Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Hol tehetek panaszt egy bíró...

Hol tehetek panaszt egy bíró ellen? (családjogi vita, részletek lent)

Figyelt kérdés

Segítségre van szükségem. Alaphelyzet: A nem házas pár úgy ment külön, hogy egy szép nap apuka lecserélte a közös lakáson a zárat. Komolyabb dolgok is voltak, nem részletezem. A közös gyereket nem engedte az anyukával, sőt látni is csak , hébe-hóba, de csak úgy hogy ott volt ő is. Az apuka félmilliót kért sógornőméktől kölcsön, és végül összességében majdnem ugyanennyi közüzemi számlás tartozással, de elhagyta a lakást, ami azért nem úszott el, mert anyuka fizetéséből vonják a lakás hitelt. Anyuka visszatért, (neki van egy kisfia az előző házasságából) és mindent ő fizet, mivel a fél milliót rápapírozták a lakásra, és a sógornőm ment a pénze után... A kislány elhelyezését múlt év nyarán kezdeményezte, a gyámügyön próbált egyezkedni, majd ennek sikertelensége után tavaly októberben (!!!) indult a bíróságon a gyerekelhelyezés. Azóta nincs előrelépés, megint csak húzza a Bírónő az ügyet, holott apuka azóta sem dolgozik (igen, anyukát lejmolja a kislányra hivatkozva, és mindenkit, akit ismer, köztük engem is próbált) és beérkezett a pszichológiai papír is, igazolva, hogy öngyilkos akart lenni,labilis állapotú az apuka. Anyuka körülményei rendezettek, a nagyobbik gyereket szépen neveli, ellenben a kislány nemhogy megakadt, de vissza is zuhant beszédfejlődésben, fejlesztésre kellene hordani, aminek apuka nem tesz eleget. Ma volt az elvileg utolsó tárgyalás, mamin ez a szemét benyögte, hogy anyukát kirúgták (szabadságát tölti...), erre a bírónő friss munkáltatói igazolást kért, és ÚJRA elnapolta a tárgyalást!!! Véleményem szerint abszolút nem mérlegel, és nem alapos, mert pl. egy tanút be nem hivatott, aki mesélhetett volna apuka kis kiruccanásairól, és a rengeteg hitelről, amit felvett, a gyerekre hivatkozva, ismerősöktől, és a kocsmába tiplizett vele.

Panaszt akarok tenni a Bírónő ellen,mivel nem a gyerek érdekeit nézi, és ez alapján dönt, hanem húzza-halasztja az ügyet, kárt okozva a gyermeknek! Segítségre van szükségem, hogy ettől a Bírónőtől elvegyék az ügyet, és végre mihamarabb kerüljön pont a végére. Minden segítő hozzászólást köszönök! És vigyázzatok, bármikor megszivathatnak benneteket is, a törvény bizony jókora kaput hagyott, amíg nincs jogerős Bírósági papír, tehetetlen vagy, mert senki nem fog segíteni, hogy lásd a gyereked! :(



2013. jún. 19. 13:29
 1/4 anonim válasza:
Nem akarlak elkeseríteni, de ugyanilyen gyermekelhelyezési ügyben nálunk 8 évig tartott mire ítéletet mondtak:/ Bár közben lecserélték a bírót, ami plusz jó pár évet jelentett. Szal szerintem várd ki, jobban jársz. Ha ez megnyugtat, a gyermeket nagy százalékban az anyának ítélik.
2013. jún. 19. 15:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
Mit mondott a gyámhatóság?
2013. jún. 19. 16:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 ConnectCare ***** válasza:

Kedves kérdező!


Teljesen megértem a problémát, de én nem javasolom a bírónő elleni panasztételt.


Ennek a fő oka, hogy a mostani bírónő már valamennyire ismeri az ügyet, már foglalkozott vele és előbb-utóbb be is fogja fejezni. Egy új bírónőnél viszont gyakorlatilag kezdődhetne az egész elölről. Neki ugyanúgy meg kellene győződnie azokról a dolgokról, mint a jelenlegi bírónak, ami viszont rengeteg plusz időt venne el.


Fontos megemlíteni azt is, hogy sokszor egy bírósági tárgyaláson amit a felek nemtörődömségnek vagy kukacoskodásnak vesznek, annak pontos szakmai oka van. Annak oka például, hogy a bíróság egy tanút nem akar meghallgatni lehet az, hogy az adott tanútól nem várható el az objektív, részrehajlás nélküli tanúskodás, mert például ő az anyai nagymama, akinél előre lehet tudni, hogy az anya pártjára áll majd és az apát fogja támadni.


A bíróságnak kötelessége meggyőződni arról, hogy a majd nevelő szülő rendelkezik-e a gyerekneveléshez elegendő jövedelemmel, ehhez muszáj munkáltatói igazolást kérni, annak beszerzéséig pedig nem lehet mást tenni, mint a tárgyalást elnapolni.


Abban az esetben, ha az apa káros hatással van a gyermekre egyébként indítványozni lehet az apa felügyeleti jogának korlátozását, ehhez azonban újabb szakértői véleményekre, bizonyításra lesz szükség.


A szülőnek joga van gyermekével kapcsolatot tartani, nevelésébe beleszólni, így ha ezt az apa nem teszi lehetővé, a gyámhatóság felé az is jelezhető.

2013. jún. 19. 18:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:
A gyámügyön annyit mondtak, hogy amíg a bírósági per le nem zajlik, ők tehetetlenek, max. jegyzőkönyvezik, hogy az apa nem biztosítja a láthatást, és első körben felszólítják, majd a következőben elmarasztalják, de lényegében semmi nem történik. Tanúk: nos, a sógornőm, és én sem állunk rokoni kapcsolatban a felekkel, így abszolút nem értem, hogy miért nem hallgatnak meg minket. Azt el kell mondanom, hogy a legidősebb gyermekem apjával volt itt gyerekelhelyezési perünk, amit a harmadik tárgyaláson le is zártak, és nálunk még egy pszichológus is be lett vonva, akkor nyolc éves volt a kislány, és egy másik bírónő volt akkor. Sajna ennek öt éve, nyugalmazták. Szörnyen elkeserítő, hogy akár nyolc évig is el lehet ezt húzni, könyörgöm, hol nézik a gyerek érdekeit??? :(
2013. jún. 20. 06:46

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!