Mondhatom-e tanúként, hogy a hatósági sérelmeim miatt nem tanúskodom, hogy ez a bosszúm, mert megszívatott régebben a fajtázok?
nem voltam benne,
hanem bejöttek hozzám előzően tévedésből, de akihez mentek volna eltűnt, de az öccse életveszélyesen kórházba került ma, az is lehet, hogy kimurdelt. jaaa és van több fotó-kamerám kitéve, amit éppen ki is törölhetek
inkább kinyomtatom egy papírra, kivágom a fejüket és elküldöm nekik a lukas papírt, én meg úgyi visszahúzok januárban, oszt keressenek meg
Na most az pl. bűncselekmény-e, ha az idézés és kihallgatás előtt, megrongálom a bizonyítékot és használhatatlanná teszem, részben megsemmisítem. Csak arra lesz jó, hogy kiderüljön belőle, hogy nagyon értékes volt. Vagy mondjuk nem is idéznek, mert nem vagyok képben tanúként az ügyben, nem is sejtik, hogy tudomásom van bármiről is, de jelentkezem önként a megrongált bizonyítékkal.
Tehát jelentkezem a hatóságnál és minden kérdésre válaszolok rendesen. És ha kérdezik, hogy miért rongáltam meg, azt válaszolom, hogy mert lecumiztatott a fajtája és ki akartam bacni vele oly módon, hogy a fajtatársát - mármint önt most - visszacumiztatom. És hogy köszönje meg a fajtársának, aki ezt és ezt tettem, ekkor és ekkor.
Ebbe mi a bűncselekmény?
Igen, a bizonyítékok megrongálása és eltüntetése bizony nem is kis bűncselekmény.
Agyatlan elmebeteg vagy.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!