Ez zaklatásnak számít? Mit lehet tenni?
Nem állítjuk, hogy őrült vagy.
Ha kicsit elvonatkoztatsz, és elolvasod mindazt amit elénk tártál, te is észreveszed, hogy nem hangzik túl hihetően. Természetesen elképzelhető, hogy valaki(k) kiszemeltek és próbálják megkeseríteni az életed, de elég valószínütlen, hogy egy idegen személy(nem a közvetlen környezetedből való) rendelkezik akkora tudással, hogy "kövessen" online valakit és pont itt a gyakori kérdéseken, ellened élje ki a perverzióját.
Amiket valószínübbnek tartok:
- A legtöbb kérdésed ugyanabban a kategóriában tetted fel, és mivel minden kategóriának megvan a maga válaszoló bázisa, ezért ismétlődhetnek a válaszolók más-más kérdéseidnél is. Valamint az igazán keménymag akár napi 4-5 órát tölt válaszolgatással.
- A felhasználók elég nagy hányada unatkozó tini, és közöttük előfordul olyan aki csak hülyéskedni jön, vagy itt éli ki a mindennapok feszültségeit.
- Ostoba, túl absztrakt, túl hihetetlen, kamunak tűnő kérdésekre általában, vagyis a tendencia azt mutatja, hogy az emberek (saját megítélésük szerint) szeretnek hasonlóan válaszolni, tehát ha hülyeségnek vélik akkor hülyén, cinikusan, hanyagul és lenézően fognak válaszolni.
- Előfordulnak a netsztyeppén olyan népségek is akik keresik az érdekes gondolatokat, a nem megszokottat, így lehet, hogy ezek az emberek többször megtalálnak és kiröhögés helyett megpróbálnak közeledni feléd.
de mivel nem ismerem a kérdéseidet ezek csak tippek
igazából akkor bizonyosodhatna be, hogy valaki tényleg "követ" ha más platformon is nekiállna "zaklatni".
Ezt most küldte egy ügyvéd ismerősöm....
Amennyiben nem fejezed be a zaklatásom,stb feljelentést fogok tenni ellened amit ellőre tudatok veled
Ami már zaklatást jelent...az az emberi méltóságot sértő, szexuális vagy egyéb természetű magatartás, amely az érintett személynek az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvény 8. §-ban meghatározott tulajdonságával (neme, faji hovatartozása, bőrszíne, nemzetisége, nemzeti vagy etnikai kisebbséghez való tartozása, anyanyelve, fogyatékossága, egészségi állapota, vallási vagy világnézeti meggyőződése, politikai vagy más véleménye, családi állapota, anyasága (terhessége) vagy apasága, nemi identitása, életkora, társadalmi származása, vagyoni helyzete, érdekképviselethez való tartozása, egyéb helyzete) függ össze, és célja vagy hatása valamely személlyel szemben megfélemlítő, ellenséges, megalázó, megszégyenítő vagy támadó környezet kialakítása,
BTK 176/A.§
(1) Aki abból a célból, hogy mást megfélemlítsen, vagy más magánéletébe, illetőleg mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozzon, rendszeresen vagy tartósan mást háborgat, így különösen mással, annak akarata ellenére telekommunikációs eszköz útján vagy személyesen rendszeresen kapcsolatot teremteni törekszik, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.
(2) Aki mást vagy rá tekintettel hozzátartozóját félelemkeltés céljából személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó büntetendő cselekmény elkövetésével megfenyeget, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!