Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Vannak a diákoknak erre...

Vannak a diákoknak erre irányuló jogai? (lent)

Figyelt kérdés

Könnyen előfordulhat h a kérdés megfogalmazása hibás.

Amúgy nem teszek úgy mintha tudnék politizálni meg hasonlók és nem is a jogaimért verem az asztalt



Öltözködés


Csak az érdekelne hogy az iskolánk

(Szakközép, mellékesen még művészeti is(ipar))

jogosan tilt-e minden extrém öltözködési formát.

(gondolok itt nem szokványos színű hajra, piercingre, fültágítóra.)


Amikor felvételiztem egy szóval nem említették hogy majd kivetetik a testékszereket visszafestetik a színes hajat.

(amúgy már oda iskék hajjal és orrkarikával mentem)

Felvettek és kezdetét vette a tanítás.

Majd a harmadik hét végefelé az osztályfőnököm félrehívott beszélgetni


Azzal kezdte hogyha nem festetem vissza a hajam fegyelmi eljárást indítanak.

Mégcsak megse várta hogy válaszoljak.

Eléggé megijesztett ezzel a fegyelmieljárás szóval úgyhogy mondtam hogy amint eljutok fodrászhoz visszafestetem

Aztán megkért hogy a piercingemet cseréljem le kevésbé feltűnőre

(még aznap vettem ujj ékszert az orromba)

Következő héten az igazgató kiabálva kiküldött az órájáról hogy vegym ki vagy visszasemenjek


Mindezt arra hivatkozva hogy megijesztjük a kicsiket

Meg hogy majmolnka minket(de kérem előbb azt otthon meg kell engednie a szülőnek, nem tőlünk fog engedéjt kapni rá a gyerek)

Az igazgató maga is mondta nekem hogy szerinte egy középiskolás gyerenek ugyan annyit szabad mint egy általánososnak. Aha)

(igen van általános iskolás szárny az iskolában.)


Olvastam oldalakon hogy az iskola tehet megjegyzést a diák külsejére és tudtára adhatja nemtetszését de nem szabályozhatja.

Illetve hogy a tanulónak nem kell engedélyt kérnije hogy orrkarikát viselhessen vagy befesthesse a haját.

És hogy öltözködésszabályozás nem lehetne benne a házirendben.


Ezek igazak?

Van valami kiskapu vagy ilyesmi hogy mégis szabadon kibontakozhassunk?

(iskolaváltásra sajnos nincs lehetőségem.)

Segítőkész értelmes válaszokat köszönöm!.



2016. márc. 15. 17:04
1 2
 1/13 EagleHUN ***** válasza:

Ha elmúltál 18, az ég adta világon senki nem szólhat bele mit veszel föl hogyan hordod a hajad stb.

Ha nem akkor elsősorban szülői engedéllyel teheted ezt. (Ezt jól tudod.)

De sajnos a jelenlegi "állami" törvénykezési irány vonal szerint az iskolában nem csak tanítanak, hanem nevelnek is. Ez jó akkor ha például otthon nem nevelik a gyereket. Viszont egyúttal ez azt is jelenti hogy a tanárok minden gyerekre a saját szubjektív véleményüket és szubjektív "tanult" viselkedési mintájukat fogják ráerőltetni. Magyarul mindenkit egy adott méretű kockába gyömöszölnek be (skatulyáznak). Még akkor is ha neked a szülőktől engedélyed van és jó fejek a szüleid hogy ezt engedik.

Nem is kell nekünk ide törvény idézése még ha lenne is olyan törvény hogy ebbe nem szólhatnak bele, nagyon nehezen vagy sehogy nem tudnád érvényesíteni azt.

Megpróbálhatsz szembe menni velük, de akkor is "kicsesznek" veled, ellehetetlenítenek stb... akármilyen jó tanuló is vagy. Iskolát meg nem tudsz váltani amint írtad.


Magyarul: "Széllel szemben nem lehet pisilni, mert pisis lesz a lábad."

Valahogy bírd ki 18-ig, vagy legalább érettségiig, és ha még akkor is így szeretnél kinézni, akkor már nyugodtan hordhatsz amit akarsz. Addig pedig mutasd meg hogy te vagy a legjobb. Ha már ezt tudják, utólag nem fogják a szemedre vetni ha kék hajjal vagy piercingekkel mész be.

2016. márc. 15. 17:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
91%
Az iskola jogosult tiltani ilyen dolgokat, de le kell papírozni. Azaz a házirendben benne kell lennie, hogy mit szabad és/vagy mit nem.
2016. márc. 15. 17:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 A kérdező kommentje:

Elégsajnálatos.

Értem és köszönöm a válszolat.

