Az abortuszellenesek mit gondolnak az esemény utáni tablettáról?
61% azért kissé túl csöpögős ez az érvelés.
Tényleg sajnos vannak,akik olyan betegséggel születnek,akiknek talán jobb is lett volna,ha meg sem születnek.
Értem én,hogy "mindenkinek esélyt kell adni" elvet,de sajnos ez a világ nem az esélyegyenlőségről szól.
Mindenkit ott taposnak el,ahol tudnak.
És mindenki azt használja ki,ami tud.
Majd ha már nem lesz éhező,hajléktalan ember,akkor tartom elfogadhatónak ezt a fajta érvelést..
Hány gyerek van aki szegénységbe született és nem egész "rendes" családba és mégis boldog ha pl. sáros a nadrágja, nincs messengere és sony playstation 4 gépe (mint nekem sem volt)
Amúgy pedig az esemény utáni tabletta, mint olyan körülbelül egy vetéléssel egyenlő. Aki már látott abortuszt élőben vagy felvételről az meg tudja különböztetni hogy azért nem egy a kettő amikor vákuummal először jól összetörik a védekező embriót majd véresen dzsuvásan kiszippantják egy vastagabb átlátszó PVC csövön.
Mint ahogy minden természetes folyamat, ez is néha félre tud siklani. Attól hogy néha nagyon beteg gyerekek is megszületnek, attól még a méhből kivetettek is életképtelenek, és az egy folyamat eredménye, nem egy emberi kéz általi szándékos gyilkosság.
Mellesleg ha annyira súlyosan beteg a gyerek vagy az anya élete forog kockán akkor én is elfogadhatónak tartom nagyon speciális esetekben az abortuszt, viszont az ilyesmit ne keverjük már a "felelőtlenség" miatti "kényelem" gyilkossággal! Egy teljesen egészséges ember életét oltják ki az esetek 99%-ában!!!
Hogy ha felelőtlen a szülő, attól még a gyereke élhet teljes életet, felelőtlen szülő feje lágya bármikor menőhet és ha nem, attól a gyereke még lehet boldog, értékes, felelős stb.
És igen, jó fekete-fehérben látni ezt a témát különben a "szürke zónába" minden belemagyarázható.
A vegánságot a családommal közösen döntöttük el, senkire nem kényszerítettük. A fiamra meg ugyanúgy "kényszerítettük" ahogyan pl rám "kényszerítették" a húsevést.
Mellesleg ha kicsit is utánaszámolsz, még úgy is bőven veri a vegánság ökológiai lábnyommal bármelyik hús/tejtermék evő étrendet ha minden kajádat repülővel hozatod Costa Ricaból! Nem beszélve a felhasznált földterületről ami TIZEDE növényi étrenddel.
Nah látod! Saját magadnak mondasz ellent... A beteg gyerek esetében elfogadható az abortusz... Miért? Mert az beteg? Most van alapvető jog az élethez vagy eldöntheti az anya vállalja-e a rászabott, nem kívánt felelősséget?
A másik témához: igaz, hogy az állati termék előállítása relatíve több növényi terméket jelent, de csak egyes növények fehérje és olajtattalma közelíti meg az állati biológiai hasznosulását. Számos országban, ahol egyoldalú a táplálkozás nagyon súlyos hiánybetegségek alakulnak ki. Ha mindenhol növényi táplálékot fogyasztanának, hogy kiküszöböljék az ilyen hiánybetegségeket keresztbe kellene mindenféle árut hurcolni. Kizárólag az exp-imp miatt uyganekkora lenne az ökológiai lábnyom, és ne feledd a növényvédelmet és a hozzá tartozó egyéb apróságokat, valamint az ilyen fokú utaztatás nagyban hozzájárul az invazív fajok/kártevők elterjedéséhez, ami ökológiai károkon túl újabb növényvédelmi eljárásokat hív életre. Gondolom a GMO, a peszticidek ismerős és rettegett fogalmak a számodra.
Nem akarlak meggyőzni e téren, csupán szeretnék rávilágítani, hogy nem minden fekete és fehér...
A beteg gyereknél arra értem ha totál magatehetetlen lenne pl se keze se lába, stb, és ott sem támogatnám de talán azt az egy pici szürkezónát még esetleh elfogadnám.
Mondjuk ha csak akkor lehetne abortusz akkor már az esetek 99%-ában nem történik gyilkosság. Még mindig jobb mint ha mindenféle össze-vissza változó dolog miatt gyilkolásznának mint a szülő anyagi helyzete vagy érettsége, vágyai stb.
Nem akartam a vegánságot ehez a témához keverni de ilyen informálatlan butaságot nem tudok szó nélkül hagyni.
Itt a táblázat ami segíthet:
Ha egy kiló marhát eszel, 13000g CO2 kerül miattad a légkörbe. Ha egy kiló ananászt pl Ghánából repülővel hoznak neked, az csak kb 2000g.
A peszticidek és GMOk messze nagytöbbsége elsősorban az állati takarmányok termesztésére megy el. Mivel emberi fogyasztásra szánt növények tizedannyi területet igényelnek csak (ugyanannyi ember ellátására), ezért nem is kéne olyan intenzíven termeszteni hogy annyi peszticid/gmo kelljen. A vízigényről nem is beszélve, ott még nagyobbak a különbségek.
