Miért van rendben az ha valaki az állam nevében öl?
Pl ha egy katona megöl valakit akkor nem vonják érte felelősségre.
Trump merénylőjét egy lövéssel ölték meg úgy, hogy nem is tudták hogy megölt e valakit, csak annyit hogy bűncselekményt követett el azzal hogy tüzet nyitott. A sniper nem is láthatta hogy kit talált e mert másodpercekkel később lőtte le.
Ha egy civil öli meg akkor tuti biróság elé állítják akkor is ha ezzel mások életét menti meg.
"Ha egy civil öli meg akkor tuti biróság elé állítják akkor is ha ezzel mások életét menti meg."
Az eljárás itt is azonos, aztán felmentik kötelességteljesítés miatt. Ha civil lőtt volna, akkor jogos védelem miatt. Attól hogy te nem tudsz róla az eljárás még lefolyik. Ez még a szocializmus idején sem volt másképp. A hóhérnak minden kivégzés után alá kellett írni a jegyzőkönyvet és felvennie a felmentő ítéletet írásban.
Egyébként a felvetés úgy nem is igaz, hogy nincs felelősségre vonás.
Van, csak az gyorsan lezárul, ha nem merül fel valamilyen törvényszegés.
Még háborúban is vannak törvények, más kérdés, hogy azokat sokszor nem egyszerű ellenőrizni.
Egy terrortámadás esetén is vannak törvények, előírások, amelyek alapján a szakértők eldönthetik, hogy szabályos, avagy szabályt szegő módon történt, ami történt.
A Trump elleni merényletnél inkább az a kérdés, hogy miért is nem cselekedtek időben a biztonságiak, hogy tudott az illető több lövést is leadni, egyáltalán, hogyan juthatott fel a tetőre.
Azon semmi csodálkoznivaló nincs, ha valaki fegyverrel "hadonászik", lelőhetik, a kérdés inkább az, hogyan tudott lőni, miért nem akadályozták meg.
#3 "A hóhérnak minden kivégzés után alá kellett írni a jegyzőkönyvet és felvennie a felmentő ítéletet írásban."
Ez komoly? Erre van valami forrás?
"Egyébként a felvetés úgy nem is igaz, hogy nincs felelősségre vonás.
Van, csak az gyorsan lezárul, ha nem merül fel valamilyen törvényszegés."
Erről beszéltem. Általában csak be kellett menni aláírni és átvenni az ítéletet. Ami természetesen minden esetben felmentő volt. Meg az egésznek nem volt tárgyalás hangulata, lehet hogy még a bíró se ment be, csak a titkárnő meg a hóhér.
-Itt írd alá Jóska, aztán kellemes hétvégét!
"Ez komoly? Erre van valami forrás?"
Van. Úgy hívják Büntető törvénykönyv. A 160. § Emberölés alcím alatt fogod megtalálni.
Mért, te tényleg annyira hülye vagy, hogy azt hiszed az állam felrúgja a saját törvényeit? Ha emberölés történik az eljárást minden esetben kötelező lefolytatni. Olyan a hadiállapotban frontkatonaként öldöklésen kívül sosincs hogy ne induljon eljárás. És még ott is ha mondjuk háborús bűn gyanúja merül fel, pl civileket szándékosan gyilkolt. Más kérdés a nagy számok miatt olyankor kevés a tényleges felelősségrevonás és a legtöbb ügyet eleve próbálják eltussolni mert van épp elég. De hagyjuk is a hadi cselekményeket mert jelen esetben nem arról van szó. Kissé már elkalandoztam.
#9 Random, nem támadó jellegű kérdésre miért kell parasztnak lenni?
Ezek után rohadtul kétlem, hogy valóban lett volna bármiféle eljárás a kivégzések után, ugyanis az államnak joga volt ilyen módon ölni, a hóhér nyilván mentességet élvezett ekkor.
Vagy ezen logika mentén minden letartóztatáskor eljárás indul személyi szabadság megsértése miatt?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!