A lakásunk 50 százaléka az enyém a másik fele Édesanyámé. Az élettársa munkanélküli én egyetemista vagyok de van saját keresetem. Ilyen esetben én kirakhatom az élettársat a házból?
és, ha nem bejelentett élettársak? Akkor én semmit nem tehetek?
És, ha a gyerekeit is ide akarja hozni?
Az előbb még tényként írtál olyan dolgot, amik most már csak lehetőségek. Ha nem bejelentett élettársak papír nélkül, akkor hivatalosan sem és egyébként sem tekinthetőek annak. Anyukád kijelenti a pasit a lakásából, amiről a pasinak nem kell tudnie és kitehető
Senkit sem hozhat a lakásba, ha nem egyeztek bele úristen :/
Igen, rosszul fogalmaztam, NEM bejelentett élettársak, csak ide költözött, mert kapcsolatban vannak.
Akkor így én is kijelenthetem?
ha nem jelentkezett be, akkor nem jelentheted ki.
ha valaki életvitel szerűen tartózkodik egy lakóhelyen, de oda nincs bejelentve, ebből nem következik hogy a rendőr kiteszi onnan. ez önmagában, csak a bejelentési szabályok megsértése.
ha anyád megengedi, hogy ott lakjanak, a lakók be akarnak jelentkezni, ugyanakkor nem írja alá anyád a bejelentési nyomtatványt, akkor ó maga sérti meg a bejelentési szabályokat
ha te és anyád egységesen felszólítjátok, hogy menjen el, akkor lehet végrehajtani kiköltöztetésüket. ha anyád nem szólítja fel, hanem engedi hogy ott lakjanak vagy semleges, maradhatnak. Még akkor is, ha nincs bejelentve papíron.
álladó lakcímre be van jelentve,de élettársra NINCS
Kedves 4,7,8,16 :
ha már ennyire lelkesen válaszolgatsz nekem olvasd végig a kommenteket és az apró betűs részt is
ha bemész a lakcímbejelentő hivatalba és ki akarod jelenteni az embert ebből a lakásból, sikerülhet is, de nem valószínű, de sikerülhet is.
akkor sikerül biztosan, ha a két tulajdonos vagy az a tulajdonos aki eredetileg aláírta a bejelentőt így nyilatkozik.
ezek után hívsz egy rendőrt, hogy kényszerítse az embert, hogy távozzon, nem teszi meg a kedvedért.
Köszönöm a válaszokat, hát sajnálom, hogy ez van
hiába vagyok fele részben tulajdonos, Anyu tulajdonképpen bárkit idehozhat és én semmit nem tehetek.
Ennyi erővel én is bárkit bármikor beköltöztethetek gondolom!? persze ez csak elmélet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!