Mit tehetnék? Alkoholista apa,4 gyerek, gyenge anya.
A történetem elég érdekes, próbálom rövidre fogni.Hozzávetőlegesen 1 éve kezdett a családunkban elfajulni a dolog. Annyit kell tudni, hogy szüleimnek van egy 23 éves kapcsolatuk házasság címszó alatt. 4 gyerek, fiú már 22-t tölti(március), én 18at betöltöttem, kislány 14et tölti (december), kisfiú 10 éves.
Anyáméknak soha nem volt jó kapcsolatuk, ez tény. De 1évvel ezelőtt váratlanul ért a telefon édesanyámtól, hogy az apámnak nevezett férfi elköltözött otthonról, kiderült, hogy barátnője van. Rólam lepergett 2hét alatt, bátyámmal élveztük, hogy nincs kitől félni, húgom csendesen élte meg, öcsémnél természetesen az iskolában magatartási problémák jelentkeztek. Fojtogatta társait, verekedett,aztán pszichológus, és ez egy idő után meg is szűnt. Ugye a költözéssel egy huzamban a válási procedúra is megkezdődött.Egy egész szertartásnak nevezhetném, hiszem ott ástak egymás alá, ahol csak tudtak. A vége az lett hogy anyám kapott egy felfüggesztettet telefonos zaklatásért. A ház, ahol lakunk, arról tudni kell hogy egy kertben van az apai nagymamámék házával, külön bejárattal, és a telek apám nevén van, a házat viszont szocpolból építették, 5-6 évvel ezelőtt. Éppen ezért apám úgy gondolja hogy ez az ő háza, ezért mikor lelépett, megtartotta ezt a címét, és az albérlet ahol lakott az ideiglenes lakcímként szerepelt. Fél évvel a lángoló szerelem kezdete után egyszer csak beállított, hogy ő összeveszett a barátnőjével és hazaköltözik. Ennyi volt a jó életnek. Anyám, fogalmam sincs milyen indíttatásból, megszüntette a válási eljárást. Mondanom sem kell, hogy bátyámmal a fejünket fogtuk. Ezt követően, kb 4hónapon keresztül, jöttek az események ugyanúgy. Apámnak barátnője van, eljárkál, piál, anyám féltékeny, apám piál, veszekednek, apám élősködik a mi pénzünkön és piál.
A következő történt: Ezt nem tudom teljesen elmagyafrázni,de hátha érthető. A válás hogy megszűnt anyu valamiért nem kapott családi pótlékot, valamit apunak kellett aláírni, kicsit zavaros a történet, lényeg hogy anyu 70ezres fizetése és apu napi (mondjuk) 2ezres fizetése (ami persze el lett piálva) volt 4hónapig. A gázunk kifogyott, ami azt jelenti hogy 2 hétig főtt kaja nélkül voltunk. Én amikor csak nagynénémnél voltam, és kaptam pénzt tudtam hazahozni kenyeret, de sajnos ez sem volt mindig elég.
Végső soron azért írok, mert szeretném eltüntetni apámat innen, vagy teljesen mindegy hogy mit kell tennem, csak ne legyünk egy fedél alatt, ugyanis 1.5 órával ezelőtt arra keltem, hogy öcsém ordít és sír egyszerre, mert apám akkor ért haza, anyám elvette tőle a telefonját, amivel kel és fekszik, és apám pedig ezért ordít. Mikor kimentem, kb az örültséget láttam a szemébe, hogy nincs a kezében a telefon és azzal fenyegetőzött hogy megüti anyámat. Nekem sem kellett több, nekimentem apámnak, anyám leszedett róla, apám megütötte anyámat, még egyszer nekimentem, akkor már apám engem ütött mire bátyám hátulról a nyakánál fogva le tudta fogni. Leírva még nekem is érdekes.
Egyetlen dolgot szeretnék: a hugomat és az öcsémet megszabadítani minimum apámtól, de sajnálatos módon akár mindkettejüktől. Fogalmam sincs mit tehetnék. A telek az övé. Akkor nekünk kell mennünk? Mik a lehetőségeim? A gyerekek jogait tudom, de egyedül kevés vagyok ahhoz, hogy változtassak?
Nagyon szépen megköszönném a megfontolt válaszokat!
Apatokat nem tudjatok kirakni.
A 18 es 22 eves fiu elmehet ha akar, a kicsik maradnak.
Bocs de ez van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!