Kirúghatnak ilyen esetben?
"Minél előbb jelezd a munkáltatódnak, hogy terhes vagy, így védett leszel."
Nem a legutolsó csodás munkatörvény könyvéből került ki az ilyen védettség, meg a visszavételi kötelezettség, hála családbarát kormányunknak?
de
bár lehet, hogy nem, utána kellene nézni
Első vagyok. Nem ez került ki a törvényből, hogy a terhesek védettek-e vagy nem, hanem az, hogy ha nem jelzi a munkáltatónak, hogy terhes (de még is az) akkor kirúghatják, mivel a munkáltató nem tudott róla. Ha jelzed, hogy terhes vagy, akkor továbbra sem rúghatnak ki. Itt a törvényből az került ki, hogy a fogantatás első pillanatától védett valaki. Rengeteg olyan eset volt, hogy valaki nem tudta, vagy nem mondta, hogy terhes, és kirúgták, majd vissza is kellett az illetőt venni, mert kiderült, hogy már terhes volt, így védett is volt. Na ezt nem lehet most már, mert nem a fogantatás pillanatától, hanem a terhesség bejelentésének pillanatától lesz védett a kismama.
Táppénz: Én úgy tudom, hogy az első 3 hónapban 60%, utána csak 50, mivel hosszú távú táppénz, és a drága kormány ennyire csökkentette.
Közvetítővel kapcsolatban pedig annyit, hogy a munkáltató ugyan úgy a gyár, de a munkaügyi dolgokat a közvetítő végzi, pl ő áll ki a a jogaidért, intézi a juttatásokat, esetleg beosztást. Ő köt egy szerződést a gyárral, hogy hozzá közvetített ki, a munkáltató a gyár lesz, de érted a közvetítő a "felelős" (nekem legalábbis így magyarázták, amikor így dolgoztam)
Lényeg: Jelentsd be a főnöknek, és elmehetsz táppénzre, nem fognak kirúgni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!