Jogomban áll kussolni? Tehát velem már mindent megtehetnek?
Sziasztok.
Csekély mennyiséggű kábítószerrel való visszaélésért kaptam közérdekű munkavégzést+pénzbírság.
El is kezdtem a munkát a civil szervezetnél.
A közérdekű munkám,mely" a köz érdekét kell,hogy szolgálja"táncóróra járó cicababák után a takarítás.Ezzel még nem is lenne gond.Még Novemberben elém álltak,hogy tudok-e minden nap jönni napi 4órát dolgozni?Mert ha nem,akkor megköszönik a közreműködésemet.Nem tudtam elvállalni,így hát visszaadtak a pártfogomnak,de olyan indoklással,hogy heti 1x 4órát nem tudok elvállalni.
A tövény szerint heti1x 6óra a kötelező,ha ez nincs akkor börtön.
Pártfogóm persze nem hitt nekem,ezért megbeszélést hívott össze a munkáltatóval és velem.Itt már(2-3hét után)a munkáltatóm bevallotta,hogy lehet rosszul tette fel a kérdést és lehet elhangzott a minden napra kellek szó is.
Itt épn már azt hittem,hogy jó vége,nekem van igazm,természetesen a heti 6órát tudom vállalni,lehet többet is.
De nem nyugalom jött,hanem az én fenyítésem,melyet bavallom nem értettem,de végig kellett hallgatnom.
Na kitalálták,a munkáltatóim,hogy előre papíron lefixálunk mindent és 2hétre előre ők megmondják,hogy mely napokon kell jönnöm!!!!!!!!!!!!!!!!!
Mivel pártfogóm helyeselt én nem tudtam mit tenni ezt tudtam csak válsztani.
a pártfogóm ilyen információkkal látott el a beszélgetés alatt,hogy ha van bejelentett melóm,akkor én mondom meg,hogy mikor jövök,de ha nincs akkor ők!!!!!!!EZ VAN A TÖRVÉNYBEN!!!!!
A TÖRVÉNYBEN AZ VAN,HOGY HETI 1X6ÓRÁT KELL LEDOLGOZNOM MINIMUM!!!!!!!
Elkezdtem hát az előre megbeszéltek szerint dolgozni.lefixáltuk a heti 2napot.....de ott vagyunk,hogy 4napból4x mennem kéne,mert ők fixálgatnak más napokat is.
Ma elméletileg délre kellett volna mennem,amelyről én nem tudtam,annyit variálnak,hogy azt sem tudom mi van.
11:53kor csilingel a telefon,belezól egy ideges hang,hogy hol vagyok?
Na az lett belőle,hogy azt mondtavagy beérek,vagy megyek a börötnbe.Gúnyoson nevetett rajtam.
Gondoltam felhívom a pártfogóm,hogy mi ez a rendszer?
A pártfogóm szerint persze teljesen rendben van minden,ő mint munkáltatóm mondhat nekem ilyeneket.Valamint az is teljsen normális,hogy felhív munkakezdés lőtt pár percel és fenyeget.
A pártfogóm szeint minden teljesen normális,és jó,én vagyok a rossz.
Beszéltem olyan emberekkel,akik szintén közmunkáznak.
Mindegyik azt mondja hogy:Reggel xidőre megjelennek az adott helyen,dolgoznak,beírják magukat,hazamennek.
-Senki nem kérdezi jönnek-e holnap
-Nem kell előre lefixálniuk időpontokat
--Ha nem mennek be a héten akkor a brigádvezető(munkáltató)jelzi a pártfogó felé.
Miért hazudja nekem azt a pártfogóm,hogy az én helyzetem teljesen normális és miért hivtkozik nekem kitalált törvényekre?
Mihez van nekem egyáltalán jogom?
Ezek után,hogy várja el,hogy én visszamenjek egy ilyen emberhez,aki végig sz...t?És persze azért mert én vagyok a nagy elítélt,aki megdolgozott,leadózott és a maradékból vett magának egy kis füvet.Ezért velem mindent meg lehet tenni?
Segítsetek ha tudtok,ti mit tennétek a helyzetemben?
A pártfogóm az a tipikus 20onpár éves szemüveges okostojás pitsa,aki mindent meg tud magyarázni.
Aki szerint nem szemét dolog engem börtönnel fenyegetni,főleg úgy,hogy még el sem kezdődött a munkaidőm.Ami nem is kéne,hogy legyen,hiszen ha tudok bemegyek ha nem nem.Heti 6óra a kötelezettségem.
Ki tudok én valahogy kerülni ebből az ördögi körből?Vagy nincs kiút?
Komolyan sokszor(ma is)inkább úgy vagyok vele,hogy le..arom vigyenek el leülöm,csak ne szívassanak!!!!
