Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Kit kell feljelentenem, ha...

Kit kell feljelentenem, ha egy egész város megfigyelt, és lelki terrorban tartott engem ok nélkül?

Figyelt kérdés

Elmesélem a történetet az elejétől:


A testvérem és a barátja dolgoztak egy gyárban, ahol voltak cigányok is, meg szélsőséges jobboldaliak is. Ugye a szélsőségesek szidták a cigányokat, és a jobbikra szavaztak. De amikor bent voltak a gyárban, akkor egyáltalán nem voltak különbek a cigányoknál, sőt, haverkodtak a cigányokkal, és jól elvoltak velük, és közösen baszogatták a jobbikosok és a cigányok közösen a testvéremet. Egymással meg jól elvoltak. Erre a testvérem barátja észrevette, hogy ezek a szélsőséges jobbikosok is cigányok, csak sokkal világosabb a bőrük. A testvérem barátja szerint azért bántották, baszogatták őket, mert ők magyarok, és bár szidják a cigányokat, valójában a magyarokat utálják. Ezek után a testvérem és a haverjai jogosnak tartották azt, hogy ilyen megaláztatás után visszavágjanak azoknak, akik amúgy folyton szidták a cigányokat.


A testvérem és a barátai Pécs utcáin kigrefitizték a házfalakra nagy piros betűkkel, hogy "Kifehéredett cigány, ismerem a fajtád!"


Emiatt az egész város utál ENGEM IS, és sokáig köptek egyet, amikor megláttak. Pedig én nem tettem semmit. Csúnyán néztek rám, beszóltak, oda ordítottak nekem, kiröhögtek. Mindenki utált, kicsiktől a nagyokig. Pedig én nem is tettem semmit. Hogy a lakosságot mélyen érintette a dolog, az abból látszik, hogy a greffitik többségét átgrefitizték, átsatírozták. Konkrét bizonyítékom nincs, hogy a testvérem és barátai csinálták-e volna, csak sejtjük, mert ők hangoztatták sokszor, amit kigrefitiztek.


Nem tudom, hogy én miért lettem célpont, és a testvéremmel sem értek egyet. Egyáltalán nem védem őt, sőt, utálom. Ennek ellenére mégis engem utál a város.


Kérdéseim:

1. A város miért fogott össze ellenünk? Miért nem a rendőrség cselekedett, ha a lakosságnak volt valami gondja?

2. Én miért lettem célpont, amikor én is ellenzem, amit a testvérem és a haverjai csináltak?

3. Kit kell feljelentenem azért, amiért megfigyeltek, és lelki terrorban tartott a város szinte egész lakossága engem?

4. Kicsoda, és hogyan tudott 150 ezer embert informálni, és megmondani, elmesélni, megmutatni neki, hogy ki az a személy, aki a greffitiket csinálta?


Igazából be szeretnék menni a rendőrségre, és kinyomoztatni, hogy ki volt az első személy, aki rámkente a gyanút, miközben én is ellenzem, amit a testvérem és főleg a haverjai csináltak.

Arra is gyanakszom, hogy van egy weboldal a neten, ahol fent vannak a fotóink, és kibeszélnek minket. Azt szeretném, hogy ezt a weboldalt végleg megsemmisítsék. Ártatlan vagyok, és nagy bűn szárad annak a lelkén, aki engem is lejáratott egy komplett város előtt!


2018. jún. 17. 17:24
1 2 3 4
 21/34 anonim ***** válasza:
88%
Nem az ügy a kérdőjeles, hanem T.Kérdező elmeállapota!
2018. jún. 17. 21:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/34 A kérdező kommentje:

"mert a PTE-BTK-val szemben volt kigraffitizve, böszme nagy betűkkel"


Nem csak ott volt! Az egész város tele volt vele greffitizve. És tudd meg, hogy voltam pszichiátrián! Nem segítettek semmit, mert a tényeken nem tudnak változtatni, hogy borzasztó diszkrimináció ért engem! Pedig nem is én csináltam a greffitiket! Soha a büdös életbe nem fogjátok megtalálni a tettest, bár én tudom kicsoda, és bár utálom, aki csinálta, nem fogok segíteni nektek, ha ennyire nem vagytok képesek beismerni, az engem ér diszkriminációt! És tudjátok meg, hogy az illető nem fog leállni, és még számíthattok ilyen greffitikre! De hogyha én velem sem bántok jobban, és diszkrimináció ér ok nélkül, mint egy bűnöst, akkor titeket sem tudlak sajnálni a történtek miatt!


