Gyerektartást, hogy lehet be hajtani ha az apa nem dolgozik?
Először is, azt kéne tudnod, hogy nem tud vagy nem akar.
Nálam lakott egyszer egy emberke pár hónapig (egy ismerősnek az ismerőse volt, tehát nem az utcáról fogadtam be egy idegent), az egyik mellék épületben tök ingyen, mert otthagyott mindent a gyerekre való tekintettel, majd megszűnt az állása.
Eleinte albérletben lakott, de azt sem tudta fizetni.
Ugye a közös lakásból ki kellett jelentkezzen, de mivel semmi más állandóra nem tudott bejelentkezni, hivatalosan hajléktalan volt.
Néha volt csak alkalmi munkája, de az még arra is kevés volt, hogy normális kaját tudjon venni magának.
Rongyokban járt, a gyereke le sem sza...a a fejét, pedig amikor volt pénze átlagon felül mindent megadott neki.
Na most ha egy ilyen szitu van, akkor mit akarsz behajtani rajta?
Ha viszont gondolod/tudod, hogy 30 millás kocsikkal jár, meg több szintes családi házban lakik, csak érdekes módon semmi nem az ő nevén van, akkor irány a gyámügy, a rendőrség, és fel kell jelenteni.
Sehogy. Az én apám mindig otthagyta hivatalosan a munkahelyét és feketén dolgozott, amikor bírósági eljárás lett a gyerektartás miatt.
Soha egy fillért nem fizetett utánam.
És a másik házasságából született gyerekei után sem.
Mert a 7-es válaszoló aztán nagyon tudja a tutit.
Nem fogod fel, hogy van aki tényleg nem tud (igaz, ez a kevesebb, és róluk még a bőrt is lehúzzák), és van aki nem akar?
Tegyük fel van fekete munkája, minden cucc más nevén, vagy visszaküldi a postással a hivatalos levelet, hogy: Ismeretlen helyre költözött.
Vagy kimegy külföldre (nem kell a világ végére, csak a szomszéd országba), és tojik bele az egészbe?
Itt nem egy szökött sorozatgyilkosról van szó, akire minden rendőr, és kommandós, és FBI, és minden szervezet rááll, és ha elkapják, akkor halál büntetés jár érte.
Valóban, utolso, van olyan, aki nem akar, vagy nem tud fizetni. A esetben a rendőrség és a börtön kilátása meg szokta hozni a kedvét -a tartás elmulasztása ugyanis bűncselekmény és lehet érte letoltendot is kapni. B esetben pedig ott az államilag megelolegezett tartasdij, amink ugyan komoly feltételei vannak, de az esetek többségében megadjak.
Tehet nem két hét alatt, de mondjuk 2 év alatt azért el lehet oda jutni, hogy valahonnan pénzhez jusson a gyereket nevelő szülő.
Nálunk se fizetett apuka, mert nehogy már magamra költség -10800 forintról volt szó, pár éve, nem többről - aztán hogy hogynem, amikor megtortent a feljelentés, hirtelen mégiscsak tudott fizetni, még a több éves elmaradásra is futotta neki.
Amúgy meg a gyereket el kell tartani akkor is, ha magát nem tudja. Lehet szidni anyukat, hogy milyen szemét, hogy hajléktalan apukatol pénzt követel a saját gyereke számára, de kicsit kellene gondolkodni: azt a gyereket ketten vállalták, arról ketten kell hogy gondoskodjanak. Lehet, hogy anya szarazkenyeren el, hogy a gyereket el tudja tartani
7: Te írsz badarságot.
Nyilván az tudja jobban, aki már átesett ilyen pereken. Nem az, aki elméletben tudja, hogy mit kéne tenni.
Hiába vannak lehetőségek. Ha egyszer mégsem kapod meg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!