Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Középiskolai tanár fenyegetése...

Középiskolai tanár fenyegetéseivel szemben milyen jogi eszközökkel lehet védekezni?

Figyelt kérdés

Személyes jellegű problémáink vannak egymással, azaz nagyon nem vagyunk jóban. Én vagyok a diák.


Bűnöm az volna, hogy nem vagyok hajlandó elfogadni bizonyos (radikális) nézeteit, emiatt néha, illetve utóbbi időben egyre gyakrabban szóbeli összetűzésekre kerül sör közöttünk. (Hallomásból tudom, hogy arra vágyik ilyen alkalmakkor, hogy legyen a zsebében egy pisztoly, amivel le tudna lőni. Ezt még tudom tolerálni, mert még csak a valóságalapját sem ellenőrizhetem le.)


Másik nézeteltérésünk, hogy nem vagyok katolikus, ő pedig egy katolikus pap (hittantanár).


A napokban közzétett és helyeselt a Facebookon egy reformációt keményen támadó internetes cikket – pont a reformáció évfordulójának ünnepén. Ezen nyilván sok református megsértődött, és reagált. Miután kifogyott az álláspontját támogató érvekből, kijelentette:


"Legutóbb nyár közepén próbáltam „felkavarni az állóvizet” a „Miért nem való a könnyűzene a templomba?” c. cikkel. Ez [a legutóbbi poszt] jobban sikerült, felülmúlta várakozásaimat! Talán a vitakultúrán még van mit finomítani (sőt, biztos!), de hát ezért vagyunk!"

Tehát valójában nincs szó valódi támadásról, mondta utólag.


Én pedig ezt követően kifejeztem felháborodásomat a köpönyegforgatással kapcsolatban, ugyanitt a Facebookon, de a saját idővonalamon, miközben természetesen konkrétan nem neveztem meg a tanár urat.


A felháborodásomat egy abszurd párhuzam segítségével fogalmaztam meg, amit nem lehetett szó nélkül hagyni – de hát ez is volt a cél, különben nem jutott volna el az üzenetem a címzetthez. (Egészen pontosan: [link]



Amire ő azzal válaszolt, hogy ezért nem fog engem érettségizni hagyni. Idézem: "7826 Alsószentmárton, Petőfi u. 4/A - ha érettségizni szeretnél...."



Tavaly óta ő az egyik igazgatóhelyettes is, tehát valóban van beleszólása a gimnázium tanulóinak életébe, így ezt a fenyegetését – ellenben a lelövésemmel – nem tudom egyszerűen figyelmen kívül hagyni.

Valószínűleg nem gondolja komolyan, amit itt mondott, de az ő esetében könnyen előfordulhat, hogy tévedek, és mégis valódi a fenyegetése. Ezért nem merem bevállalni, hogy ez túl későn derüljön ki.


Nem akarok ártani neki, ugyanis attól félek, hogy az efféle próbálkozásaim a katolikus rendi tulajdonú gimnáziumban, ahova járok, visszaütnének rám.


Ugyanakkor szeretném nyugodtan elvégezni a hátralevő másfél évemet, és sikeresen érettségizni.


Iskolát váltani nem szeretnék csak őmiatta.


Milyen (lehetőleg jogi) eszközökkel van lehetőségem megvédeni magam ebben az esetben?


2016. nov. 7. 17:38
 1/6 anonim válasza:
jelentsd fel
2016. nov. 7. 17:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 A kérdező kommentje:

Mint mondtam, rendi tulajdonú a gimnázium, ő pedig ennek a rendnek a tagjaként pap. Ezért félek a feljelentés következményeitől.


Mindezek mellett ha a feljelentés útjának-módjának meg tudnád mondani, hogy hol lehet utánanézni, azt nagyon megköszönném.

2016. nov. 7. 17:57
 3/6 anonim ***** válasza:
Miért veszekedsz vele? Miért nem tiltod le mindenhonnan aztán annyi? Értem én, hogy kamasz vagy és megakarod váltani a világot de nem fogod tudni. 22 éves vagyok és azt kell mondjam neked, hogy a vallás olyan téma, hogy felesleges veszekedni róla. Főleg, hogyha a másik fél feletted áll... Csak te szívhatod meg. Amit tanít tanuld meg, mondd vissza, kapj egy ötöst és 18 éves korod után egy templom felé sem kell menjél.
2016. nov. 7. 18:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 A kérdező kommentje:
Valóban ez a legésszerűbb megoldás. De a helyzet ha eddig eszkalálódott, mit tudok tenni? Amiatt aggódok csak.
2016. nov. 7. 18:31
 5/6 anonim ***** válasza:
Válts iskolát.Sajnos ilyen emberekkel nem lehet mit kezdeni.
2016. nov. 7. 18:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 kovpet ***** válasza:

Ha írásban megvan a fenyegetés és tényleg be is váltja, akkor nyilvánvalóan elkocogsz a rendőrségre és feljelented. Addig nem érdemes foglalkozni a dologgal.


Azért így kéretlenül is hadd adjak neked egy baráti tanácsot: aki nyilvánvalóan sokkal erősebb mint te, annak ne húzgáld a bajuszát (akkor sem, ha neked van igazad), mert ha rossz kedvében találod meg, akkor megszívod. Ez persze rá is visszaüthet később, de te attól még szívtál egy csúnyát, amit később nem lehet meg nem történtté tenni sehogy.

2016. nov. 8. 14:10
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!