Hamis tanúzás fontos tények elhallgatása?
Feljelenteni bármikor bárkit lehet, a kérdés az az, hogy érdemes-e.
A kérdésben vázolt esetben semmi értelem sincs, mert semmiféle hamis tanuzás nem történt, egyszerüen a saját véleményüket mondták el.
Mellesleg nem érdemes ugyanezt a témát naponta újra feltenni, mert semmi sem változik.
Eléggé kizártnak tartom, hogy te annyira fehér bárányka lennél, mint ahogy feltünteted.
"Eléggé kizártnak tartom, hogy te annyira fehér bárányka lennél, mint ahogy feltünteted."
Elismertem, hogy kemény viták voltak, ők tagadták, csak azt hajtogatták, hogy fenyegetve érezték magukat és hogy még kérleltek is, holott ők küldték a napi 30-50 zaklató, fenyegető e-mailt. És ebből "generáltak" zaklatási pert. Szemben a tényekkel.
Pszichés problémák is vannak, kivizsgálás is lett kérve. A gyermeket féltem, hiszen még két éves sincs és 6 hetes kora óta tiltják. Néha látom pár percre a Családsegítőben (ott is ellenzik, hogy behozzák), mert már abba is beleegyeztem (hogy hivatalos tanúk előtti láthatás legyen), mivel a korábbi láthatás megtagadásokat úgy állították be, hogy én nem érdeklődtem a gyerek felől.
Pedig annyira igen, hogy elhelyezési kérelmet is beadtam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!