Joga van az étkezdésnek kiküldeni, kitessékelni olyasvalakit, aki épp nem fogyaszt?
Nemrég Székesfehérváron a plázában a biztonsági őrök megvertek egy 80 éves öregembert, mert az nem fogyasztott. Tudom, ez extrém eset, és az ilyen bánásmód nyilván jogtalan. De az érdekelne, hogy arra van-e jogalapjuk, hogy mondjuk távozásra szólítsák fel a nem fogyasztó vendéget, illetve, hogy meddig mehetnek el...
Templomba sem csak imádkozó ember léphet be.
19: Ez a leírás ezer sebből vérzik.
DK-s: Amit írtál a kar megfogásáról, az nem testi sértés, hanem személyi szabadság korlátozása.
Egy biztonsági őr, a jogokat tekintve, egyenlő egy polgárral. Nincsenek többletjogai.
Adott munkahelyen egy tulajdonosnak vannak jogai, tehát, hogy mikor, ki tartózkodhat ott, stb. Na, ezeket a jogokat a tulaj a biztonsági őrére átruházhatja, írásos szerződésben (munkaköri leírás).
21
Én úgy tudom hogy:
Egy étterem/szórakozó helyen szabályaztában a biztonsági őrök egyenlő úgymond "fegyüleők" akik ellenőrheti a helyzetett..
Vagyis ha még nem is rendőrségi szinten,dehogy minimálisan vannak többlet jogait,vagyis ha egy verekedés-ordibáló vendéget jogosan lefoghatják,vagy kikisérhetik,és ha kell erőszakkal-vagy vendég hozzáállásból békésen.
Szerintem aki értelmes,nem kell magyarázni hogy miért mondom hogy biztonsági őr miért is hívják biztonsági őrnek..
#21-nek:
Látom, te azért nem vagy annyira sötét, mint némelyek. A személyi szabadság korlátozása durván leegyszerűsítve például az ha bezárlak valahová, és nem engedlek ki. Lehet cifrázni különféle verzióban.
De egy közös van minden változat esetén. Ez pedig az, hogy a fizikai kényszer alkalmazása nem fér bele. Attól a pillanattól testi sértés.
#20-nak:
Köszönöm.
#19-nek:
Aztán majd a bíróság előtt kérd meg az ügyvédedet hogy a cikkben foglaltakra hivatkozva védjen, ne pedig a Btk-ra.
Id'óta.
#20-nak:
Én is pont azt próbálom beleverni egy értetlen "buksiba", hogy qrvára nem hivatalos személy.
Az intézkedési jogkör pedig eleve hivatalos személyi státuszhoz van rendelve.
#21-nek:
Ezt nagyon szépen megfogalmaztad, a lényegre tapintva!
Viszont ha a biztonsági őrét fel akarja ruházni a beléptetés megtagadásával, akkor azt a célterület ELŐTT kell realizálnia! A területre beengedett, vagyis ott JOGSZERŰEN tartózkodó személyt viszont már nem küldhet ki alapos indok nélkül. Pláne nem fizikai kényszer alkalmazásával!
Ha felszólításra nem távozik, rendőrt hívhat.
Ismét hozzáteszem: ez csak abban az esetben igaz, ha a távozásra felszólításnak semmi, törvénybe ütköző kiváltó oka nem volt! Itt már korábban is felsoroltam néhány példát: koszos ruha, garázda vagy botrányos viselkedés, lopás, zaklatás stb ...
Magyarán: pofára akarja kizavarni. Nem teheti.
Ha balhé lesz, akkor a nyomozó első dolga az lesz, hogy kivizsgálja az eltávolítási kísérlet OKÁT! Ha az nem megalapozott, akkor az őr lesz p'csán rúgva, és az összes korábbi történésnek megváltoztatja a "megvilágítását".
Innentől következik például hogy ha pofán baxtad az őrt akkor az nem testi sértés, hanem jogos védelmi helyzet de csak abban az esetben, ha az őr is hozzád ért, kényszerítési célzattal.
Ismét #21-nek:
És ha tovább akarom cifrázni, amit a bíróságon meg is tennék, akkor beleveszem a képletbe az úgynevezett "közforgalmú" helyeket is, ahová viszont nem tagadhatja meg semmiféle egyéni indokkal a beléptetést még akkor sem, ha az övé a terület!
És a kérdésben jelzett "étkezde" a vendéglátó-ipari egység jellegénél fogva KÖZFORGALMÚ TERÜLET!
dk-s,rosszul tudod mindent,és elmagyarázom ez laikusan:
Tegyük fel van egy meki,és ott akarsz enni,de előtte ittál pár pohárral..
És tegyük fel hogy nagyon jártattod a édes szádat,és már annyira eltettemettél hogy káromkodvahülyeséget,hangosan beszélsz de nem tettél semmi rosszat,na és a bizti őrt hívják mert zavaró vagy..
És oda jön a bizti őr,és jogi ide-oda,akkor is joga van ki kisérni ha nem tetszik,mivel már automatikusan a étterem jogait veszik alapul..
Vagyis elmagyarázva:
Igen,van jogod kivárni a sort,de nem úgy hgy üvöltözve,vagy ott bemész 6 órakor és eset 10-kor mész ki mert akkor fura vagy..
Igen,van jogod ott lenni,de nem úgy hogy mindenkit zavarjál,mert akkor megint furcsa vagy..
Ahhoz nincs jogod hogy:
-Gyökérként viselkedjél,akkor ténlyeg ne csodálkozzál ha erőszakosabbak veled,hiába a jogaid,de ha egyszer megfognak és pi..án rugdosnak..
-Jogaiddal visszaéljél,vagyis ha mostan megyek a metrón és oda jön egy pávagyerek és kiszedni a újságomat amit vettem,és ezért felállok és szóvá teszem,és ezért képen hajít,és én ezért bele verem a falba,akkor ne avval jöjjön hogy "jaj,jogaim vannak,meg ááh bántottál"
-Nincs jogod ahhoz hogy bármit megtegyél,vagyis a étteremben alapjából véve sok ember van,és leakarnak ülni,és nem eszel,és befejezted,és semmire se vrsz,akkor természetesen szólna,és akkor se,akkor ezért kivezetnek akkor ne neked álljon fel!
Jogod van,de köteleséged is!
#28-nak:
Te direkt játszod a h'lyét?
"Tegyük fel van egy meki,és ott akarsz enni,de előtte ittál pár pohárral.."
Elpofáztam már baxdmeg: "ha a távozásra felszólításnak semmi, törvénybe ütköző kiváltó oka nem volt!"
Ha ittasan csinálja valaki a műsort, az a Btk 339. § szerinti garázdaság.
Idáig olvastam a faxságod.
29
Tudom,későn írok,de mind1..
Jog-ide vagy oda-,és néhánny esetett eltekintve joga van a éttermi biztonságiőrnek kidobni (mondjuk okkal teszi amit csinál),ha tetszik,ha nem!
Vagyis van kétezer féle varirázió,de akkor is ha bemész valahova akkor ottani "házszabályoknak" kell megfelelni,ennyi!
Vagyis most jöhetsz szabályokkal,de gondolkodsz ár kicsin már ezen:
Mondjuk tegyük fel mész a akármilyen kis büfében,vagy bármilyen meki-ben,és ott van egy csőves és elkezd bámulni,és beszólogatni,és kajádba beleköpni,akkor ilyenkor mit csinálsz?
A)hívod a bizti őr
B)hagyod a pélóba
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!