Jó ok értelek.De ez is olyan káros szenvedély mint az alkohol,cigi,kávé,vagy manapság az internet,számítógépes játékok,szerencsejáték.Stb.Emberek vagyunk,vannak hibáink.
Itt nem z a lényeg,meg a pénzt már kifizettem,szóval nem azt ülöm le hanem a 300óra közmunkát.6óra munka=1nap börtön.Szóval a 300óra=50nap.
De ez sem lenne baj,mert ledolgoznám.A baj az,hogy ők miért akarnak belőlem egy ingyenmunkást csinlni?Aki előre megtervezett beosztás szerint szinte minden nap bejön?
Még1x mondoma törvény szerint heti1x6óra,ameyet én választok meg.
Nem előre szólok hetekkel.Hanem odamegyek 1x vagy többször a héten,de semmikép sem parancsra.
Miért hazudgálnak nekem össze vissza,hülye törvényekre hivatkozva,melyek nem is léteznek?
A pártfogóm szerint az hogy úgy rángat a munkáltatóm mint egy bábut heti több alkalmat elvárva,az nem sérti a törvényt,megteheti mint mukáltatóm.Ilyenekre nem tér ki a törvény.
Viszont arra kitér,hogy ha nincs bejlentett munkám,akkor ők a munkám tehát ők mondják meg.Szerinte ez benne van a törvénybe.
A törvénybe annyi van,hogy a kijelölt helyen heti 1x6óra.Pártfogóm szerint nem.
Nem értem.
A büntetésedet töltöd, milyen jogokat akarsz még?
Ahelyett, hogy normálisan megbeszélnétek, hogy mikor mennyit kell dolgozni, a kibúvót keresed.
Tényleg egyszerűbb lenne a börtön.
Nem te sem érted.Én nem a kibúvót keresem,de látom már el is ítélsz.
Tudod én dolgozom.
Csak mint oly sokan az országban jelenleg feketén,tehát nem bejelentve.
De ugye olyan,hogy feketemunka nincs.
Szóval én nem dolgozom.
Kezded már érteni,hogy miért nem tudok menni?
Jó mondjuk az egyetemről anyuciék pénzéből elhiszem,hogy fogalmad sincs milyen nehéz ma megélni.
De például ha én be szeretnék menni heti 1x 8órára az nem jó nekik.
Igen bűn.
Bűnös vagyok.
Induljunk ki ebből.Tehát elismertem bűnösségem.Fizettem 200ezret a közmunkát is ledolgozom.
A bűnösökre ugye törvények vonatkoznak,a bűnösöket büntetik és megvan mindennek a módja.
Na az én büntetésem a kötelezi heti 1x 6óra munka és 300órát kell ledolgoznom.
Megteszem.
Kérdés.Miért hazudgálnak nekem hamis törvényekre hivatkozva?Miért akarnak engem mint rabszolgát használni a hét minden napján?
Mikor a törvény nem ezt a büntetést írja elő?
Érthetőbb így a kérdés?
"És persze azért mert én vagyok a nagy elítélt,aki megdolgozott,leadózott és a maradékból vett magának egy kis füvet."
Bakker, nem is adózol, feketemunkás vagy. Mi bezzeg fizethetjük az adót helyetted is.
A drogozás nem bűn, hanem bűncselekmény (vagy szabálysértés, de nem ez a lényeg). Főleg a füvezés.
Én megértelek kérdező, sajnos szar a világ, és vagy lenyeled ilyenkor a békát, vagy lenyomnak a torkodon egy mégnagyobbat.
Miből gondolod hogy a börtönben nem fognak szivatni? Egyszer majd visszakapja az élettől az a szemét balettos, vagy akár tőled is, ha ki tudsz találni valamit, bár én nem erőltetném, tényleg csak mégnagyobb bajba kerülhetsz. Az egész igazságszolgáltatás egy nagy szar egyébként.
Értem én, hogy a kérdező bűncselekményt követett el és a büntetését tölti és mondhatjátok azt, hogy örüljön, hogy nem börtönben ül, de azért az elmondottakból nekem nagyon úgy tűnik, hogy a munkaadó visszaél a kérdező kiszolgáltatott helyzetével.
Én úgy gondolom, hogy a felügyelő tisztnek is van egy főnöke(ezt nem tudom hogyan működik, de valaki biztosan kirendelte melléd), tehát a te helyedben mindenesetre elküldenék egy levelet nekik és leírnám tényszerűen az adott helyzetet és azt is megírnám, hogy miért nem tudod vállalni a heti 4x4 óra munkát (iskola vagy más munkahely stb...)Természetesen másolatban a munkaadónak és a felügyelőtisztnek is küldenék egy másolatot. Így tisztességes.
Nem tudom, hogy fog-e változtatni a helyzeten, de egy próbát megér.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!