Hat és fél évet ki lehet bírni börtönben?
Óriási bűncselekménnyel vádolnak, viszont ártatlan vagyok, nem követtem el a terhemre rótt cselekményt. Nem emberölés, hanem egészen más a vád. Balatoni luxusvillák, vagyonelleni bűncselekmény, sokszoros halmazat. Többet nem kívánokírni. Nem lehet bizonyítani, hogy bűnös vagyok, de az ügyész váltig állítja. Több tanú, rengeteg okirat bizonyítja hogy nem követtem el bűncselekményt. Vádirat megvan, az ügyészség 10 év szabadságvesztést indítványoz börtönben, annak 2/3 része után feltételesen szabadlábra bocsátás, (ami azt jelenti 6 év 6 hónapot kell bent lenni. Valamint ehhez igazodó közügyektől eltiltást.
Tagadok teljesen. Nem tudom mikor lesz előkészítő tárgyalás, de még idén biztos. Két dolog van előttem, vagy elítél a bíróság, vagy felment. 50%, hogy elítél, 50% hogy felment, ezzel a tudattal vagyok, úgyhogy félek is, meg nyugodt vagyok. Ha esetleg az történne, hogy elítél a bíró és 10 évre az ügyészség indítványával együtt, akkor ki lehet e bírni 6 év 6 hónapot a börtönben? Van, aki azt mindja, az sok, van aki azt, hogy persze hogy ki, ugyanis mindig mindig egy nappal kevesebb a szabaduláshoz. Mannyire igaz, hogy ennyi idő alatt egy teljesen ép elméjű ember is megzakkan és nem bírja ki?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

Az hogy az ügyész kitalálta hogy te vagy önmagában nem lesz elég. Rád is kell bizonyítani valahogyan, például tanúkkal, kamera felvételekkel amiken egyértelműen látszódik hogy te vagy, stb..
Mi lett amúgy azóta?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!