Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Távolsági fényszóró feljelentés?

Távolsági fényszóró feljelentés?

Figyelt kérdés

Tegnap este egy érdekes esetben volt részem. Este, sötétben mentem haza. Előttem egy régi, szakadt peugeot, utolértem. Elkezdett hirtelen fékezgetni, majd gyorsítani, és megint fékezgetni. Mondtam barátnőmnek hogy nem elözzük ki, mert biztos hogy arcoskodni fog, inkább tartok tisztes távot tőle.

Kiértünk a faluból lakott területen kívülre, ugyanúgy folytatta az akcióját, erre felcsaptam a refit, hogy legalább vegye észre magát. Hirtelen befékezett előttem ismét, majd elkezdett gyorsítani. Utána lassított.

Ekkor ment fel bennem a pumpa, hogy én kielőzöm, mert balesetveszélyes amit művel. Indexet kiraktam balra, elkezdtem előzni. Kb 15 másodpercen keresztül nyomta a gázt mellettem, rámhúzta a kormányt, nem akart maga elé engedni. Amikor meg láttam hogy kanyar jön, befékeztem hogy visszamegyek a sávomba, ő ugyanúgy lassított, szintén nem akart beengedni.

Erre elértük a következő települést, ahol egyszer csak befékezett előttem, kettőt villant az indexe, majd megállt. Kiszállt az autóból és elmondott mindenféle jóembernek,hogy én mit veszélyeztetem őt a refivel, amikor meg kitértem az előzéses dologra elküldött az anyukámba:) először közölte hogy maradjak ott, hív rendőrt, majd miután mondtam hogy nyugodtan, mondta hogy felírja a rendszámot és feljelent. Én meg biccentettem, majd jó utat kìvánt..

A történetből kimaradt hogy valószínűleg telefonált is menet közben, mert odajött a felesége is. Gondolom valami falubeli lehetet.. az a kérdésem hogy ezeket mennyire veszi komolyan a rendőr, egyeltalán milyen bizonyítéka van ellenem, a másik meg hogy én hogy tudnám bizonyítani az igazam? Mi ketten voltunk, ő egyedül ameddig meg nem állt.



2018. aug. 16. 13:16
 1/6 anonim ***** válasza:
100%
Csak pofázott. Semmit nem tehet. Kamera kellett volna a kocsiba, és te jelenthetnéd fel.
2018. aug. 16. 13:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
0%

Hm, és vajon miért kezdett el fékezgetni? Ez lemaradt a történetből... Nem lehet, hogy ott kezdődött, hogy te megfelelő követési távolságot nem tartva belementél a fenekébe?


A rendőrség nem hiszem, hogy érdemben foglalkozik ilyennel.

2018. aug. 16. 13:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
0%
Egyéb reflektor bekapcsolásától mégis miféle pozitív fejleményt vártál? Ez nekem végképp magas. Oktalan villogással meg refizéssel végképp fel lehet idegelni a másikat. Le kellett vola előznöd, amikor utolérted, nem refizni.
2018. aug. 16. 13:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
Ccc. Nagy dolog. Miért nem hagytad le a francba? Már mellette voltál, szakadt Peugeot, azt mondod.
2018. aug. 16. 13:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 szántóvető ***** válasza:

"az a kérdésem hogy ezeket mennyire veszi komolyan a rendőr"-semennyire.

"egyeltalán milyen bizonyítéka van ellenem"-semmilyen.

"a másik meg hogy én hogy tudnám bizonyítani az igazam?"-sehogy.

annyit nem ért az egész amennyi fáradságba a kérdés kiírása került.de annak örülhetsz hogy bunyó nem volt mert a mai világban már efelé tartanak a dolgok.jobb ha veszel egy lőfegyvert mert közeleg az idő mikor golyók fognak repkedni.

2018. aug. 16. 15:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:

Elhiszem hogy rosszul esett, de igy bizonyitékok nélkül ez így semmi. Ezek amúgy szerintem mindennaposak lehetnek, max te nem látsz ilyet.

Azzal meg hogy mondta h feljelent ő sem ér el semmit hiszen bemondásra nem intézkednek szoval neked sem kell tartanod.

2018. aug. 16. 21:41
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!