Ha tetoválás miatt rúgnak ki a munkahelyről, úgy hogy egy ideje ott dolgozol és a szerződésben nincs meghatározva semmi a külső megjelenéssel kapcsolatban akkor tehetünk valamit?
Azért azt is meg kellene vizsgálni, hogy konkrétan milyen
munkahelyről van.
Egy falusi/kisvárosi kisbolt, ahova főként idősek járnak,
tuti nem azt a véleményt fogják visszatükrözni, hogy de
jó az alkalmazottnak, valószínűbb inkább visszatetszést
fog kiváltani. És ugye a negatív kritika mindig erősebb,
és szélesebb körben terjed. Innentől akár a kisbolt lehet
le is húzhatja a rolót, mert elveszítheti ügyfélkörét.
Persze más a történet egy pék esetén, aki nem kerül az
ügyfélkörrel kapcsolatban munkája során, és az embereket
nem igazán érdekli, ki süti a kenyeret.
A hajfestést ne keverjük össze a tetoválással, utóbbit
elég invazív módon lehet csak eltávolítani, míg a festés
idővel simán lenő, de akár le is mosható.
Persze ettől még nem etikus, de "láthatatlan" módon ott
van a külső kinézet is millió állás esetén. Hiába beszé-
lek hibátlanul, külső megjelenésem makulátlan, inteligen-
ciával, logikával el vagyok látva bőven, mégsem leszek
soha sajtószóvivő, mert a fejem úgy néz ki, mint egy
túlképzett Kvazimodo. Ez diszkriminatív? Nem feltétlen,
mert az általános elvárásoknak nem felelek meg.
Szóval először is azt kellene tudni, hogy mi az adott
munkakör, ahonnan kirúgnak, mert pl egy raktári rakodó-
nál ez egyértelműen irreleváns, viszont aki ügyfelekkel
kerül kapcsolatba, ott már befolyásoló tényező lehet.
Biztos, hogy a tetoválás volt a valós ok?
Egyébként bónuskérdés: Ha egy cég azért veszti el az
ügyfeleit, mert a cég képviselője kitetováltatta magát,
és ezáltal visszatetszést kelt az ügyfelekben, az minek
minősül? Csak mert az eredmény kézzelfogható, ha be kell
zárni a boltot.
Persze,a haditengerészetnél ne legyen piercing,mert az macerás.
Inkább a közgondolkodásból kellene kiverni azt,hogy a tetoválás valami negatív dolog.
Amúgy nem igazán értem az időseket,mert én sok idősebb embert ismerek,akiknek van tetoválása.
Már miért ne lenne olyan,mint a hajfestés?
Lenő?Ja,hogyne.És akkor soha nem festetik be?Ugye ezt te sem gondolod komolyan.
A hajfestés ugyanolyan természetellenes dolog,mint a tetoválás,csak az régebb óta van,így elfogadottabb.
És itt most nem csak a színes hajakra gondolok,hanem a természetes színű,festett hajakra is.
És miért kelt visszatetszést?
Meg tudnád magyarázni?
Mert én erre semmi logikus magyarázatot nem látok.
Ha nem horogkereszt van rajta pl,akkor mi lehet visszatetsző egy tetováláson?
Sajnos sok dologban kellene még a magyaroknak fejlődni,mert ilyen abszurd dolgokkal foglalkoznak,külsőségek alapján ítélik meg az embereket,nem tudás,szorgalom,megbízhatóság alapján.
Hajfestés: Ha nem tetszik, lenő, megváltoztatható, de
akár vissza is lehet térni az eredetihez, kinek mi tetszik.
De a tetoválásnál már más a tészta, egy egész alkaros
tetoválást eltüntetni nem gyerekjáték (és nem is olcsó).
Tehát a hajfestés nem végleges, a tetoválás pedig általá-
ban az.
Egyébként engem személy szerint nem zavar, ha tetoválása
van valakinek. "Nem rajtam van", ennyivel elintézem.
Nem ennyi alapján ítélem meg az embert, de mint mondják,
az első benyomás a fontos, ami lehet negatív is, és egy
negatív benyomást mindig nehezebb pozitívra fordítani,
mint egy "átlagos"-t.
Visszatetszést azért kelt(het), mert az ember valamilyen
szinten ragaszkodik a természetességhez. Nekem jobban
tetszik, ha valaki pl nem sminkeli magát, és úgy tud
természetes lenni, úgy van egyénisége.
Az egyéni gondolatom pedig az, hogy "miért van szüksége
valakinek arra, hogy kitetováltassa magát?". Milyen okok
vezetnek hozzá? Önkifejezés? Miért? Szavakkal nem tudja
magát kifejezni, plakáttá kell változnia? Tehát én min-
den esetben lelki okokra vezetem vissza a tetoválást.
De ez, mint írtam, egyéni megítélésem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!