Lefeküdtem egy 13 évessel, lehet ebből bajom?
Elmentem egy szórakozóhelyre és ittam is, találkoztam a csajjal és felvittem magamhoz. A helyre (elméletben) nem engednek be 18 év alattit, látszott rajta, hogy nem annyi, de kinézett 16nak.
Reggel megadta az instáját, hogy legyen majd folytatás, ekkor tudtam meg. Nagyon félek, mert a munkámat tönkrevághatja egy pedofilbotrány. És abban se vagyok biztos, hogy védekeztünk és nem terhes.
20F
Ki volt sminkelve, testileg érett volt, plusz még ittam is rá, tehát igen, én elhittem, hogy annyi.
Az egyéjszakás kaladok meg elég népszerűek, nem értem mi ezzel a probléma. Nyilván a lány korával van a baj, reménykedek, hogynem lesz belőle ügy.
De tanultam az esetből, óvatosabb leszek
Ha bemész egy helyre, ahol 18 év a korhatár, akkor nem kell feltételezned, hogy valaki 13.
Ehhez így ennyit tudok hozzá fűzni.
#34 Pedofil az, aki pubertás előtti gyerekekre gerjed. Márpedig egy 16-nak kinéző 13 éves nem ez a kategória.
Kérdező: azon imádkozz, ne kapja be a legyet a kislány!
34, ha nem kamu a kérdés, akkor való igaz, hogy bcs-t követett el a kérdező.
Na de ahogy írta, a lány többnek vallotta magát, és direkt olyan helyre ment és úgy öltözött, hogy többnek higgye mindenki!
A kislány szeretett volna egy csókát, akit palira tud venni, és úgy látszik sikerült is. Felteszem a kérdező ha tudta volna, hogy 13 éves a gyerek, ő maga kísérte volna ki a buliból és keresett volna elérhetőséget a szüleihez. (Jól mondom, Kérdező?)
Ez nem áldozathibáztatás, a kislány konkrétan egy r*banc volt.
Akkor most ne sipítozzon, hogy megrakták, mert ő akarta!
Értem, hogy nem lehet már változtatni ami megtörtént, de ilyen esetekben (amit vallj be őszintén 34, te sem tudtál volna kivédeni, hacsak nem olyan ember vagy, aki elfordul egy 18 évesnek látszó és annak valló csajtól, hogy "neem, en csak a 30-50 közöttiekkel állok szóba!" Ne legyél álszent), de itt nem a kérdező volt a hibás, ezt kéne megérteni.
38, hallottál már a pozitív szekuláris trend nevű jelenségről?
Ez azt jelenti, hogy a mostani fiatal generáció testileg es szexuálisan is hamarabb válik éretté.
Régen a lányok 13-16 éves kor körül menstruáltak először, a cici is ekörül kezdett csak el látszani a poló alatt.
Most már 9-10 éves kor körül kezdenek menstruálni a lányok, arról nem is beszélve, hogy nekem 15 évesen még oroszlánkirályos, vagy kutyás pólóm volt a kedvenc ruhám, egy mostani (tiszt.kiv) 12-14 lány már kivágott felsőben, haspólóban, picsagatyában csapja a buliban szombatonként! Nap mint nap látok cigizo, alkoholt ivo 14 ev körüli fiatalt.
Én 21 éves koromig sem buliban nem voltam, a szex is csak 20 évesen jött nálam először szóba, és 25 éves koromig a cigit sem próbáltam ki, droghoz sosem nyúltam.
El sem merem képzelni mi mindent csinálnak a mai gyerekek, amikről nem tudok.
Én is 30 körüli vagyok, ráadásul nő, de igazat adok a kérdezőnek.
Objektívan gondolkodom. Lehet hogy azt a lányt még józanul is benézte volna az ember, hát még részegen, vagy esetleg bemindenezve.
+ Állandóan eszembe jut: 18+os szórakozóhelyről beszélünk. A pultos is kiszolgálta ezek szerint. A kidobó is beengedte. Biztosan a kérdező a hülye?
#38: "30+-os ember vagyok" "nekem valahogy sikerült 18 éves megmondanom lányokról, hogy 12 vagy 17 évesek."
Ember! 15-20 évvel ezelőtt még meg is lehetett. De szemügyre vetted te a mai tinilányokat? Ha keresnék neked random fotókat a Facebookról, garantálom, nem mondanád meg, melyik lány 13 és melyik 17... A mai (de)generáció nagyon gyorsan fel akar nőni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!