Tudom, hogy min mentem keresztül, még a legtöbb jobbikos ismerősöm is köpött egyet az utcán ha meglátott, meg kiröhögtek, meg le f@sszopóztak, mikor nem is én voltam rasszista!

2018. jún. 17. 21:25
 23/34 anonim ***** válasza:

T. Kérdező!

Nem kérek privát üzenetet.

Azt mondd meg azzal, hogy felfújtak a falra bármit milyen diszkrimináció ért?

2018. jún. 17. 22:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/34 A kérdező kommentje:

#23 te most ezt szándékosan csinálod? Szándékosan vagy ilyen értetlen?


Leírom milyen sérelmek értek:

- Meg nem tudom számolni, hányszor köptek előttem az utcán. Az egyik srác még azt a cukorkát is kiköpte, amit a csaja adott neki, és amikor a lány méltatlankodott, akkor a srác felém biccentett.

- Meg nem tudom számolni, hányszor ordítottak ki nekem autóból, akár csak értelmetlen mondatokat, akár csak azt, hogy f@sszopó.

- Meg nem tudom számolni, hányszor néztek gyűlölködve a szemebe, az egyik öreg képes volt oda menni hozzám, hogy szó szerint 20 centiről, valami iszonyat gyűlölködő pofával vagy másfél percig nézni. Én meg teljesen le voltam fagyva, hogy ezt most miért csinálja, mert akkor még sejtésem sem volt. Komolyan azt hittem, hogy ott helyben nekem esik.

- Meg nem tudom számolni, hány fiatal kezdett el röhögni, vagy gúnyosan nézni, amikor megláttak. Először én sem figyeltem fel rá, vagy ha fel is figyeltem, nem igazán érdekelt, de aztán kezdett egyre kellemetlenebb lenni a dolog! Úgyhogy ha tudsz bármit, hogy van rólam fent valahol az interneten valami, akkor ne játszd meg a hülyét, mintha nem tudnál semmiről! Igenis diszkrimináció ért, úgy, hogy még csak okot sem adtam rá!

2018. jún. 17. 23:51
 25/34 anonim ***** válasza:
100%
Én még mindig azt mondom, hogy jeletsd fel a postást, a rendőrt, a villanyszerelőt, a szomszédot, a gázost, és a díjbeszedőt, a handlét, a szódást és a képkereskedőt, a házmestert, a fiát és a kéményseprőt.
2018. jún. 18. 01:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/34 anonim ***** válasza:

Az már kóros.

T. Kérdező!

Kasza Tibi egyik dalát tudom idézni:

Költözz el!

2018. jún. 18. 06:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/34 anonim ***** válasza:

Tudom a megoldást! Valami járvány van a városban és alapból folyamatosan köpködnek! Csak te azt nem látod. Még járvány se kell nézd meg mennyi igénytelen ember van akik már év(tizedek) óta fulladoznak a cigitől, piától de nekik az már életmód.


Valamilyen szinten el lehet hinni amit ír mert a magyarok-cigányok nagyrésze pont ezen a primitív értelmi szinten van.

2018. jún. 18. 09:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/34 anonim ***** válasza:
Fejezd be a rasszista hazudozást, kérdező. Senki nem hiszi el az estimesédet.
2018. jún. 18. 10:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/34 anonim ***** válasza:
Valóban van benne igazság, erről a cigány (aszem lány)-ról van egy zárt fórumon is szó, ott beszélték ki, és egy rahedli képet tettek fel róluk nevesítve.
2018. jún. 18. 14:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/34 anonim ***** válasza:

Nah én most már lelövöm a poént: ezt a kérdést már egyszer kírta a kérdező. Én ezt már akkor tudtam amikor kiírta. Pont ugyanígy egy kisebb településről volt, annyi különbséggel, hogy ott néger származású volt a kérdező akit mindenki leköp meg bánt a származása miatt. Meg ott is volt egy öreg aki mindig köp egyet amikor meglátja. Azt a kérdést törölték is. A stílus meg a történet is ugyanaz.


Nem túl kreatív kérdező. Ha egy jót akarsz cigányozni találj ki valami mást :D

2018. jún. 18. 15:14
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!