Hol tudok a rendőri intézkedésre vonatkozóan panaszt tenni?
Az történt, hogy 2015.06.08.-án megállítottak a rendőrök amikor épp hazafelé tartottam. Főútvonal mentén lakom és pont akkor állítottak meg, amikor be akartam kanyarodni a házunkhoz. Megálltam a házunk előtt párhuzamosan az út szélén. A rendőrök elkérték a szokásos "papírokat" és közölték, hogy ez az autó ki van vonva ideiglenesen a forgalomból. Az autó amivel közlekedtem, az egyik barátom tulajdona. Kb. 3 hete használom az autót lejárati idő nélküli, hivatalos kölcsönadási szerződéssel. Továbbá van egy plusz meghatalmazásom a barátomtól, hogy minden hivatalos ügyben eljárhatok az autóval kapcsolatban.
Szóval miután közölték, hogy az autó ideiglenesen ki van vonva a forgalomból, azt mondták, hogy a rendszámot és a forgalmit el kell hogy vegyék. A forgalmi engedély már az egyik rendőrnél volt, viszont a rendszám nem. Én mondtam nekik, hogy had álljak be az udvaromba azért, hogy ne az út szélén ácsorogjunk. Megengedték, hogy bemenjek az udvarba. Ekkor felhívtam az a barátomat (az autó tulajdonosát) és Ő is nagyon erősködött, hogy az autó nincs kivonva a forgalomból. Kizárt dolognak tartotta, hogy ki lenne vonva. A rendőrök azt mondták, hogy nekik nincs több idejük várni és vegyem le a rendszámot. Én ezt megtagadtam, mivel az autó már az udvarban volt és a rendőr a saját udvaromban, házkutatási engedély nélkül nem illetékes. Ezt tudomásul vették, adtak egy átvételi elismervényt a forgalmiról és mérgesen elmentek.
Másnap elindultam az okmányirodába utánajárni a dolgoknak. Az okmányirodában kiderült, hogy az autó NINCS kivonva a forgalomból. Mindössze egy alkalommal volt kivonva (2006-ban) 2 hónapra. De azóta az autó folyamatosan forgalomban van. Ezután bementem a rendőrségre szólni, hogy tévedtek és kérem vissza a forgalmi engedélyt. Egy nagyon kedves rendőrrel beszéltem aki megnyugtatott, hogy a rendőrségi rendszerrel volt hiba és pár napon belül felvehetem az illetékes okmányirodában a forgalmi engedélyemet. Sőt azt is mondta, hogy nyugodtan közlekedjek az autóval, mivel az autó forgalomban van és a forgalmi csak tévesen lett elvéve. Mindezek után, egy kicsit megnyugodtam.
De viszont, még mindig nem jött meg a forgalmi engedély. Egyelőre azt tudom tenni, hogy várok.
A legújabb fejlemény az ügyben az, hogy állítólag a helyi rendőrség minden járőrének ki van adva, hogy ha meglátnak közlekedni akkor AZONNAL VEGYÉK EL A RENDSZÁMOMAT. Mindezt annak ellenére, hogy ŐK tévedtek!
Úgy érzem, hogy a rendőrség bosszúhadjáratot indított ellenem!
Mit kéne tennem ez ügyben? Hova tudnék fordulni? Már nem merek menni az autóval, pedig a munkám miatt nagyon kéne! Ki fogja megtéríteni az anyagi kiesésemet?
KÉREM VALAKI ADJON NEKEM TANÁCSOT? HOVA KELL FORDULNOM? A helyi rendőrkapitányságon már ismerik a történetemet és ezek a rendőrök egymást fedezik! :/ Elszomorító, hogy ilyennel foglalkoznak és máshol pedig 70 éves öreg néniket vernek péppé 10e Ft miatt a cigányok...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

Tehetsz, de ennek te fogod meginni a levét.
1.Átverted őket már az elején, pedig megengedték, hogy beállj.
2.Az ilyen "a rendőrök meg akarnak most fingatni" c. nótát bizonyítani is kell.
3.Senki nem fogja.Ha arra vársz, hogy majd a Rendőrség fizet neked, mert bla bla bla, akkor ezt buktad.
Másrészt
én a helyedben semmilyen kocsival nem mennék egy jó darabig a helyedben, mert ezért tuti le fognak faszoltatni, szal nem ők fognak neked, hanem te nekik.
A harmadik válaszolónak:
Szerinted a rendőröknek mindig igazuk van? Jogtalanul vették el a forgalmimat és gondolod, hogy ennek tudatában készséggel odaadom még a rendszámomat is? Pfff... Köszönöm a második válaszolónak! Olvastam erről a független rendészeti panasztestületről és ha jogos panasszal élnek náluk, akkor bizony a rendőrök vannak elmarasztalva.
Másrészt pedig mi az, hogy "átvertem őket"? Még jó hogy hazajöhettem a saját házamba!
El kéne dönteni végre, hogy Magyarországon Rendőrség van, vagy pedig közpénzből és maffia módszerekkel működő behajtószervezet!!!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Az a baj, hogy józan bolond vagy.
Látszik a stílusodon is.
Elmondták, hogy a rendszerrel volt a probléma.
Akkor szerinted előveszik őket?
Nem, mert szar volt a rendszer.
Te viszont gyakran fogsz autózni a közeljövőben és bizony rá fogsz fázni, mert az arcod már ismerik.
Mindegy, én szóltam.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Az kicsit vicces, hogy házkutatási engedélyre hivatkoztál :D meg az is hogy ezt bevették. Ez nem így működik röviden. Ezért az engedetlenségért elő is lehetett volna állítani.
Feljelentettek, vagy bírságot kaptál?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kérdező te egy b.rom vagy. Ha az intézkedő rendőr úgy írta meg a feljelentést hogy te megtagadtad azt hogy leszereled a rendszámot nem lepődnék meg, ha te is kapnál egy vaskos pénzbírságot. És a leírtak alapján teljesen jogosan. Ha ki van vonva hivatalból az autó a forgalomból az üzembentartót jelentik fel alapesetben, (nem azt aki éppen vezeti.)
Panaszt ezzel kapcsolatosan teljesen felesleges tenni, mivel az intézkedő rendőr NEM hibázott, ő adatbázisból dolgozik, nem ő találta ki hogy ki van vonva. Ilyenkor eljárás hogy forgalmit és rendszámot elveszik.
Valószínűleg az okmányiroda hibázott hogy rajta hagyta a kocsin a 2006-os kitiltást és ez még a rendszerbe volt.
Saját magadnak köszönheted a helyzetet itt te vagy a fogalmatlan nem a rendőrök.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Másrészt pedig mi az, hogy "átvertem őket"? Még jó hogy hazajöhettem a saját házamba! "
Tipikus nagymagyaros hozzáállás. Ilyen nincs. A rendőr bárhol, bármikor igazoltathat te pedig köteles annak alávetned magadat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!