Egy iskolát be lehet perelni, fel lehet jelenteni mert kirugnak vagy nem vesznek fel egy gyereket csak mert testékszere van?

"Az iskola nem bulihely, nem party, nem disco vagy divathétvége kifutója, hanem egy munkahely. Igen, a diák számára is."

Ekkora marhaságot már rég láttam! A munkahely az, ahol az ember fizetést kap az ottani jogviszonyának megfelelően. Az iskola továbbra sem ilyen (a diákok számára), hanem egy őket kiszolgáló, teljes mértékben közpénzből fenntartott intézmény. Nonszensz, hogy ilyen intézményként önkényesen és indokolatlanul hoznak ízlésbeli korlátozásokat.

"A munkahely az, ahol az ember fizetést kap az ottani jogviszonyának megfelelően. Az iskola továbbra sem ilyen (a diákok számára), hanem egy őket kiszolgáló, teljes mértékben közpénzből fenntartott intézmény. Nonszensz, hogy ilyen intézményként önkényesen és indokolatlanul hoznak ízlésbeli korlátozásokat."

Nem önkényesen és indokolatlanul, hanem célzatosan, csak vannak akik birgék ahhoz, hogy ezt belássák.

Az iskolák egyébként messze nem minden esetben működnek közpénzből, de ez mellékes. Ahogy az is, hogy az iskola munkahely-e vagy sem. Az iskola nem kiskancsók és kisrib.ncok gyülekezőhelye, hanem intézmény ahova azért kell bejárnia a tanulóknak, hogy az életre felkészüljenek, ismereteket szerezzenek, nem azért, hogy villogjanak egymás előtt, hogy nekik milyen orrkarikájuk, szagos pelenkájuk, vagy egyéb sz.rságuk van.

Hagyjuk már ezt az álszent sz"r dumát. Az elmúlt 50 évben mindig volt olyan divathullám, amit az iskolákból ki akartak szorítani ilyen-olyan indokkal, ennek ellenére a generációk felnőttek.

Egyáltalán mi köze egy iskolának a diák öltözködéséhez? Romlik talán a teljesítménye?

"Egyáltalán mi köze egy iskolának a diák öltözködéséhez?"

Nagyon sok. De te ehhez roppant hülye vagy, így ki sem fejtem.

"Romlik talán a teljesítménye?"

Többek között romlik.

Ma már írni sem tudnak a kis gyökerek, pedig egész nap a facebookon, egyéb fórumokon, közösségi hálókon lógnak. Tehát éppen az íráskészségüknek kellene fejettebbnek mutatkozni a korábbi generációkénál. Mégsem így van, sőt! Megfigyelhető pl., hogy az igekötőt következetesen az igétől külön írják.

Emellett, a szövegértés az iskolás korúak köreiben népbetegséggé nőtte ki magát, de még az iskolapadot elhagyók köreiben is kimutatható probléma.

Hazai szakiskoláinkban nyitott füllel és nyitott szívvel járva ma már nem lehet az ott tanító pedagógusok panaszaiból nem kihallani, hogy tanulóik olvasási és szövegértési képességeivel olyan komoly gond van, ami az ott folyó munkát igencsak megnehezíti, sok esetben el is lehetetleníti. Az olvasási-szövegértési nehézségekre vonatkozó megállapítások pedagógiai közhelyként kerültek be a tanárok, a média és a mindennapok beszélgetéseibe.

Persze nem csak az olvasás és a szövegértés problémás: a matematika és más reál tárgyakat tanítók szintén megfogalmazzák tanítási nehézségeiket, gond van a tanuláshoz való hozzáállással, a motivációval, a tanulók magatartásával is. A pedagógusok elkeseredetten fogalmazzák meg nehézségeiket, eredménytelenségüket. Abban azonban szinte egységesek, hogy ha az olvasás-szövegértés jobb szintű lenne, minden területen jobban lehetne haladni.

Egyik vidéki szakiskolánk igazgatóhelyettese egy, a tanulási nehézségekkel és azok lehetséges kezelési módjaival foglalkozó tanfolyamon a következőképen fogalmazott: „Nekünk van mindenünk, szép iskolánk, elkötelezett tanári karunk, jó infrastrukturális felszereltségünk, mi egyetlen dologban szenvedünk hiányt, írni-olvasni tudó gyerekben. Mi eltökéltek vagyunk arra, hogy tanulóinkat 15 évesen tanítsuk meg írni és olvasni, de nem tudjuk hogyan kell. Ebben kérünk segítséget.”