Ez elfogatható dolog, megbizhatok-e hogy x y év útán nem dobnak az utcára a már még felnöttebb gyerekei egy adott szituációban?

Ezt az élettársaddal kell megbeszélni. Őszintén? Ha én egy 40 éves nő lennék két gyerekkel, saját lakással és hozzám költözne egy férfi, akinek viszont nincs lakása, nem nagyon "tartanám fontosnak" én se a házasságot, mert azt szeretném, hogy a régebben megszerzett lakásom kizárólag a gyerekeimé legyen halálom után.

Ilyen esetre azt javaslom, tegyél érte, tegyetek érte, hogy Neked is legyen egy lakásod, ami biztonságot ad.

Akár összeházasodtok, akár nem, az a lakás az övé.

Viszont ha nem házasodtok össze, akkor a te jövedelmed a te különvagyonod. Azaz legyél okos, legyen megtakarításod, vagy ha már elég, vegyél te is egy lakást. Nem kell benne élni, kiadhatod például bérlőknek, akkor még bevételt is hoz. Plusz biztosíték is számodra.

Ami elengedhetetlenül fontos: ha netán "egy adott szituáció" lenne, akkor bizony a gyerekei nem csak kidobnának, hanem ki is fognak dobni. Mert például nekik már lesz családjuk és eladnák az anyai házat, hogy abból építsék a sajátjukat vagy hasonlók. Tehát a te helyzetedben egy megoldás van: igenis legyen különvagyonod. Az a biztos.

Vigyázz ezzel, jól mondják a többiek.

Engem egyik napról a másikra dobott ki akivel éltem, övé volt a lakás, zárat cseréltetett, már megvolt az utódom.

Hadd ne meséljem el a hercehurcát, amíg el tudtam hozni a holmimat.

Rendőrséget nem akartam bevonni, egyszerűen gusztustalan volt az egész.

Annyi megaláztatást sose kaptam még, még egy nyomorult törölközőn is összevesztünk, úgy állt fölöttem, mint egy börtönőr, amíg pakoltam, és nyeltem a sírást, hogy ne lássa, hogy fáj.

Undorító és mocskos volt az egész.

Soha többé nem költöznék más lakásába.

Semmit nem akart visszaadni, még azt se, ami az enyém.

Hánynom kell, ha rágondolok, légy óvatos!