Örökségi kérésem lenne. Szerintetek kisemmizhet az örökségből nagymamám családja, csak azért mert távol lakom?
Figyelt kérdés
Nagymamám fél éve elhunyt, nagypapám még él. A nagyszüleimnek két gyerekük van, illetve volt, mert az egyik elhunyt 28 éve. Ő az én édesanyám. Én elköltöztem távolra, látogatom a nagyszülőket, illetve már csak a nagypapit, de mivel nagyon messze lakom, csak ritkán jutok el hozzájuk. Ilyenkor jó a viszony. A nagyszülők másik gyereke Karesz és családja támogatják, gondozzák, napi rendszerességgel a nagyszülőket évek óta, mert együtt is laknak. Nyilván ők lényegesen többet tesznek, osztoznak az életükben. Feltételezem, hogy lesz egy hagyatéki tárgyalás. Jogilag Karesz és én (elhunyt anyukám révén) örökölnénk, gondolom fele-fele arányban. Tudom morálisan ha nézzük nem tarthatok igényt elhunyt édesanyám révén az örökség egy részére, de jogilag nekem járna a fele örökség. Gyanús, hogy Kareszék mélyen hallgatnak a hagyatéki tárgyalásról, meghívót, semmit nem kaptam, szerintem letagadták az illetékes helyen, hogy létezem, így lehet, hogy sosem kapok meghívást a tárgyalásra, tehát dugiban kisemmiznek. Nem is kell nekem az engem jogilag megillető fél rész a vagyonból, de azért a hátam megett ne sunyizzanak, mert azt nem tartanám illendőnek, hiszen a kapcsolatunk nem rossz, nem bántottam én őket, csak más helyre szólított az élet. Pacekba nem akarom megkérdezni, hogy volt e hagyatéki tárgyalás a fél év alatt, mert még pénzéhesnek gondolnának. Tényleg kitől tudom megkérdezni? Hívjam fel a helyi közjegyzőt? A kérdés, hogy ők engem jogilag kitagadhatnak-e azért, mert én nem vagyok odavalósi már, ezáltal ritkábbak a látogatások. Ők pedig napi rendszerességgel segítik a nagyszülőket, már csak nagypapit. Válaszotokat nagyon köszönöm, kicsit buta vagyok a kérdéshez2016. aug. 5. 13:22
11/15 anonim válasza:
Amennyiben semmilyen vagyona nem volt a nagymamának, akkor vszinűleg nem tartanak hagyatéki tárgyalást.
12/15 A kérdező kommentje:
Kedves Utolsó és Utolsó előtti Válaszoló, fantasztikusan levezetted a történetet, nagyon köszönöm az idődet, amit rászántál. Figyelj csak, és ha elajándékozta a mama már 1-2 évvel ezelőtt, tehát nincs a nevén semmi, akkor sem lesz hagyatéki?
2016. aug. 17. 13:23
13/15 anonim válasza:
Nem, nem lesz, mivel elajándékozta, viszont ha nem 10 évnél régebbi az ajándékozás és a szokásos mértéket meghaladta (mondjuk egy ingatlan), akkor peres eljárásban kérheted a megajándékozottat, hogy fizessen ki téged az örökséged mértékéig.
14/15 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen a választ.
2016. aug. 31. 12:45
15/15 A kérdező kommentje:
Na, jól kihagytak az örökségből. Mint kiderült, 15 éve Kareszékra íratták a házukat. Hogy ennyire ne legyen szent a család... Édesanyám emlékét gyalázták meg, én vagyok anyum egyetlen leszármazottja. Úgy látszik úgy gondolták, hogy én nem létezem. Pedig engem sem vet fel a pénz, örültem volna, ha bármi kis összeget, ha nem is a lakás felét, de valami kis minimális összeget kapok a jómódú nagyszülőktől. Lelkük rajta, ha ők ettől jobban érzik magukat. Csak azért írtam le, hogy legyen a történetnek vége.
2016. okt. 26. 18:13
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!