2016. márc. 15. 18:04
 4/13 anonim ***** válasza:
50%

Az iskola nem jogosult ilyesféle tiltásra.

Sőt, jogsrtő gyakorlatot folytat.

Én magam sem tartom esztétikusnak a paradicsom szinű hajat, a piercingeket meg egyenesen egészségtelennek itélem, de az iskolának ezekhez köze nincs.

Ha az iskola házirendet alkot, azt úgy kell tegye, hogy az az érvényben lévő jogszabályokal ellentétes ne legyen, azokkal ne ütközzön.

2016. márc. 16. 09:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
100%

Kedves kérdező!


Az iskola sok mindent szabályozhat. De ezeket a szabályokat kötelesek jóváhagyatni és a házirendbe bevezetni. A mindenkori házirendről ingyen kérhetsz egy másolatot, amit az iskola titkárságán, vagy az igazgatói titkárságon adnak oda.

A házirend egy szabályzat, ami nem ütközhet semmilyen törvénybe.

A házirendben belefoglaltaknak a diák kell megfeleljen, míg a házirendben nem foglaltak alapján se tanár, se igazgató nem ítélkezhet, az oktatásból nem zárhat ki és semmilyen fenyegető magatartást nem tanúsíthat.

Ez jelenti azt, hogy nem küldhet ki óráról, nem vetetheti ki veled a testékszert, nem festetheti a hajad... csak abban az esetben, ha a házirendben ez benne van. Ebben az esetben elsőnek szóbeli figyelmeztetésben részesít, azaz elmondja neked. Ha továbbra sem teszel eleget, akkor írásbeli figyelmeztetésben részesíthet. Majd meginthet...stb egészen addig, míg fegyelmi eljárást indíthatnak ellened, amiben legfeljebb eltanácsolnak az intézményből.

Ha a házirendben nincs tiltva színes haj (szó szerint festett haj, ami mindenkire, még az őszülő takarítónőre is vonatkozik!!!), testékszer (a fülbevaló, gyűrű, nyaklánc, karkötő is ide tartozik és mindenkire aki viseli), illetve öltözködésben bizonyos ruhadarabok, akkor téged nem kényszeríthetnek semmire. Tanácsolhatnak, de büntetni nem büntethetnek. Ha mégis megfenyegetnek hasonlóval, az bűncselekménynek minősül, amit a törvény büntet.

Most egy művészeti intézménytől várná el legkevésbé akárki, hogy ilyen hülye pontokat fektessen le. Művészt nem nevelni kell, hanem inspirálni és tanítani, hagyni, hogy alakuljon ki az egyénisége, stílusa. A beskatulyázás nem tesz jót.

Szóval a lényeg az, hogy kérj egy teljes házirendet a suliban, utána nézd át alaposan. Az sem baj, ha megtanulod kívülről. Utána tartsd be, amit be kell. A többi szabadon rajtad áll és múlik.

De sosem árt, ha ezt a szülőddel, gondviselőddel (gyám) is megbeszéled.

Ha ennek ellenére akárki olyat követ el veled szemben, amit a házirend nem szabályoz, vagy a szabályoknak megfelelően te betartasz, de ő mégis ellene van, úgy fordulj a feletteséhez. Igazgató esetén az iskolaszékhez (ha van), a nevelőtestülethez írásban és mellette jogászhoz.

Ha bármiben segíthetek, írj bátran! ;)

Remélem hasznos voltam.

2016. márc. 16. 14:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:
79%

"Remélem hasznos voltam."


5: Sajnos úgy tűnik, hogy nem túlzottan.

A házirend nem szabályozhat sem a ruházatra, sem a hajviseletre vonatkozóan semmit.

Ehhez nincs sem joga, sem lehetősége egyetlen iskola tantestületének sem.

A köznevelési törvény kimondja, hogy mit lehet szabályozni SZMSZ-ben és házirendben. Azon túlmenően a világos semmit nem szabályozhat semmiféle házirend.

2016. márc. 16. 14:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:

Attól Függ:

A házirend tehet "ajánlást", előírhat bizonyos dolgokat amik nem betartása esetén szankciónál, példának okáért ha azt írja nem lehet testékszered de van adhat büntetést. Csak úgy, mint ruha terén ha ünnepélyen nem megfelelő a viseleted büntetést kapsz (beírás, intő, megrovás, dtb.) Nem láttam még olyat, hogy diák ebből hivatalos jogi ügyet csinált volna.

A szabály az szabály de ha nincs bennr a házirendben nem büntethetnek. Ez tény. Ha erre felhívod a figyelmük max beleírják - de ez persze nem azonnali, el kell fogadtatni stb. Új házirendet kell nyomtatni vagy külön lapon módosítást leadni.

A legjobb amit tehetsz h megnézed a házirendetek.

