Egy anya végrendelettel kizárhatja egyik gyerekét az örökségből, ha nincs komoly oka rá?
Azt tudom, hogy ha egy gyerek az anyja életére tör, vagy bármi más ilyen durva dolog történik, akkor a gyerek kizárható az öröklésből.
De mi van abban az esetben, ha egy gyerek semmi rosszat nem tett, főleg nem az anyja ellen? Ha csak pusztán nem szereti őt, és ír egy olyan hivatalos végrendelet, ami szerint rá semmit nem hagy, akkor a közjegyzők ezt elfogadják, és így hajtják végre?
Jelen esetben első szülött gyerekét zárta ki az anya, a harmadik gyerekénél van is erről végrendeletmásolat. Szóval hogy a 2. és 3. gyerekre fele-fele arányban hagy mindent.
Komolyan végrehajtható ez, hogy ha tényleg nincs az első szülött ellen semmi felróható?
Ezt a fogalmat már hallottam, de nem tudtam, hogy ilyenkor van ez. És egy hány százaléka a rendes örökségnek?
És mégis miért csak köteles rész?
És pl akkor is csak köteles rész jár, ha lerí, hogy az egyik testvére vette rá az anyját betegesebb korában már, amikor talán az eszese volt a helyén, hogy végrendelkezzen így?
A kötelesrész egyharmada annak, ami végrendelet nélkül jutna az illetőnek.
Az utolsó kérdésedre nem tudom a választ. Ügyvéd tudna segíteni. A végrendelet megtámadható, de ügyvéd tudná megmondani, a te esetedben reálisan megnyerhető lenne-e egy ilyen per.
Ha az a cél hogy egyik gyereket kirakják az örökségből akkor azt nem végrendelettel oldják meg. Pont a köteles rész miatt.
Pl eltartási szerződést kötnek, vagy eladja a gyereknek papíron. Ott van illeték de ez akár még meg is érheti a gyereknek. Hiszen tényleges vételár nincs csak illetéket fizet. Szóval számos mód van arra hogy te egy fillért ne kapj.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!