Akik a büntetések szigorításában látják a bűnözés csökkentésének megoldását, azok hogyan magyarázzák, hogy az olyan helyeken/korokban, ahol/amikor szigorúbbak a büntetések, ott MAGASABB a bűnözés?
"Az ókorban, középkorban végtagok levágása és halálbüntetés járt kb. minden hülyeségért, mégis hatalmas volt a bűnözés."
Ez tipikusan annak az iskolapéldája, hogy egy adott kontextusból kiragadunk egy tényt, és azt másik kontextusban akarjuk bizonyítékként felhasználni.
A középkorban, (és a jelenlegi arab országokban is) jóval alacsonyabb volt az életszínvonal, nem voltak segélyek, anyasági támogatások amikből a hátrányos helyzetűek is megélhettek volna. Manapság Európában nem hal éhen senki. A középkorban viszont ez igen gyakran megesett. Tehát ha az illető nem akart éhenhalni, akkor kénytelen volt lopni, még a halálbüntetés kockázatával is.
Manapság viszont más a helyzet, mert a szegény térségekben élők se azért lopnak mert az éhenhalás szélére kerültek, hanem brahiból, mert a "g*ci gazdagnak" van, akkor neki is kell.
A szigorúbb büntetés pedig igen is elrettentőbb.
Pl gondolj bele, ha téged jól megvernének azért ha valami olyant csinálsz amit tiltva van, akkor legközelebb 2x is meggondolnád, hogy érdemes e elkövetni a bűnt mert eszedbe jutna, amikor legutóbb csináltad, mi lett a vége.
Ez egyszerű feltételes reflex. Még a kutyáknál lovaknál is működik, nemhogy az embernél.
Ennyit erről. Legközelebb kíváncsi vagyok melyik tudományos tényt akarjátok megcáfolni, mondjuk a gravitáció esetleg? Azzal még egyetlen szociológus sem próbálkozott eddig:)
"Ennyit erről. Legközelebb kíváncsi vagyok melyik tudományos tényt akarjátok megcáfolni, mondjuk a gravitáció esetleg?"
Üljél be valamelyik jogi egyetemre ott épp azt fogják neked megtanítani, hogy nem a büntetés súlyossága, hanem az az elrettentő, hogy milyen gyorsan követi a bűncselekményt a büntetés.
"nem a büntetés súlyossága, hanem az az elrettentő, hogy milyen gyorsan követi a bűncselekményt a büntetés."
Ja értem. Tehát ezért van az, hogy manapság a gyilkosság is elévülő bűncselekménynek minősül. Hiszen ha ügyesen leplezte magát pár évig akkor már megbocsátjuk mert úgy sem lenne elrettentő.
És mi a helyzet a Holokauszt™-al?? Az hogyhogy nem évül el? Az elrettentő ha mondjuk egy 9X éves embert bedutyiznak mert anno parancsra megölt embereket? Nem mintha egyébként lett volna választása ismerve az akkori rögtönítélő bíróságokat. (parancsmegtagadás-->halál)
Visszatérve bűncselekményekre pl a lopás esetén igen is elrettentő volna egy alapos elnadrágolás. Pláne hogy sokszor fiatalkorú az elkövető.
Pont ezért kéne gyökeresen megreformálni a bűntetőjogot, mert még a jogi egyetemen is ezt az érzelmileg félremagyarázott hazug maszlagot tanítják hogy a szigorú büntetésnek nincs elrettentő ereje. Biztos a szép szavaknak van. Ha megmondjuk szegény cigánynak hogy ejnye bejnye nem szabad lopni akkor többé nem fog igaz? Hát a jelenlegi kriminalisztika ezt nem támasztja alá, ugyhogy aki ilyen populista hazugságokat terjeszt, azt el kéne zavarni onnan messzire.
"ugyhogy aki ilyen populista hazugságokat terjeszt, "
Ó, édes irónia! Szerinted mi nagyobb populizmus annál, hogy "Szigorúbb büntetést!" ? És pontosan milyen tényeket is soroltál fel ennek alátámasztására, azon kívül, hogy magától értetődő, mint a gravitáció? (Ez utóbbit Newton és Einstein nevében kikérem.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!