Támogatnátok, hogy azonos nemű párok törvényileg is fogadhassanak örökbe gyereket?
Egyrészt az magyar árvaházakban borzasztó a helyzet. Kevés a nevelő, a gyerekek sem elég figyelmet, sem elég szeretet nem kapnak.
Sok árvaházban mindennapos a fizikai erőszak, amelyik akár a molesztálást vagy szélsőséges esetben a szexuális erőszakot is magában foglalja.
Sok esetben maguk az ott dolgozók az elkövetők. Nyilván az esetek többsége nem kerül napvilágra, de azért árulkodó, hogy az "árvaház erőszak" keresésre 9000 fölötti találatot dob ki a keresőmonitor.
Egy meleg pár ezzel szemben figyelmet és szerető közeget biztosíthatna azoknak a gyerekeknek a számára, akiknek így ilyen környezetben kell leélni az életüket.
Arról ne is beszéljünk, hogy a jelenlegi törvények gyakorlatilag engedélyezik egyedülállók számára is az örökbefogadást és ezen a téren nem lehet különbséget tenni hetero és nem hetero emberek között.
Magyarán szólva egy egyedülálló (meleg/hetero) nő vagy férfi előbb fogadhat örökbe gyereket, mint egy pár.
Akinél az jelent ilyen esetben hátrányt, hogy ilyenkor az egyik szülő (apa/anya) képe hiányzik, az ezer meg ezer olyan példát láthat, ahol egy egyedülálló nő vagy férfi neveli sikeresen a gyermekét.
Továbbá az is tudományosan bizonyított, hogy a meleg párok által nevelt gyermekek fizikailag és mentálisan is éppen olyan egészségesek, mint a heteroszexuális párok által nevelt gyermekek.
Ennek tükrében támogatnátok az azonos nemű párok örökbefogadásának lehetőségét, vagy inkább továbbra is arra kényszerítenétek azokat a gyerekeket, akik árvaházban élnek, hogy olyan körülmények között éljenek, a gyermekekre vágyó meleg párokat pedig kizárnátok az örökbefogadásból?
#10
Képzeld, sok meleg pár "kivinne" roma gyerekeket az árvaházakból...
Támogatnám, nagyjából a fentebb leírt okok miatt. Amennyiben egy egyedülálló, vagy egy pár képes valóban felnevelni megfelelő anyagi körülmények között és szeretetben egy gyereket, akkor miért ne fogadhassanak örökbe?
Illetve egyedülállóaknak szabad: de honnan tudjuk, hogy az illető hetero? És hogy később nem költözik-e össze egy férfival vagy nővel?
És őszintén, akik szerint két azonos nemű szülő rossz hatással van a gyerek lelki fejlődésére, az találkozott már ilyen gyermekkel/felnőttel, esetleg látott-e pl interjút, ahol az elméletét alátámasztják? Vagy ne fogadhassanak örökbe, mert csak?
Illetve, örökbe fogadás előtt meg lehetne kérdezni a gyermeket, hogy ő szeretné-e, hogy meleg/leszbikus pár örökbe fogadja. (Persze nem egy kétévest, de egy idősebbet már igen.) Aki nem szeretné, azt nem fogadják örökbe, aki igen, azzal elkezdik a procedúrát.
Azért írom, mert ezt is sokan kifogásolják. De mi van, ha még a gyerek is akarná? (Nem tudhatjuk, amíg meg nem kérdezzük.)
Aki nem támogatja,azoktól viszont vonjanak több adót,és tartsák el az ő adóforintjaikból mások gyerekeit!
Azt ajánlom!
Aki másokat ki akar zárni az örökbefogadás lehetőségéből(ezáltal terhelni akarja az államot) az támogassa anyagilag is az elveit!
Ezt kellene támogatni,nem pedig azt,hogy a lumpenek 3-4-5-6 gyereket szülnek a semmire,és olyan körülmények között tartják őket,amilyenben szeretnék,mert ők vérszerinti szülők és nekik totális diktatórikus jogaik vannak a gyerekeiket sanyargatni!
"Magyarán szólva egy egyedülálló (meleg/hetero) nő vagy férfi előbb fogadhat örökbe gyereket, mint egy pár."
Ügyesen kihagytad a pár előtt a meleg kulcsszót... Merthogy a legjobb esélyeik a heteró pároknak vannak, őket követik az egyedülállóak, míg a meleg párok egyelőre nem rendelkeznek ilyen jogokkal. Senki nem vitatja, hogy nevelőszülőknél jobb helye lenne egy gyereknek, mint az intézetben, de azt talán belátod, hogy még egy jó anyagi körülmények közt, rendezetten élő heteró pár számára is baromi hosszadalmas engedélyezési procedúra szükséges ahhoz, hogy végleg magukhoz vehessék a gyereket. Ahol a melegek számára is engedélyezett az örökbefogadás, ott is rettentő hosszú folyamat mindez (és nem a szülők nemi identitása miatt).
Kitérő.
Hol olvastál árvaházakról? A kereső árvaházként csak történelmi épületeket, a kommunista rendszerbeli problémákat, és jelen romániai, felvidéki, ungvári, afrikai és más harmadik világbeli helyeket ad ki.
Mo-ra semmit. Mo-on gyermekotthonokról, családban elhelyezett gyerekekről ír.
És külön arról, hogy kevés a ténylegesen örökbefogadható gyerek, a szülők nem mondanak le róluk, még akkor sem, ha egyáltalán nem törődnek velük, soha nem is látják őket.
Azt sem támogatnám, hogy Mo-ra külföldről hozzanak örökbefogadott gyereket, akár homoszexuálisok, akár nem. A gyereknek ott kell segíteni, ahol a természetes közege van, aki pl. afrikai gyereket akar nevelni, a gyerek érdekében tegye a gyerek hazájában.
"És külön arról, hogy kevés a ténylegesen örökbefogadható gyerek, a szülők nem mondanak le róluk, még akkor sem, ha egyáltalán nem törődnek velük, soha nem is látják őket. "
Aki nem foglalkozik a gyerekeivel,attól meg kellene vonni minden szülői jogot.
Annak mi értelme,hogy árvaházban van a gyerek,a szülő le sem tojja,és más sem fogadhatja örökbe,hogy jobb helyen éljen?
Miért nem lenne jobb helyen egy jómódú meleg párnál mondjuk,akik megadnak nekik mindent,mint az árvaházban,ahol még saját szobájuk sincs.
Arról nem is beszélve,hogy sok gyerek valamilyen bántalmazásnak,erőszaknak van kitéve az intézetekben.
Szerintem az a rendszer rossz,ahol egy alkesz,agresszív szülőnek több joga van egy másik ember(gyereke) felett,mint annak aki szeretne gyereket,és normális körülményeket tud neki bizotsítani,és nem azért vállal gyereket,hogy jöjjön a családipótlék.
Nem. Tudom, hogy jönnek majd a brit tanulmányok, de szerintem az a jó, ha egy gyereknek két, különböző nemű szülője van.
Szeretnék rámutatni, hogy természetes módon nem is lehet másként, hiszen két egyneműnek nem lehet közös gyereke. Kitalálta ezt már a természet jó régen.
Igen vannak árva gyerekek. És van sok meddő, heteró pár.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!