A konmrét szerződés vagy az adott jogszabályban foglaltak az erősebb?
Igazából MINDEN szerződést fel lehet mondani. Max kártérítés vagy per lesz belőle.
Amúgy természetesen a jogszabály az erősebb ilyen esetekben.
A szerződésekre a Ptk. VI. könyve (kötelmi jog) vonatkozik.
A kötelmek szabályai diszpozitívak (azaz nem kötelezőek).
Ezt maga a törvény mondja ki: "a felek jogaira és kötelezettségeire vonatkozó közös szabályaitól a felek egyező akarattal eltérhetnek, ha e törvény az eltérést nem tiltja."
Tehát - konyhanyelven - mindent szabad, ami nem tilos.
Ami tilos, az tételesen fel van sorolva.
Ilyen található az általános részben is (azaz minden szerződésre vonatkozóan), például: "a tartós jogviszonyt létrehozó, határozatlan időre kötött szerződést megfelelő felmondási idő alkalmazásával bármelyik fél felmondhatja. A felmondási jog kizárása semmis."
Valamint találhatóak ilyen tilalmak az egyes konkrét szerződésekkel kapcsolatban is, például:
Kutatási szerződésben: "Kutatási szerződésben a jogszavatosság kizárása vagy korlátozása semmis."
Megbízási szerződésben: "A felmondás jogának korlátozása vagy kizárása semmis."
Bizományi szerződésben: "Semmis a bizományi szerződés, ha annak alapján a bizományos ingatlan tulajdonjogának a megszerzésére köteles."
Stb.
Tehát ha a szerződés hatálya határozatlan, akkor alapvetően tilos a felmondási jogot kizárni.
Ha mondjuk megbízási szerződés (akár határozott, akár határozatlan hatályú), akkor sem lehet kizárni a felmondás jogát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!