Miért kapnak a jogászok doktori címet, ha munkájuk során semmi féle tudományos kutatást nem végeznek, csak különféle előre írt szövegek kiskapui között ügyeskednek?
Kérdező!
Halvány lövésed sincs arról, amiről beszélsz!
Méghozzá azért, mert kizárólag csak előítéletek alapján mondod itt a sok okosságodat!
A legtöbb jogásznak (ügyvédnek) egyáltalán nincs magas órabére.
(nekem sem).
A felelősségről meg annyit, hogy alapvető hivatásetikai elvárás a szakmánkban a felelősség az ügyfélért és az elvégzett munkáért.
Tudod van Etikai Kódexünk is, amit a kamara fegyelmi bizottsága is elég komolyan vesz, ha valamely kolléga esetleg megsérti.
Emellett - bármilyen hihetetlen is számodra - van lelkiismeretünk is, ami a felelősség szempontjából sokszor - nekem legalábbis - többet jelent, mint bármilyen törvényi előírás.
Csak kibujt a szög a zsákból, téged nem is az zavar, hogy a jogászoknak van doktori címe, hanem, hogy sok politikus jogász, akiket meg utálni kell.
Meg, hogy a befutott jogászok drágán dolgoznak.
Micsoda két szilárd érv.
Akkor szavazz olyan jelöltre, aki nem jogász, és menjél kezdő ügyvédhez, azok töredék pénzért vállalják az ügyeket.
De egyébként, ha az orvosokat azért illeti meg a doktori cím, mert a beteg élete a kezében van mit mondjon csóró patológus, aki csak hullákkal foglalkozik?
Vagy akkor kapjon doktori címet a tűzoltó is, elvégre ha egy roncsból nem mentik ki időben a sérültet, az is meghal, akármilyen jó orvosok várnák is, de e logikán továbbhaladva mindenki megérdemli a doktori címet, mert egy kamionosnak is sok ember élete van a kezében, ha nem figyel oda és belerohan egy buszba, akkor rögtön E kategóriás jogsi mellé járjon doktori cím is?
De a lényeg, az eleje, hisztizel a gonosz politikusok, meg néhány jól kereső ügyvéd miatt.
Kedves Kérdező!
Hiszti és irigység helyett inkább tanulj, ha te is doktori címet szeretnél. Mindenkinek jogában áll tanulni, úgyhogy sok sikert!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!