Ezt akárhogy magyarázgathatod, ha nem az jön ki neked hogy a mai világ egyik legkárosabb és egyik legönzőbb tevékenysége a hús/tejtermékevés akkor csak nem vagy elég informált.
A vegánságnak tényleg semmi köze ehhez a kérdéshez.
Mellesleg meg a táplálkozás az egy olyan dolog, amit az evolúció határozott meg az évmilliók alatt, nem pedig a te pillanatnyi elveid.
Sajnos ki kell hogy ábrándítsalak: az "evolúció" nem egy külső dolog ami döntöget helyettünk hanem a sok ember és más élőlény sokmilliárd egyéni döntéseinek összessége amit a változó környezettől ért hatásokra reagálva a legjobb tudásuk szerint tettek a történelem során és amit most is teszünk.
Konkrétan TE MEG ÉN döntünk az evolúció további haladásának irányáról a mi kis porszemnyi, de mégsem jelentéktelen módunkon.
Az hogy a gyümölcsevő majom elődeink el kezdtek egy időben húst enni, az sokszázezer évvel ezelőtti egyéni döntések eredménye.
A tejtermékek fogyasztása szinte "tegnapi" döntés, hiszen csak kb 8 ezer éve kezdték el csinálni emberek, és máig is csak a Föld 40-50%-ka teszi, ezért laktóz intoleráns a többi.
Itt nem az én kis elvecskéimről van szó, hanem körülnézel és észreveszed hogy az életmódoddal hozzájárulsz ahhoz hogy a gyerekeid meg az unokáid a tiednél sokkal rosszabb Földön fogják leélni az életüket, és ha van elég szürkeállományod meg együttérzésed akkor változtatsz hogy ne árts annyit a saját leszármazottaidnak.
#27
Akkor ajánlom tanulmányozd az inuitokat, akik szinte kizárólag csak állati ételeket esznek. És mégis a több ezer év alatt valahogy nem pusztították ki a környezetüket, mindig harmóniában tudtak vele élni.
Itt nem a hús evésével vagy nem evésével van a gond, hanem a mértéktelenséggel.
Nem beszélve arról, hogy a WWF szerint a szója sokkal jobban hozzájárul az üvegházhatáshoz, mint az álltai húsok. Holott a vegánok fehérjebevitelének kb 80%-a szójából jön.
Inkább te tanulmányozd őket jobban. Az inuitok 150.000-en vannak. Ha csak ők ennének húst, azzal semmi baj nem lenne. A nem inuitok 7.6 milliárdan vannak! Ha ennyi ember csak egy kevés húst/tejet eszik az már óriási mennyiség aminek globális hatásai vannak.
Csak kétezer éve is még csak 150-300 millió ember élt a Földön. Amit ők "bűntetlenül" megtehettek azt mi már nem. Meg a technika is fejlődött, mi már többször annyi húst eszünk mint a régiek.
És jól mondod, az inuitok harmóniában éltek a környezetükkel, ezt egy picit is el lehet mondani a mai modern társadalomban élő emberekről? Arról nem is beszélve hogy ők vadásztak ami sokkal emberségesebb annál a borzadálynál amit a hús-, tej és tojásiparban művelünk.
Abszurd dolog azt mondani hogy a szója rosszabb a környezetnek mint a hús, amikor a hús előállításához tízszer annyi szójára van szükség. Amikor húst eszel, valójában tömény szóját eszel mert a legtöbb állatot azzal etetik. A cikk amit idéztél az is inkább figyelemfelkeltő című volt, ha mindenki szóját enne hús helyett, sokkal jobban állnánk.
Mellesleg én nem is szeretem a szóját a mellékíze miatt, egyáltalán nem szükséges azt enni vegánként, én is csak ritkán szoktam.
Kb húszféle lencse, bab, borsó, sárgaborsó, csicseriborsó, quinoa, hajdina, búza alapú szejtán, stb. Ezek mind nagyon magas fehérjetartalmú és finom alapanyagok, a WWF cikk is azt ajánlja hogy ezeket edd inkább.
A kérdés továbbra is az abortuszról szól.
Így a vegánságról nem fogok tovább vitatkozni.
Márcsak azért sem, mert nem lenne értelme. Ugyanis rájöttem arra, hogy eddig bármely vegánnal vitatkoztam és hiába soroltam a tudományos érveket, egyet sem lehet meggyőzni. Egészen addig, ameddig ki nem hullanak a fogaik és le nem gyengülnek, mert akkor visszatérnek a normális étkezésre, amely nem mert pl krisnás, annak meg már így is tök mindegy. A statisztika szerint azok a vegánok, akik egészségügyi okok miatt lettek azok, szinte mind néhány év után visszatérnek a normál étkezésre. Akik meg elvi okokból, azoknak meg tök mindegy, mert az ideológia hal meg legutoljára...
Úgyhogy csak annyit tudok mondani, hogy okos ember más kárán tanul a hülye meg sajátján.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!