A férjem első házasságából született gyerek örökölhet-e? (miután a férjem meghalt), ha mindent, mar jóval a halála előtt a közös gyermekünkre irattunk, tehát a mi nevünkön semmi sincs.
15.30-as vagyok
Kérdező én azt hiszem hogy jobban jársz, ha itt kérdezel!
Itt ügyvédektől kapsz választ a kérdésedre.
Amúgy most végigolvastam a kérdéseket. Hát komolyan. Anyukámnak 20 évig volt a vállán teher a két féltesóm miatt, akik le sem szarták az apjukat, csak és kizárólag akkor jelentkeztek ha pénzt szimatoltak. Pedig a családunk minden tagja, köztük én is megpróbáltam mindent hogy normális legyen a kapcsolat végre a két család között. Nem is értem miért kellett volna anyukámnak gondolni a két féltesómra, mikor ők semmit az égegyadta világon nem törődtek az apjukkal, és egy nymvadt téglát nem tettek arréb mikor mi építkeztünk. Akkor miért is kellett volna hogy kajanak abból a házból akár egy négyzetmétert is. Nyilván anyukám is azt nézte, hogy mindent az édesgyerekei kapjanak.
Akkor telejesn más a helyzet, ha apa gyerek között felhőtlen a viszony a válás ellenére is, de azt hiszem a kérdező esetében nem erről van szó.
"A Polgári Törvénykönyben."
Tényleg? Ott volt leírva, hogy kidobták a gyereket, amikor kereste az apját? De kemény...
15.36-os
Tudod sok a törvényi kiskapu, amit egy jó ügyvéd ki tud játszani. Amúgy nálunk a ház volt a lényeg, az volt nagy értékű, de mint írtam azt eladtuk,az árából újat vettünk tehát az új házból, már semmit nem fognak látni, mert apunak ahhoz semmi köze.
15.45-nek
komment:
"És amikor 25 éves volt, pofátlanul megjelent az életünkben - ugyebár meg akarta ismerni az apját !! Minek kell már ebben a korban apa neki? Soha nem kért semmit tőlünk, de én tudom, hody az ördög nem alszik."
Igen. Az a különbség, hogy akkor nagypapádtól követelheti vissza:
Itt a törvény:
666. § (1) A kötelesrész alapja a hagyaték tiszta értéke, valamint az örökhagyó által élők között bárkinek juttatott adományok juttatáskori tiszta értéke.
667. § (1) Nem tartozik a kötelesrész alapjához
a) az örökhagyó által a halálát megelőző tizenöt évnél régebben bárkinek juttatott adomány értéke;
Szóval bárkinek juttatott adományról van szó.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!