Börtönbe kerülhet ezért a testvérem?
Délután csúnyán összevesztünk, mert nem akartam aláírni egy papírt, és olyanokat mondott rám, hogy megpofoztam, mire ő is adott nekem kettőt, amitől elestem, és oda dugta elém a papírt, ordított velem, hogy írjam alá, közben majd eltörte a csuklómat, de csak nem írtam alá, erre ő meg eldobta a papírt, és fojtogatni kezdett. Nem tudtam sehogy szabadulni, úgyhogy tudom nem szép dolog, de tökön rúgtam teljes erőmből, befutottam a fürdőbe, bezártam az ajtót, és hívtam a rendőröket. Nem tudtam mit csinálni, annyira féltem, hogy bántani fog, remegett mindenem, a telefon is majdnem kiesett a kezemből. És mondta, ha most börtönbe kerül, azért én leszek a hibás, és hogy tartozom neki, amiért két éven keresztül ő tartott el, miután az anyánk elhagyott minket, és ha ő nem lett volna, az utcára kerültem volna. Úgyhogy, mikor kiértek a rendőrök, ő csak annyit mondott, hogy egy pofon volt, amitől elestem. És én is ezt mondtam, a fojtogatást nem. De neki egy év felfüggesztettje van, bevitték a rendőrök, de semmi többet nem tudok azóta róla. Azt szeretném kérdezni, kerülhet ezért börtönbe? Vagy vissza tudom vonni, mintha ki se hívtam volna őket?
L/20
"bevitték a rendőrök, de semmi többet nem tudok azóta róla."
- Lehetséges, hogy más ügyben is sáros, vagy éppen gyanús lett egy ügyben - és most hallgatják ki. Ilyen emberről elképzelhető.
"Vagy vissza tudom vonni, mintha ki se hívtam volna őket?"
- Inkább tedd össze két kezedet, hogy még több évet maradjon ott, és az idő alatt elmenekülsz. Vagy szeretnél még kéz-, és lábtörést is? Esetleg véletlen túl sokáig fojtogatna és akkor annyi. Ha még így is szeretnéd, akkor mazochista vagy.
Ez tőled függ. Könnyű testi sértés magánvádas eljárás, így ha teszel magánindítványt, akkor a felfüggesztett szabadságvesztést valószínűleg végrehajtják.
Ezt talán el is mondják, mikor behívnak, hogy megtedd a vallomásodat.
Amúgy azóta már rég szabadon van, csupán azért vitték be, hogy lenyugodjon, esetleg vallomást tegyen. De különösebben nem fognak vele foglalkozni, mivel ez nem közvádas.
# 6/6 Időpont ma 13:49
Hát, ha vagy olyan hülye, hogy megteszed...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!