapám, ő is elnézést kért de vele is hasonlóan beszélt. Amint végzett a fenyegetéssel elment. Közben több lakó is kijött szóval 3-4 szemtanu is van. Ilyenkor mit tudok tenni?

2018. szept. 2. 17:52
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
55%
Kussolsz.
2018. szept. 2. 17:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 A kérdező kommentje:
Igen, erre már én is gondoltam. De ahogy feltűnt inkább azzal volt baja, hogy vissza szóltam, ami nem történt meg.
2018. szept. 2. 17:57
 3/18 anonim ***** válasza:
54%
Veszel egy paprikaspét meg egy viperát amikor eléd rohan balhézni telibe fújod és viperával rávered a ritmust mert te sem vagy új a halpiacon . Aztán ha ugat tanúkkal felnyomod és kész a jogos önvédelem ő meg kap a fenyegetésért . Legközelebb újra előadod az előző formát .
2018. szept. 2. 18:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 A kérdező kommentje:
Köszönöm, ez a válasz valamivel jobb, mint az előző, de nem vagyok benne biztos hogy jogilag és testileg nekem kedvezne.
2018. szept. 2. 18:13
 5/18 anonim ***** válasza:

Hogyan végződött volna ez az egész, ha legális lenne a fegyverviselés itt is?


Az a baj, ha viperát meg paprikát használsz téged csuknak le...

2018. szept. 2. 19:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 anonim ***** válasza:
Ezek a cigányok mindenhol csak hangoskodnak, meg is érdemelnéd a verést.
2018. szept. 2. 20:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 A kérdező kommentje:
Ha valami akkor a cigányság távol áll tőlem. De örülök, hogy sok hasonlóan művelt konfliktus kerülő roma ismerősöd van.
2018. szept. 2. 21:05
 8/18 A kérdező kommentje:
5. válaszoló, valamiért sejtettem, hogy kis hazánkbat a törvények a bűnözőt védik a rendőrség meg kondolom tehetetlen lenne jelen helyzetben.
2018. szept. 2. 21:07
 9/18 anonim ***** válasza:

"Hogyan végződött volna ez az egész, ha legális lenne a fegyverviselés itt is?"

Sehogy, mert tudta volna, hogy azoknak is van fegyverük, akiket fenyegetni próbál, illetve a szemtanúknak is. Szóval hiába próbálna valakit lelőni, ha elhibázza, visszalőnek rá, ha sikerül, akkor a szemtanúk lövik le.

2018. szept. 2. 21:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 A kérdező kommentje:
Kicsit elkanyarodtunk a témával kapcsolatban. Én megszeretném oldani ezt a konfliktust nem lövöldözni, börtönbe kerülni vagy romának lenni. Nemtudom, hogy az megoldás lehet-e, hogy ha találkozunk a lépcsőházban akkor próbáljak meg vele beszélni vagy inkább hagyjam.
2018. szept. 2. 21:51
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!