A laptopom ilyenkor kit illet?
Van egy laptopom, amit 2012-ben vettem, saját néven van, aláírás, stb. az exemmel 7 évig voltunk együtt, viszont már nem (tavaly óta). a sztori nagy vonalakban annyi, hogy lefoglalták a laptopom, majd mikor kiadták, nem nekem adták ki, hanem az ex családjának. vissza szeretném kapni a laptopom, de hallottam valami olyat, hogy 5 év élettársi kapcsolat után a megvett tárgyak közös tulajdonnak bizonyulnak. valaki tudna segíteni, hogy ez hogyan értendő? mert nem tiszta. hogy az 5 év arra vonatkozik hogy nálunk volt-e 5 évig a laptop és utána minősül közösnek, vagy alapból ha már 5 éve együtt vagyunk és a laptop 1 éves, akkor is közös? és ha igen, akkor az exnek lemondó nyilatkozatot kell írnia?
kérlek segítsetek! nagyon fontos!
Alapvetően a jövedelmek arányában állapítják meg az arányt, kivétel ha bizonyítod hogy te vetted, illetve ha ezt elismeritek. Bejegyzés az másra van, az nem kell ehhez.
A legjobb ha egyezkedsz velük, mindkettőtöknek ez a gyorsabb és egyszerűbb.
"Az élettársak együttélésük alatt a szerzésben való közreműködésük arányában szereznek közös tulajdont. Ha a közreműködés aránya nem állapítható meg, azt azonos mértékűnek kell tekinteni. "
Természetesen Önnek adta volna ki a rendőrség a laptopot, amennyiben bizonyítja a tulajdonjogát. Ennek hiányában annak adja ki a rendőrség, akitől lefoglalták. Miután a leírásából számomra az derül ki, hogy az exe egy bv. intézet vendéglátását élvezi, ezért valószínűsítem, hogy a rendőrség nyilatkoztatta, hogy kinek adják ki a laptopot.
Azt, hogy ez a helyzet előállt, kizárólag önmagának köszönheti, a megoldás már korántsem olyan triviális, mintha időben fellépett volna.
annak adják vissza akitől lefoglalták, autót a tulajdonosnak
fel kell jelenteni, ha nem segít igénypert kell indítani
én hagynám a fenébe
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!