2016. márc. 16. 15:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:
100%

"„Minden évben visszatér az a kérdés, hogy az iskola szabályozhatja-e a diákok megjelenését. A hozzánk érkező panaszokból jól látszik, hogy számos iskola helyi szabályzata tartalmaz a frizurával, ékszerviseléssel és öltözködéssel kapcsolatos tiltó rendelkezéseket, ezek egy része azonban nem jogszerű” – áll az oktatási jogok biztosának 2009-es beszámolójában.


A közoktatási törvény alapján ugyanis sem a házirend, sem az osztályfőnök nem írhat elő öltözködéssel kapcsolatos „esztétikai” elvárásokat, vagyis nem kötelezheti arra a diákokat, hogy tanóra előtt lemossák magukról a sminket, miniszoknya helyett nadrágot vegyenek fel, vagy éppen vágassák le a hajukat. Még akkor sem, ha a szülők és a tanulók is aláírják az intézmény öltözködési szabályzatát."


"Miniszoknya és testékszer: emiatt senkit nem lehet kiküldeni az óráról


Vagyis büntetés sem járhat az extrém külsőért: ilyen ok miatt tilos egyest, szaktanári és osztályfőnöki figyelmeztetést adni, fegyelmi eljárást indítani, vagy éppen kizárni a renitens diákokat az osztálykirándulásról vagy az iskolai rendezvényekről."


forrás: [link]


Ezt is érdemes elolvasni:


[link]


Azokal meg ne foglalkozz, akik házirendekre hivatkoznak. A házirend semmit sem ér, ha ellentmond a hatályos magyar jognak. Nektek, diákoknak is vannak jogaitok, az a tanár meg alkalmatlan a hivatása gyakorlására, aki ezt nem veszi figyelembe.

2016. márc. 16. 16:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:

Viszont a munka és balesetvédelmi előírásokat is be kell tartani. Művészeti suliban is lehet öntödei gyakorlat vagy akármi más, ami esetleg a testre veszélyes anyaggal dolgozik. Ez ellen védőruhát kell alkalmazni. Ezt pedig a házirend tartalmazza. Szóval bizonyos esetekben igen, előírhat, de csak jogszabályok alapján. Ezt írtam fent is. EU óta nem úgy megy, hogy "ha nincs gumikesztyűje a bolond vegyésznek, akkor had turkáljon könyékig a kénsavban, majd tanul belőle...", hanem előírás van. Persze ha nincs megfelelő védőeszköz, akkor helyettesíteni kell a foglalkozást mással (tehát gyakorlat helyett elmélet).

A színes haj sem rossz, de azt is elő lehet írni bizonyos létesítményekben, hogy azt a frizurát hogyan kell hordani, és ha szükséges, akkor sapkával, hajhálóval, kendővel takarni kell. Persze csak tanórák ideje alatt. Testékszerekre nincs fixen leírva semmi, de ha tesin kiszakad a köldökékszer, mert 20 centis lógós volt és beleakadt valamibe, akkor te vagy a hibás. Ezek ellen vannak előírások. Szintén a házirendben.

De nem olyan ok miatt, hogy majmolnak titeket a kisebbek, vagy félelemkeltő, vagy gusztustalan. Valaminek rendes oka kell legyen.

Ezek csak és kizárólag állami intézményekre vonatkozik. Alapítványi vagy magániskolákban a törvény az alapértelmezett, de e mellé szigoríthat a házirend.

Tehát 5 perc késés is késés és a 44 perc is késés (alapértelmezés), viszont ez egy magánsuliban lehet úgy, hogy 10 perc után bemehetsz, bent lehetsz, de igazolatlan órát kapsz. (természetes csak igazolatlan késé esetében)

Sajnos az ország kormánya túlzottan is bele akart szólni az oktatásba és a minőségét sikerült levinnie. A tanárok pedig (nem mindegyik) annyit lát, hogy több a piercinges, színes hajú egyén, biztos azok a punkok tehetnek róla, hogy romlik a színvonal.... és akkor a többiről már szót se ejtsünk.

2016. márc. 16. 20:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat

De eléggé összezavarodtam mert az egyik komment ellet mond a másiknak

Akkor most tulajdonképpen jogot sért az iskolán azzal hogy a fentebb említettek bent vannak a házirendben?

Mert megnéztem és benne van.


Többen is írtátok hogy elvileg nem lehet baj belőle

De lehetne ezt úgy csinálni(levelteírni stb.)hogy ne kapjak intőt vagy ilyesmi?


Nemígazán merek lépni és egyedül lázadozni az egész tanári kar ellen

Mert azért annyira jó nem vagyok h ne tudnának megbuktatni

2016. márc. 17. 20:56
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!