Mi történt a tolvajkergetőkkel?
A gázpisztolyos lövöldözésről le lehetne már zizzenni. Jogos ön- és birtokvédelem volt, amint azt meg is állapították. Hogy milyen világ lenne, ha mindenki így intézne mindent? Olyan, hogy nem mer bemenni a lakásodba a betörő, mert fél, hogy jól pofánlövik ahelyett, hogy utólag kihívják a rendőrséget pepecselni, míg ő röhögve issza a sört a tőled ellopott pénzből.
Hashajtós ügy: nem, az nem volt profi tolvaj, csak egy balek, aki megpróbálta, de rácseszett. Profi tolvaj nem sétál be egy bringaboltba 100 méterre a lopás helyszínétől, hogy beállíttassa az új szerzeményét, meg a sajátját is megjavíttassa. Ilyen van. Így utólag elmondhatom, hogy volt olyan is, hogy egy 13 éves gyerek kezdte nyiszatolni a lakatot Tigrisen. Nem cigány, nem csöves, csak unatkozott, gondolta, keres valami izgalmat. Kapott egy akkora pofont, hogy azon izgulhatott, és hazazavartuk. Úúú, tessék sipákolni, a Tolvajkergetők bántalmaztak valakit! Hívtam volna rá rendőrt? Minek, hogy bezárják, szétalázzák? Vagy tanult ebből, vagy a következőnél úgyis lebukik, amilyen béna volt.
A hashajtós ügyben egy sima veréb volt az illető, aki azt hitte, megnyerte az életet hazafelé menet. Minek vitettük volna be a rendőrrel? Kapott volna ejnyebejnyét. Így legalább összefosta magát.
A kérdéshez írt kommentre: a rendőrség nemhogy "nemtetszését fejezte ki", hanem köszönőleveleket kaptunk tőlük és a police.hu-n is több közleményben hangsúlyozták, hogy milyen hasznosak vagyunk. Ez egészen addig így volt, amíg a Hitgyüli ki nem adta az utasítást, hogy bármi áron ránk kell verni az önbíráskodás bűntettét, mert ők úgy kívánnak minket bemutatni, mint "erőszakos önbíráskodókat". Az önbíráskodás büntetőjogi és köznapi értelme ugyan teljesen más (ami egy oltári nagy faxság, de hát ilyen a magyar jog), de sebaj, ezt a paraszt úgyse tudja.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!