12-18 év közötti kamaszoknak évenkénti drogteszt lenne. Ti támogatjátok?
Én semmiképpen nem egyezek bele, hogy a gyerekem ilyennel zaklassák.
Ne nézegesse valami pedofil hogyan pisil, ha meg nem nézik - a gyerekek se hülyék - mindenki olyan mintát fog adni amilyet akar. Emlékszem a katonai alkalmasságin is úgy cserélgettük, hogy a végén mindenkinek olyan lett amilyen a céljainak megfelelt. Volt aki doppingolt, volt aki ki akarta szuperáltatni magát, volt aki meg akart felelni, mindenkinek sikerült :)
Valami azt súgja, hogy valamelyik fidesz közeli vállalkozó ilyen droglabort akar csinálni és kell a biztos megrendelés.
10-es válaszolónak:
"Ne lehessen rá számítani x héttel korábban, hanem aznap derüljön ki a suliban például."
Ugye tudod, hogy az ilyen kiskorúak nem rendelkezhetnek még maguk felől, és szülői engedély kell a vérvételre. Ugyan úgy, mint ahogy az oltásokra, fogorvosira, stb.
Azt, ha csak úgy leszívják a véred, mindenféle előzetes megbeszélés és beleegyezés nélkül, a vér felhasználásától függetlenül más tulajdonának eltulajdonítása, más szóval lopás.
Egyébként is nagyon sok gyereknek TÉNYLEGES tőiszonya van, akikkel nem lehet ilyenkor mit kezdeni. Azt meg, hogy bárki gyereke is valaki előtt vizeletmintát adjon egyszerűen felháborító és a jogokkal szembe megy.
18: Mióta kell szülői engedély? Én amikor gyerek voltam, a szüleim nem is tudtak róla, hogy éppen mikor megyek orvoshoz. Az oltásnál sem volt kérdés, hogy beadhatják-e, vagy sem.
Nekem is tűiszonyom van, rosszul is szoktam lenni tőle, de ettől függetlenül félévente egyszer belefér. A szülői hozzájárulást meg egyszerűen alá lehet íratni félév elején, hogy bármikor véletlenszerűen megtörténhet egyszer egy ilyen vizsgálat és a jogi része le van zárva.
Akinek tűiszonya van ne drogozzon. A tolvajnak meg rendőriszonya van, mégis beviszik a yardra.
Egyébként vannak gyorstesztek vizelethez. Egyébként is a rendőrség is vizeletmintát vesz a drogostól nem vérmintát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!