Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Megteheti ezt? Mire van...

Megteheti ezt? Mire van egyáltalán?

Figyelt kérdés

Sziasztok!


Egy gazdasági középiskolába járok Sopronba. Nem nevezném meg, magamat sem, sem semmilyen személyt, tegyük fel, hogy ez fiktív történet, azaz meg sem történt...


Van az iskolába egy tanár, aki valami magas pozícióba van, igazgató, igazgató-helyettes felett, valami megyei szinten. Nos mi 12.-esek vagyunk, közgazdasági iskolába járunk, naponta 3 gazdaságtannal foglalkozó óránk van, 5 gazdasági tantárgyunk van, ezek mellett vannak az általános órák, ám szerintem van egy tök felesleges óra a közgazdasági iskolában. Ez pedig a biológia. Ez az óra nagyjából azzal tellik el, hogy egy idióta nő tartja, aki ténylegesen egy idióta vadállat, már elnézést a kifejezésért. Ha megszólalunk, már arra ad egy egyest, ha már nem tetszünk neki azért irattat velünk minden óra elején olyanból, ami a következő lecke lenne, vagy 2-vel következő, szóval még nem vettük, de már irattat belőle velünk röpkét. Van akit azért, mert az első órákon okoskodott, amikor megkaptuk tanárnak, azaz feltette a kezét, hogy ő tudja a választ, stb... Van akit azért, mert a fiával járt egy éve, aztán szakítottak, de van akit azért, mert szimplán nem bírja, de van akit a testsúlya miatt irattatja és basztatja... :)


Kérdem én, hogy mit lehet ez ellen tenni? A tanári kar szerint nem ő a hibás, hanem mi vagyunk hülyék, hogy nem tanulunk és állítólag nem tudunk viselkedni. Az egész évfolyam bukásra áll biológiából, nekem eddig 8 egyesem van és egy ötösöm meg egy hármasom, én még viszonylag jól állok, de van aki színegyes, pedig tanul, csak a dolgozatban is inkább kihúzza a jót és talál rá valami hülye okot, hogy nem jó.


Mit lehet tenni ez ellen? Iskolát nem érdekli, viszont az egész évfolyam pótvizsgázik kb...



2013. márc. 18. 14:12
 1/4 anonim ***** válasza:

szülők beszéljenek a tanárral

kedvesen

kérjenek a tanártól segítséget

mit javasol stb.

először a tanárnál kell szülőknek próbálkozni, nyalizni

ez nálunk bejött (nagyon!)

2013. márc. 18. 15:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:
A szülők már voltak benn és velük is flegmázott, kb. 20 emberszülei voltak nála.
2013. márc. 18. 15:18
 3/4 anonim ***** válasza:

A tanárról ennyiből nem lehet véleményt alkotni, de vélelmezzük, hogy valami hasonló. Szót kellene érteni vele.

A biológiáról annyi, ha ennyire semmibe veszitek, nem csoda a rossz jegy, és a megítélés hibás. Azért, mert nem fogod az egysejtűek működését, vagy a kenguruk családi életét a hétköznapokban hasznosítani, még rengeteg szempont van, amit a biológiai ismereteid alapján a hétköznapokban hasznosíthatsz. Elfogadom, hogy ezt nehéz elhinni, de még mindig jobban jársz, ha valamit nem hasznosítasz közvetlenül, mint ha nagy szükséged volna rá de "éppen akkor hiányoztál".

2013. márc. 18. 15:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
mi bekemenyitettunk nálunk is a biologia óra volt a gáz. a vegen úgy kérdeztem meg a tanarnot hogy szia cica lesz ma dolgozat
2013. márc. 20. 01:33
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!